•Mit jelent(ett) számodra a budapesti Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán eltöltött időszak és a mestereid, Farkas Ádám, Karmó Zoltán és Gálhidy Péter útmutatása?
Hálás vagyok az egyetemi éveimnek és mestereimnek, szerencsésnek érzem magam, hogy tőlük tanulhattam, sokat kaptam szakmailag és emberileg is. Meghatározó időszak volt, s azóta is jó barátságot ápolok Karmó Zoltánnal és Gálhidy Péterrel, a végzésem után több kiállításom is volt már az egyetemhez tartozó epreskerti Parthenón-fríz Teremben. A korábbi egyetemi mester-tanítványi viszony mostanra barátsággá alakult velük.
•Az egyetemi évek alatt Finnország fővárosában, Helsinkiben is tanultál Erasmus-ösztöndíjjal. Mit tapasztál, miben más ott a szobrászathoz való
hozzáállás?
Három hónapot töltöttem Helsinkiben, akkoriban a magyar Képzőművészeti Egyetem az ottani Iparművészeti Egyetemmel volt kapcsolatban, tehát ez szobrászati szempontból mást jelentett, mégis nagyon tanulságos időszak volt, megismerhettem egy másik kultúrát. A mi magyar egyetemünk kicsi a maga öt-hatezer hallgatójával, a helsinki egyetemre ehhez képest körülbelül ezerötszáz növendék járt, s az épületei is nagyon korszerűen felszereltek voltak. Felvehető kurzusként kínálták a modell utáni rajzot, ami kiemelkedően hasznos és izgalmas volt számomra. Tanulás szempontjából a rajzolás volt a legintenzívebb feladatom Finnországban. Az intézmény struktúrája ideálisan van kiépítve, példának említhetem azt a bolthálózatot, ahol a hallgatók tervezte dizájntárgyak kaphatók, s a nagyközönség számára is elérhetők. Jó volt látni, hogy a lakosság állandó igénye, hogy szép és minőségi tárgyakat vásároljon.
•Finnországi grafikai tapasztalataidat hogyan építetted be szobrászati munkásságodba?
Grafikai munkásságom nem kifejezetten vagy kizárólag a finnországi élményekhez köthető. Éppen tíz évvel ezelőtt, egy olyan időszakban, amikor kevésbé volt lehetőségem szobrokat alkotni, kezdtem ismét egyedi grafikákon dolgozni. Az alapvető koncepcióm az volt, hogy a lehető legegyszerűbb, legprimérebb technológiát válasszam. Ez volt a papír és a puha grafit. A legelső daraboknál a meglévő szobraim egy-egy speciális nézetéből indultam ki, azt ültettem át két dimenzióba. Később ez bonyolódott, és kialakult egy oda-vissza ható rendszer. Már voltak olyan alkotások, amelyek előbb készültek el grafikában, mint szoborban. A következő időszakban pedig új irányként magával a szoborral hoznám létre a képet (préseléssel, a papírra történő rozsdásítással). Szeptembertől kezdődik a hároméves MMA-ösztöndíjas időszakom, ahol az egyik fő területem a körplasztika, a szobor, a dombormű, illetve a grafika egysége és egymásra hatása. Ezeknek az egymással való kapcsolódási pontjait kutatom majd, amiben úgy érzem, nagy potenciál van. Az ösztöndíjas időszak alatt ezeknek a kölcsönhatásoknak, a műfaji perspektívák közti átmenet lehetőségeinek keresésével, vizsgálatával szeretnék foglalkozni, egyfajta határmezsgye tanulmányozásával, ahol a háromdimenziós plasztika vagy dombormű, valamint a síkábrázolás, a kétdimenziós rajz kölcsönviszonylatai kerülnek előtérbe. Az egyes „dimenzióváltások” tehát a szobor–dombormű–táblakép–grafika összefüggésében haladnak, ahol a folyamat egyik pólusát a szobor adja, míg a másikat a grafika. Egyik irányból haladva a szobor főnézeteiből kiindulva lenyomatszerűen jön létre a grafika, tehát a körplasztika két dimenzióra történő redukálása figyelhető meg, míg a másik pólusból indulva az önálló rajzi, képi ábrázolás hat a plasztikai, formai kialakításra és kerül át három dimenzióba.
•Milyen anyagokkal dolgozol elsősorban a szobrászatod során? Részt vettél acél-, fa- és bronzszobrászati szimpóziumokon is. Melyik a kedvenc matériád és miért? Mit jelentenek számodra a különböző anyagok? Hogyan ötvözöd őket egymással?
Az egyetemi évek alatt főleg fával dolgoztam, a diplomamunkám is egy faszobor volt; mai napig szeretek ezzel az anyaggal dolgozni. Néhány év után azonban azt vettem észre, hogy a fából készült szobraim szétrepednek, deformálódnak, és gyakran restaurálásra szorulnak, valamint a tárolásuk is nehezen megoldható. Sokáig kerestem olyan elérhető áron beszerezhető nyersanyagot, amelyből saját formai, szobrászi elképzeléseimet meg tudtam valósítani. Így kötöttem ki végül a vaslemeznél. Tartós, könnyebben beszerezhető, mint a jó minőségű faanyag és időtálló. A vaslemez mellett rendszeresen dolgozom kerámiával és bronzzal is.
