A Bak Imre, Molnár Sándor, Nádler István, Fajó János és mások nevével fémjelzett absztrakt törekvések egyik vezető egyéniségévé vált Keserü Ilona is.
Küzdelmeikről, a politikával való gyakran keserves szembesülésükről, betiltott kiállításokról szólnak ezek az évek (Tiltott absztraktok című kiváló dokumen-tumfilmjében Bánki Ákos kamerája előtt Keserü Ilona is beszámol ennek az időszaknak a nehézségeiről). Az Iparterv-kiállítások, a Budapesti Műhely laza szellemi közössége mind-mind fontos állomása volt Keserü Ilona indulásának, életműve kezdeti formálódásának. Társaitól némileg eltérően már korai absztrakt képein sem a geometria, inkább az organikus, expresszívebb kifejezésmód felé fordult. Képeinek elsőrendű meghatározója a színviszonyok, s a forma és a vonalrendszerek összehangolása. Hol könnyedebb művek születtek (például a Ludwig Múzeumban található Tízes számú kép, vagy az ugyancsak a gyűjtemény részét képező Piros kép), hol pedig a kör, az ovális vagy a lágyan gomolygó hullámvonalak rendszerének komorabb, drámaibb feldolgozásai.
Keserü Ilona a korai, némileg geometrizált absztrakciótól – nagymértékben egykori mestere, Martyn Ferenc tanácsait követve – új, egyéni hangú, szabadabb festői nyelvet talált. Az 1960-as évek közepére kialakult friss, színekben intenzív festői iránya, amelynek első megjelenése az 1966-tól megtalált új motívum: a balatonudvari úgynevezett szív alakú sírkövek alakját, formáját követő, hullámzó vonalú alakzat, mely később hosszan elkíséri Keserűt képi motívumainak felhasználásában.
A balatonudvari temetőben az 1800-as évektől jelennek meg a szív alakot idéző, a kő szinte teljes felületét beborító szöveggel ellátott sírkövek. Eredetüket, kialakulásuk okait homály fedi, három monda meséli el keletkezésük legendáját (kettőt ezek közül a Balaton történetének kutatója, Lipták Gábor is feljegyzett Aranyhíd című kötetében).
Keserü Ilona tehát hatvanöt évvel ezelőtt fedezte fel a szív alakú sírköveket a maga számára, s az akkorra már erősen a nőiesség, zeneiség kifejeződését kereső alkotó ezekkel a motívumokkal „robbant be” a magyarországi képzőművészeti életbe. Ilyen tárgyú munkáit állította ki 1967-ben, az első Iparterv-kiállításon, kiváltva ezzel Aczél György rosszallását, aki „absztrakt pornográfiá”-nak tekintette a képeket.
A hol lágyan ívelődő, hol szinte csipkealakban módosuló, néha piros szívekkel társított, rózsaszín, okker, kadmiumvariációjú formák egymásra tükörképszerűen ráhajolnak, közéjük gyakran a vászon fehérjének elválasztószalag-motívuma kerül. Maguk a kerekded, felül ívelődő alakzatok a különböző időszakokban szájként, sőt palettaszerűen, szín-csíkok hordozójaként is felbukkannak. Keserü láncszerűen és – a nála gyakori – osztott képmezőben ismétlődve is alkalmazza ezt a szeretett motívumot. Zeneisége, a zene iránti elköteleződése – férje, Vidovszky László zeneszerző – révén ez a motívum népzenei egyszerűségű, vagy épp repetitív feldolgozású hatásokat is mutat.
Később is gyakran visszatér, visszanyúl ehhez a motívumhoz. Közben természetesen újabb elemekkel gazdagodik képi palettája: megjelennek a fonalak, a kötélgubancok, a felcsomózódó színes vonalhálók. Színkutatásai – a középkori cangiante színes árnyék használatának felélesztése nyomán – sok motívumtorlódást is mutatnak Keserü Ilona újabb festői korszakában. Ugyanakkor a balatonudvari szív alakú sírkövek emléke, látványa továbbra is fel-feltűnik az alkotói korszakok újabb és újabb darabjain.
