Súlypontok enteriőr, fotó: Nyirkos Zsófia

 

Hatan engednek most bepillantást műtermükbe; munkáik méretükben, téri elrendezésükben jelentősen különböznek, mégis számos közös vonásuk fedezhető fel. A Súlypontok című kiállításon Farkas-Pap Éva, Gálhidy Péter, Majoros Áron Zsolt, Menasági Péter, Polgár Botond és Yengibarian Mamikon kapott lehetőséget, hogy együttesen mutassák meg különbözőségeikből kiolvasható egységüket.
 

Súlypontok enteriőr, fotó: Nyirkos Zsófia

 

A tárlat hat alkotója különféle matériákkal dolgozik, másképpen használják a teret, plasztikáik látszólag sokban eltérnek egymástól, eszmeiségükben, vizuális látásmódjukban az egyes termek teremtette világok mégis könnyedén lépnek párbeszédbe. A kiállítás hat műegyütteséhez számos módon közelíthetünk, ám ha az elsőként, talán a legkönnyebben szembeötlő szempontot vesszük górcső alá, a tárlat egészét két egységre tagolhatjuk. Az emberábrázolás, illetve annak hiánya, valamint a természetből vagy a figurativitásból absztrahálódó formavilág kettőssége lehet egyfajta rendezőelv. Az oldalsó termekben az absztrakt, illetve (teljes) emberábrázolást nélkülöző, szobrászati nyelvet fedezhetjük fel, míg az apszis tereiben a figurativitás különféle módozatait ismerhetjük meg.
 
Gálhidy Péter, fotó: Nyirkos Zsófia
 

Gálhidy Péter (kurátor: Kondor-Szilágyi Mária) absztraktból a figurativitás felé mutató munkáinak forrása elsősorban a természet, a hulló, elszáradt levelek, gallyak, melyeket úgy önt ki bronzból, alumíniumból vagy ólomból, hogy azok megőrzik természetből kölcsönzött könnyedségüket. A keresztbe tett vagy natúran hagyott formák hordozta szimbólumrendszer a szakralitás felé mutatva szól a templommá váló természet értékinek megőrzéséről. A fotoszintézis során oxigént adó, már funkcióját betöltött, bronzból öntött elhullott levelek újfajta minőséget teremtenek, egyszerre ősi, mégis mai módon hordoznak örök értékeket.

Gálhidy Péter, fotó: Nyirkos Zsófia

 

Kincugi tüske című munkája a japán kultúrából eredeztethető, amelynek esszenciája a sérülés nemesebb anyaggal való javítása, ami az eljárás hatására új értelmet nyer. A szépségeszményből származó filozófia több százéves hagyománya a mulandóságban, a tökéletlenségben meglátott értékeket szimbolizálja. Gálhidy arannyal javít meg egy mamutfenyőből faragott tüskét. A sérülékenység felértékelődése könnyen összefüggésbe hozható a Súlypontok kiállítás más termeinek üzenetével.

Farkas-Pap Éva, fotó: Nyirkos Zsófia

 

Farkas-Pap Éva (kurátor: Reischl Szilvia) tárlatában disztópikus világ képe bontakozik ki, majd válik egyre inkább humánussá. Az absztrakt, mégis határozottan felismerhető kaput, korallt, különféle töredékeket formázó, betonból, műgyantából, fogászati anyagokból, porcelánból, műanyag legóelemekből építkező munkái az ideális világnak ellentmondó képeket láttatnak. Rokon ezzel a Kettős ló negatív, azaz a hiányt felmutató plasztikája, amelynek képi világát, jeletésmezejét rögtön feloldja a melléje rendezett, a szó minden értemében ’pozitív’ Közös ló szobra. Még akkor is igaz ez, ha annak háta, miként a közmondásból ismerjük ’túros’, tehát sebes, gennyes, a többségi használat miatt értéktelen.

Farkas-Pap Éva, fotó: Nyirkos Zsófia

 

Mégis a közös ló lényege, hogy kettőről beszélhetünk, tehát társsal, nem pedig egyedül kell megálljon kibillent világunkban; a hiányjel így kézzelfogható tárggyá egészül ki. Miként a tárlat címe sugallja, minden negatívitás ellenére képes megszelídülni a disztópia. A humánus és szociális értékek közvetítette eszmeiség a megváltozott munkaképességű szakemberekkel közösen készített alkotásokban, illetve a fogyatékosság-barát munkahelyek díjazásául járó kitüntetések plasztikáinak magasztos üzenetében csúcsosodik ki.

