A tájakban mindig feltűnik az ember, aki a képek legfontosabbjává válik, akkor is, ha azokat oldalról vagy hátulról ábrázolja.
Kisebb és nagyobb méretű festmények, szobrok és grafikák különös világba vezetnek a művész Csendesen megfigyelek, szubjektíven képezek című tárlatán, ahol a műfajok, technikák és anyagok sokasága jól megfér, s szervesen kiegészíti egymást, hogy átfogó képet nyújtsanak Bács Emese pályájáról.
A figuratív festményeken és grafikákon látható urbánus terek egy része jól felismerhetően kötődik a művész választott hazájához, Budapesthez és szülővárosához, az erdélyi Brassóhoz. A képeken azonosíthatjuk a főváros jellegzetes tömegközlekedési csomópontjait, a Blaha Lujza vagy Boráros teret, a Népszínház utcát, az Árpád hidat, illetve az 1-es villamos jellegzetes megállóit, a budai dombos tájat, valamint Brassó főutcáját és jellegzetes hegyét, a Cenket.
A vásznakon összemosódnak a városi, közlekedési terek, látképek és a természet lágy vonulatai; a mobiltelefon kameráján keresztül megragadott vagy az Interneten talált fényképekről ellesett pillanatok, illetve a gyermekkori, időnként traumatikus élményekként felsejlő emlékképek. A vasút közelsége soha nem múló fájdalmas élményként maradt meg a művészben, ami úgy jelenik meg a vásznakon, hogy azok az ábrázolás pszichológiai hatásmechanizmusai által megszelídülnek, átértelmeződnek.
Nagyvárosi tömegközlekedéshez igazodó konkrét helyszínek – melyek feltűnnek a képeken – eljuttatnak bennünket a Marc Augé-féle „nem-helyekre”, azaz átmeneti terekre. A francia antropológus 1992-ben megjelent, Nem-helyek című nagy hatású munkájában definiálta először kulcsfogalmát. Augé szerint jelen világunkban az idő, a tér, valamint az ego mértéknélküliségével új típusú, átmeneti terek jöttek létre, amelyek nem felelnek meg a korábbi korok hagyományos antropológiai tereinek. Az úgynevezett nem-helyeken nem érezzük magunkat otthonosan, rajtuk csupán áthaladunk, mint az aluljárókon, villamos- vagy metrómegállókon, közlekedési csomópontokon.
A lélek nélküli terekben soha nem lehetséges az önmagunkkal való igazi szembesülés. Bács Emese terei látszólag ehhez hasonló, emberekkel zsúfolt, színes, mégis lélek nélküli, átmeneti helyekként értelmeződnek, ahol a kiragadott hétköznapi pillanatok időlegesek, így azok még inkább a „nem-helyek” érzetét keltik. Az alakok mindig jellegzetes, gyakran fásult létállapotokat, korlenyomatokat tükröznek, hiszen azok leginkább nem egyéniségeket mutatnak, hanem jellegzetes embertípusokat, akik gyakran magányosan, saját maguk teremtette virtuális világukba merülnek el. A mobiltelefonjukat nyomkodó fiatalok vagy idősebbek szinte nincsenek jelen a környezetükben, máshol élik virtuális tapasztalataikat.
Így az átmeneti terek különösen megfelelnek Augé „nem-helyek” ismérveinek. Ám ezek a helyszínek a művészet expresszív ereje által a festményeken mégis képesek valódi antropológiai terekké alakulni, hiszen ha a fentebb említett premisszát követjük, akkor a képeken szereplő alakokra, sőt arcokra kell összpontosítanom. Így fel kell ismernünk, hogy Bács Emese munkáiban a városi helyszíneknél mindig fontosabbá válnak azok a figurák, akiket ábrázol.
Gyakran címükben is metafizikussá válnak a képek (például Metafizikus Lehel tér), melyeken a terek szimbolikussá lesznek, átértelmeződnek. Ha azonosulunk az alakok lelkivilágával, és képesek vagyunk túllátni a fásult tekinteteken, akkor érző, gondolkodó embereket találunk, rajtuk keresztül pedig akár saját identitásunk, mindennapi létünk megértésének fontos belső állapotaira lelhetünk.
A művész a klasszikus avantgárd festészeti tradíciójából építkezik, de jellemző rá a ready made és a trash art irányzata is. Festményeiben számos különféle technikát vonultat fel. A klasszikus táblaképfestészet folyamatosan megújított hagyománya mellett feltűnik a kollázstechnika alkalmazása. Talált, sőt kidobásra írtélt műanyag használati tárgyakat, gyógyszeres buborékfóliákat, csomagolóanyagokat, játékokat, puzzle-darabokat, textíliákat, gyermekei használt ruhadarabjait épít be munkáiba az újrahasznosítás jegyében, hogy általuk végül relief jellegű alkotások jöjjenek létre.
Ha kissé távolabbról szemléljük a festményeket, a teljes kompozíció egységében mélyedhetünk el, ha közelebb lépünk hozzájuk, megfigyelhetünk rajtuk újrahasznosított szemetet, madárhálókat, vászondarabokat, amelyek mindig pontosan és szervesen illeszkednek a munkákba, mind árnyalataikban, mind formavilágukban.
Mindig vastagon, halmozva viszi fel a vásznakra és farostokra a színgazdag festékrétegeket, hogy tükrözze vele mai korunk sokarcú, nyüzsgő, zajos világát. Gyakran alkalmaz elidegenítő effektusokat, jeleket, feliratokat, számokat, amelyekben rendre elrejti szignóként értelmezhető BE monogramját, illetve a munkák keletkezésének évét. Szimbolikus üzenetekkel gazdagítja munkáit, amelyek transzcendens szférákba vezetnek bennünket, ha engedjük, hogy hasson ránk a színek és formák és a jelentések harmóniája.
Festményeivel párhuzamosan tűnnek fel grafikái a kiállításon, melyekben gyakran ugyanazokat a helyszíneket és embereket ábrázolja, mégis nagyon másképp. A részletgazdag, letisztult szín- és formavilág, a precízen használt grafikai technikák ugyanúgy tükrözik a hétköznapi terek hangulatát és a rajtuk szereplő emberek térhez és tájhoz való viszonyát, érzelmeit, mint a festmények.
Összeépített szobrászati munkái hulladék anyagokból, írószerekből, flakonokból, játékokból készülnek, melyek emberalakokat, arcokat mutatnak fel. A figurák egy-egy jellegzetes pózt, vagy női, illetve férfi karaktereket láttatnak, azok gyakran mintha egy-egy Miró- vagy Kandinszkij-festményről ugrottak volna le.
A tárlat festményein, grafikáin és szobrain látható modelljeinek alakját és arcát Bács Emese mindig alaposan megfigyeli, ítélet nélkül szemléli, hogy belőlük egyedi módon színes miliőt teremtsen. A telefonjaikba, könyveikbe, gondolataikba, álmaikba elmerülő emberek így akár mi magunk is lehetnénk, sajátos élethelyzeteinkkel, történeteinkkel és emlékeinkkel együtt.
A Csendesen megfigyelek, szubjektíven képezek című kiállítás 2024. február 22-ig tekinthető meg a Bényi Galériában (Kölcsey Központ épülete, 4026 Debrecen, Hunyadi utca 1–3.).