•Baráth Fábiánnal és Boros Miklós Jánossal együtt alapító tagja vagy a Szolnoki Bronzszimpóziumnak, amely az ország egyik legjelentősebb bronzöntő műhelyének mondható. Hogyan és mikor indítottátok el ezt, és mi motiválta a műhely életre hívását? Miben más bronzól önteni, mint vassal vagy fémmel dolgozni?
Baráth Fábiánnal egy középiskolába jártunk Kecskeméten, ahol a szobrász szakon Lakatos Pál Sándor bronzszobrász volt a mesterünk, akinek vezetésével bronzöntéssel foglalkoztunk; tőle rengeteget tanultunk. Ez olyan nagy hatással volt ránk, hogy mindketten bronzzal is dolgozunk azóta is. Amikor 2012-ben elkezdtük Andrássy Gyula lovas szobrának újraalkotását, illetve technikai kivitelezését – a csoportban én is benne voltam Boros Miklós Jánossal és Baráth Fábiánnal együtt –, az döntő időszak volt számunkra. Sok végigdolgozott év után merült fel bennünk, hogy nemcsak megrendelésre kellene már bronzot öntenünk, hanem magunknak is, saját művészi elgondolásaink alapján. Innen származik az ötlet, hogy szervezzünk bronzszobrászati szimpóziumot. Akkor Fábián már a Szolnoki Művésztelep lakója volt, így ott könnyen be is fogadtak minket, innen indult a szimpózium története, éppen tíz évvel ezelőtt, 2013-ban. Számomra is nagy meglepetés, hogy azóta töretlenül tudjuk ezt csinálni, és számos jó nevű szobrászt meg tudtunk már hívni.
•Absztrakt szobraid elsősorban a tér problematikájával foglalkoznak. Hogyan jeleníted meg ezt a plasztikáidban? Mi a szobraid legfőbb üzenete, amit a forma, az anyag és a tartalom hármassága egyesít?
Szobrászatomat nehéz körülhatárolni – Karmó Zoltán abszolút szobrászatnak nevezte el. A térről és a tér élményéről szólnak leginkább a munkáim. Szobraimat egy folyamat részének tekintem, mely sok egymásra épülő, apró lépésből tevődik össze. E folyamat célja fogalmi úton nehezen konkretizálható, a hangsúly inkább az intuitív megközelítésen van. A letisztult formavilág, mely szobraimat jellemzi, a szobrászi szempontok, melyek munkáimat vezetik, az eszközök megválasztása, a tömegek, viszonylatok, arányok kialakítása egyfajta „rendteremtést” szolgálnak. Farkas Ádám mesterem a 2000-es év diplomakatalógusának bevezetőjében azt írta, hogy a szobrászat rendteremtés a káoszban, ez nagy hatással van rám azóta is. Amikor egy szobrot tervezek, először a fejemben és a gondolataimban teszek rendet. Amikor létrehozom a munkát, mindig azt szoktam érezni, hogy azon az egységen belül rend van. Meghatározó élmény, hogy a személyes teremben és a szobrokon belül is létre tudok hozni olyan rendszert, amely a tömegek, az arányok és a viszonyok hármasságáról szól, amin belül létrejöhet a rend.
•Mik a jövőbeli terveid, hol lesz a következő kiállításod?
A legközelebbi csoportos tárlatunk a jubileumi szobrászati bronzszimpóziumot bemutató őszi kiállításunk lesz Szolnokon, de szeretnénk ennek válogatott anyagát valahol Budapesten is nagyobb léptékben bemutatni. Legutóbbi egyéni kiállításom idén májusban volt az Epreskert Fríz Termében. Az MMA hároméves ösztöndíjas időszaka alatt bizonyára lesznek újabb bemutatkozási lehetőségeim is.
•Gergely Réka szobrászművész feleségeddel együtt Biatorbágyon éltek, ahol több szobrász is él, Lelkes Márk, Mata Attila, Márffy Sebestyén és ti is. Mit jelent számotokra ez a Budapesthez közeli, mégis vidéki miliő? A biatorbágyi kertetek szoborparkként is működik, ahol sok nagy méretű munkátok is megtekinthető.
2016-ban költöztünk ki, néhány évvel azután, hogy összeházasodtunk. Nagyon szeretünk itt élni, a fővárosi nyüzsgés után ideális helyszín ez nekünk, különösen a kislányunkkal együtt. Itt a magunk urai vagyunk, fel tudtuk építeni a műtermünket, ahol mindketten elmélyülten alkothatunk.
•Volt már közös kiállításotok itt, mint biatorbágyi művészeknek?
Amikor ideköltöztünk, Rékával közösen volt egy kiállításunk a helyi művelődési központban, ahol bemutatkoztunk, illetve tavaly az Erkel Ferenc Kamarazenekar szervezésében részt vettünk egy helyi minifesztiválon, ahol koncertek és kiállítások egyszerre szerepeltek a programban. Valamennyire tehát részt veszünk a város kulturális életében.