Yengibarian Mamikon, fotó: Nyirkos Zsófia
 

Az örmény származású, de már régóta hazánkban élő Yengibarian Mamikon (kurátor: Mayer Marianna) kiállításán tapasztalható figurativitás már az emberábrázolások felé mutat, ám azok leginkább torzók, testrészek. A csonka, magányos végtagok gyakran erőszak áldozataiként tűnnek fel, megidézve a világ első, az 1915 és 1917 között történt tudatos népirtását, az örmény genocídium rémképeit. Ám nem csupán a logó testrészek hiányosak vagy javítottak, hanem az állati testek, a tárgyak és az égi jelenségek is.
 

Yengibarian Mamikon, fotó: Nyirkos Zsófia

 

A művész a csonkolt végtagokon méhviasszal igyekszik gyógyítani a sebet, mely rokonítható a Gálhidynél látott ősi japán javító, kincugi eljárással. Az örök bizonytalanság, kibillenés hatja át Yengibarian szobrait, bennük valamiként mégis harmóniát találunk. A művész származási országának kulturális öröksége, szimbólumai relikviákká nemesülnek, miközben az otthontól távol meg is kérdőjelzik azok relevanciáját.

Menasági Péter, fotó: Nyirkos Zsófia

 

Menasági Péter (kurátor: Fazakas Réka) figuratív, meztelen férfiszobrai és a hozzájuk rendelt monumentális, architektuális elemek olyan egységet alkotnak, melyek összességükben sajátos létállapotot fejeznek ki. Az ősi melankólia életérzését felmutató szobrok nemcsak szemkontaktust nélkülöző arckifejezésükkel, hanem térbeli elhelyezésükkel, dinamikus lebegést, sőt kibillenést felmutató helyzetükkel az időtlenség, valamint a lét és a nemlét határhelyzeteit érzékeltetik.

Menasági Péter, fotó: Nyirkos Zsófia

 

A Pilinszky János költészetével rokonítható gondolatiság a memento mori örök eszmeiségét, melankolikus filozófiáját közvetíti. A szimbolikus hármasság testképei a lent, a fent és a kettő közötti lebegés állapotait ragadják meg, ami egyszerre a születés és a halál előtti vagy az azt követő időpillanatokat rögzítik. A tér kihasználása méltó a Műcsarnok klasszikus Szoborcsarnok teréhez, a három, egységesen értelmezhető műalkotás teljesen betölti azt, igazodik annak adottságaihoz, mélységéhez és magasságához, megidézve ezzel a köztéri szobrok jellemzőit.

Polgár Botond, fotó: Nyirkos Zsófia

 

Polgár Botond (kurátor: Szerdahelyi Júlia) női aktjai, torzói az időtlen szépségeszmény ábrázolásmódját kortárs módon szólaltatják meg. A kőben megmunkált torzók határai az idő dimenziójában válnak értelmezhetővé, azok kiterjesztik jelenidejűségüket. A kiállítás legfrissebb alkotása a Halott Vénusz egész alakos szobra és a köré épített akvárium az ellentétek összességét mutatja fel.

Polgár Botond, fotó: Nyirkos Zsófia
 

A halhatatlan, isteni attribútumokkal felruházott antik Vénusz halandó nőként tűnik fel, a tüzes, csábító nőalak pedig a vízzel együtt, illetve csak azon keresztül látható. Az egyszerre halhatatlan, mégis halandó, teljes testet megmutató szobor a víz fénytörő hatására válik töredékessé, a halott női test pedig a kőbe vésés gesztusával lesz halhatatlanná. A végesség gondolatiságával való szembenézés rokonítható Menasági szoboregyütteseivel.
 

Majoros Áron Zsolt, fotó: Nyirkos Zsófia
 

Majoros Áron Zsolt (kurátor: Rockenbauer Zoltán) figuratív, meztelen testeket formázó, főként női szobrait különféle szituációkban látjuk. Az acélszeletekből építkező, különböző méretű alakok arckifejezései, testhelyzetei elárulják azok meditatív létállapotát. Az alkalmazott technikai bravúr révén a szobrok transzparenssé válnak, így lelkiségük is feltárulhat.

Majoros Áron Zsolt, fotó: Nyirkos Zsófia
 

Az égiekhez fohászkodó, lelkileg és testileg is megtört, alázatos, könyörgő nőalakok mellett feltűnnek a szupermodell testű nők is, akik saját magukat felemésztve végeznek hétköznapi cselekedeteket. Az élénk színekkel, sárgával, pirossal történő kiemelés mindig ráirányítja a fókuszt valamire, hogy hangsúlyozzon velük, illetve, hogy általuk visszahúzzon bennünket a matéria világába.
A Műcsarnok termeiben látható kiállítások mindegyike önállóan is, együttesen is értelmezhető. A különféle méretű munkák, a műanyag legótól a teljes teret betöltő monumentális szoborig sokféle formában, különféle üzeneteket hordozva mutatják meg a kortárs szobrászat hat lehetséges útját.

 

A Súlypontok – A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban című kiállítás 2023. június 25-ig látogatható a Műcsarnokban (Budapest, Hősök tere).