Idősebb Hans Holbein – még gótikus felfogásban készült képén – a saját korába helyezi a történetet, és a szentet egy közönséges erdei fatörzshöz cövekeli. A jelenet így erdei vadászjelenetté alakul át, ahol a szereplők korabeli, meglehetősen tarkabarka kosztümökbe bújnak, és eléggé ijesztőnek tűnő számszeríjakat ajzanak fel. A távoli város perspektívája ellenben lenyűgöző. A fatörzs a triptichon tengelye lesz, s meghatározza annak történetét: a „vadászatot”.
Az előzőhöz képest sokkal kevésbé mozgalmas oltárkép rejtélyes nyugalmat áraszt. Sebestyén sebesült testét Antonello Messina is egy fatörzshöz támasztja, ám ez a fatörzs egy utópisztikus város főterén sarjadt, és csak azért nem az Ideák Világában, mert ott nem zajlanának hasonló események. Egy kör azonban csak az Ideák Világában lehet tökéletesen kerek, a mi világunkban nem tudjuk meghatározni a körvonal pontos hosszát, hiszen a közismert képletben – 2R × Pi – szereplő Pi egy végtelen tizedesjegyekből álló, misztikus szám.
Messina csodálatos képén minden festői motívum – legyen az árkádsor, boltív, oszlop, virágcserép vagy szőnyegminta – az elérhetetlenség kerekség után epekedik, miközben büszkén hirdeti önnön színét és textúráját, akár egy Raffaello-képen. Az Ideák Világának tökéletes formanyelve képes szó szerint testet ölteni Sebestyén alakjában: a valódi oszlop ugyanis a szent lábánál hever, és hengeres teste annak emberi testére emlékeztet. Ez a mindent átható geometria majd sok-sok évszázaddal később Paul Cezanne művészetében folytatódik.
Míg Holbein saját korába, Messina pedig egy képzeletbeli Utópiába helyezi a történetet, addig Andrea Mantegna minél autentikusabb módon ábrázolni igyekszik a vértanúságot, amelyet Sebestyén, a legenda szerint valamikor a III–IV. század fordulóján, Diocletianus császár uralkodása alatt szenvedett el, s amelynek érdekessége, hogy Sebestyén nem halt bele ebbe a kivégzésbe, felépült sebeiből. Mantegna a reneszánsz idején feltárt régészeti emlékek segítségével rekonstruálja a szent történetét. A háromdimenziós reneszánsz perspektíva legnagyobb mestereként a jelenet hátterében az egyre feljebb és feljebb kúszó szerpentineket a hegyfokon fekvő városhoz, bizonyára a Mennyei Jeruzsálemhez vezeti. Ám bennünket leginkább az előtér foglalkoztat. Mantegna akantuszlevelekkel gazdagon díszített korinthoszi oszlophoz kötözi a szentet, ami ebben a formában túlzottan „tudálékosnak” tűnik. A Sebestyén mártíromságát és Krisztus ostorozását bemutató képek többségén – így például Michelangelo Utolsó Ítéletén vagy Caravaggio Ostorozás című képén – ugyanis egyszerű dór oszlopokat látunk. A későbbi, szabadkőműves szimbolikában a dór oszlop az Erő, az ión a Bölcsesség, a korinthoszi pedig a Szépség szimbóluma. Ezért díszítik a klasszikus felfogásban készült bírósági épületeket dór és ión oszlopok, míg például a Szépművészeti Múzeumot korinthosziak. Ám könnyen lehet, hogy Mantegna képén a szenteket megillető babérkoszorú ennek a díszes oszlopfőnek jelképes sarjadéka, szépsége pedig a brutális jelenet szándékos kontrasztja. Még érdekesebb azonban a kép jobb alsó sarkában látható görög vagy római márványlábfej. Ha egy római katonához tartozott, akkor minden bizonnyal a Nero-féle keresztényüldözésre utal, arra, ahogyan az egyre terjedő keresztény vallást ilyen sarutalpakkal próbálták meg (sikertelenül) eltiporni. Viszont, ha görög, úgy nehéz nem gondolni az egyik legnagyobb görög hősre, a „széllábú” Akhilleuszra, akit csupán a sarkánál lehetett megsebezni (Achilles-sarok, Achilles-ín), s akit el is talált a sarkánál, és porba is sújtott Paris királyfi nyílvesszője. Véleményem szerint Mantegna ókori célzásai szándékosak: képével a Sebezhetetlenség örök érvényű allegóriáját kívánta megalkotni, hiszen ahogy a márványsarok is sértetlen maradt az idők során, úgy Sebestyén (és a kereszténység) is túlélte saját kivégzését, a kegyetlenséget megtestesítő hóhérlegények pedig túlzottan is „tudálékosak” voltak. A Seb–Sebestyén–Sebesség közti bonyolult, intellektuális szójátékot ugyanakkor csak a magyar nyelv ismeri.
