Valamennyi ábrázolt alak egymáshoz viszonyított helyzete sűrített módon beszél a világ gyakran felborult rendjéről, sajátosan kifordított állapotáról. Bennük mindig valami olyasmivel kell szembesülnünk, ami nem megszokott, ami kizökkent a hétköznapiból, hogy azok elmélkedésre késztessenek. A festmények láttán Örkény István egypercesei juthatnak eszünkbe, hiszen a novellák rövidsége és markánsan groteszk jellege könnyen párhuzamba álltható László Kiss abszurdan tömör festményeivel.
„Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, s a lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után! Ott az autó: négy kereke a levegőben, mintha egy kutya a hasát akarná megvakargatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog.” (Örkény István: Arról, hogy mi a groteszk – részlet)
László Kiss alkotásai a szürrealizmus képi világához, szellemiségéhez és a metafizikus festészethez állnak közel. Figuratív, monokróm jellegű vásznain az éles kontúrokkal és tiszta színekkel határolt, sziluettszerű formák kerülnek fókuszba. A jól komponált munkákban a gondosan elrendezett idomok és a ritkán használt festői gesztusok mindegyike kulcsfontosságú, azok izgalmas, ugyanakkor harmonikus összhatást teremtenek. Egyszerű alakjaival gyakran csendéletszerű, mozdulatlan állapotokat rögzít, míg máshol a normalitásból való kimozdulás előtti vagy éppen azutáni pillanatokat mutatja fel, hogy bennük lendületes dinamizmussal teremtsen feszültséget.
A rendkívüli tömörséggel megjelenített, határozott képi világú munkák mindig valamilyen bizarr helyzetet teremtenek. A festményeken látható kontrasztos színek – a fekete, a lila, kék vagy a zöld, illetve a velük együtt állandóan szerepeltetett fehér – mindig igazodnak a munkákban kifejezett ellentétes jelentéstartalmakhoz. Az alkotásokban a jó és a rossz, a rend és a káosz küzd egymással, egy jobb és egy ideálisabb világ elérésének reményében.
Gyakran él a kihagyás eszközével a művész, az egynemű, egyszínű hátterekből emeli ki a negatívan kontrasztos színvilágú figurákat, vagy egyszerűen egyes részleteket kivág a festményein ábrázolt elemekből. Kontextusukból kiragadott alakjai így elveszítik eredeti közegüket, a hozzájuk kapcsolódó konnotatív jelentéstartalmaikat, hogy a festményekben pusztán az alakokra, tárgyakra és a közöttük munkáló jelenségekre, történésekre fókuszálhassunk. A monokróm hátterek előtti magányos figurák gyakran keltik az üresség, kiábrándultság érzését, bennük az alakok elszigetelődnek, ritkán kapcsolónak egymáshoz.
A meseszerűen láttatott karakterek mindig tipikus, könnyen felismerhető tulajdonságokat mutatnak, azok egyéni arcvonásai rendre hiányoznak. László Kiss Dezső Magyar mesék című festménye sajátosan parafrazeálja Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke című könyvét, illetve korábban, az Élet és Irodalom hasábjain megjelent írásait.
Festményeinek tiszta jellemvonású alakjainak cselekedetei, közvetített üzenetei túlmutatnak az egyén helyzetén, azok gyakran társadalmi vagy globális problémákat fogalmaznak meg. A csupán néhány képi jelbe sűrített alkotások mindig interaktivitásra, tevékeny részvételre buzdítanak. A festmények hatására a befogadók tudatában megszülető ’mesék’ mindig kiegészítésre szorulnak, többértelművé válnak, hogy belőlük történeteket szőjünk, amelyekből tanulságokat vonhatunk le. Az élőlények és tárgyak viszonyaiból kibontakozó helyzetek mindig többféle kimenetellel képzelhetők el, így azok nem csupán a kedvezőtlen, hanem az ideális fordulatokat is magunkban hordozhatják. A vásznakra festett rövid szavak markánsan üzennek, mégis a textusok gyakran a képeken szerepeltetett tárgyakkal, élőlényekkel ellentétes jelentéseket fogalmaznak meg. A megváltás lehetőségére, annak sokféleségére vonatkoztatott kifejezések (Caelum, Elysium, Heaven, Dzsanna, illetve Salvation), mintha választás eredményei lennének, ám mégis a többféle, reményteli alternatíva helyett a munkákból a reményvesztettség és a csalódottság érzése árad.
László Kiss festményein keresztül szólal fel a környezetvédelem, a társadalmi kirekesztés és az értelmetlen pusztítások, háborúk ellen. Mindezt vonatkoztathatjuk a szomszédunkban dúló ukrajnai háborúra vagy a közelmúlt izraeli vérontásaira. A művész humanista módon közelít a gyakran nehezen definiálható morális kérdésekhez, hogy a művek befogadása által könnyebben találjunk megoldást rájuk. Az elképzelt és a valóság határán egyensúlyozó festményeivel azt sugallja, amit a kiállítás címe is üzen: Azt festem, ami nincs – de jó lenne, ha lenne, illetve azt, ami van, de jó lenne, ha nem lenne. Munkáiban a bennünket körülvevő világ és az egyén közötti kapcsolatokat újragondolja, azokat sajátos módon, a jobbítás reményében gyakran kritikával illeti. Megszólítja műveinek befogadóit, hogy elmélkedjenek világunk történésein, tegyenek fel humánus létkérdéseket, bízva abban, hogy olyan válaszokat kaphatunk rájuk, amelyek által könnyebben felismerhetjük problémainkat, így nemcsak az egyéni befogadókban, hanem társadalmunkban is pozitív változások indulhatnak el. Célja, hogy a FUGA kiállítóterében most látható festmények valamennyiőnket érintő dilemmái továbbgondolásra, cselekvésre sarkalljanak.

 

László Kiss Dezső Azt festem, ami nincs című tárlata 2023. november 12-ig a FUGA – Budapesti Építészeti Központban (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) látható.