Impresszionisták útitársa
Bár 1841-ben Párizsban született, az Allier megyei Moulinban nőtt fel. Tizenhat éves korában tért vissza Párizsba, hogy kereskedő nagybátyjánál dolgozzon. Ezzel egyidőben rajzórákat is vett. Hamarosan rájött, hogy nem való neki a kereskedelem, ezért otthagyta, és az orléans-i vasúttársaságnál helyezkedett el. Ez az új munka több szabadidőt biztosított számára, így beiratkozott a párizsi Académie Suisse esti kurzusaira. Itt találkozott Pissarróval és Cezanne-nal, akikkel barátságot kötött.
Guillaumin a nyolc impresszionista kiállítás közül haton vett részt, többször, mint Cezanne, Gauguin, Monet, Renoir vagy Sisley. Mégis csak röviden említik az impresszionizmusról szóló könyvekben, többnyire Cezanne és Pissarro mellett „mellékfiguraként”, az impresszionista kiállítások egyik résztvevőjeként. Ez nemcsak azért különös, mert festményei vetekszenek kortársai műveivel, hanem azért is, mert tagja volt az 1873. december 27-én alakult Új társulatnak nevezett, festők, szobrászok által alapított művészcsoportnak. Később kapcsolódott a Pontoise iskola további tagjaihoz is. Részt vett a Durand-Ruel által New Yorkban 1886-ban, valamint 1889-ben Koppenhágában szervezett nagy francia impresszionista kiállításokon is. Mindez kulcsfigurává teszi az impresszionista művészeti mozgalomban.
Barátságok és közös munkák a legnagyobbakkal
Guillaumin a Pontoise iskola tagja volt, Béliard-ral, Cezanne-nal, Gauguinnel és Pissarróval együtt. Ennek ellenére kevés ismert műve készült Pontoise környékén. 1874-ben és 1875-ben és 1886–1888 között az impresszionisták közül Guillaumin állt a legszorosabb kapcsolatban Vincent van Goghgal. Közös elképzelésük volt egy olyan műteremről, amely a középkori műhelyek hagyományát követte volna. Van Gogh értékelte Guillaumin élénk színeit, amelyek befolyásolták őt a ragyogóbb színvilágra való áttérésben.
Cezanne-hoz csatlakozva, 1873 körül Guillaumin a Szajna partján festett. Ezek a képek jól mutatják a művész egyik kedvenc témáját, a víz iránti vonzódását. Az 1873-ban festett, A lenyugvó nap Ivryben című képén Guillaumin Szajnája nem a fürdőzőké, hanem az ipari külvárosoké, a gyárkéményeké, a nehéz uszályhajóké, a daruké és a pontonhajók mellett dolgozó munkásoké. A 65 × 81 centiméteres kép szerepelt az impresszionisták első kiállításán 1874-ben, Nadar galériájában.
1880-ban Émile Zola A naturalizmus a Szalonban című írásában az impresszionistákról szólva Monet, Renoir és Pissarro mellett Guillaumint hozza fel példaként. Valóban, az impresszionistákhoz egyik legközelebb álló festménye A behavazott mélyút.
Portréfestő
Amint önarcképe is igazolja, Guillaumin nagyszerű portréfestő is volt. 1886. május 15. és június 15. között Vincent és Theo van Gogh meglátogatták a nyolcadik, egyben utolsó impresszionista kiállítást a párizsi rue Laffitte 1. szám alatt. A tárlaton Edgar Degas, Paul Gauguin, Berthe Morisot, Georges Seurat és Paul Signac alkotásai mellett Armand Guillaumin huszonegy festményét is megcsodálhatták a látogatók. Főként tájképeket állított ki, de néhány alakos kompozíciót is, köztük az Egy fiatal nő portréját. Vincent van Goghra nagy hatást gyakorolt ez a mű, amint azt későbbi levelei is tanúsítják. Nem világos, hogy Theo és Vincent azonnal megvásárolták-e a képet a kiállításon, de a festmény nem sokkal később a birtokukba került. A képen a modell virágmintás kárpitozású, fából készült székben ül, háttérben hasonlóan merész virágmotívumú tapétával vagy függönnyel. A művészettörténészek kiderítették, hogy a festő úgy kezdte el képét, hogy halványkék, sötétkék és rózsaszín hígított olajfestékkel megrajzolta a figura körvonalait a vásznon, majd két vagy három szakaszban folytatta a festést, nedves a szárazon és nedves a nedvesen technikával. A festék átütött a vászon hátoldalára, amely soha nem volt vászonbéléssel megerősítve. A sötétkék ruhát élénk színekkel, pirossal, naranccsal és barnával emelte ki. A van Gogh testvérek nagyra értékelték Guillaumin vastag festékrétegeit és színválasztását. Theo például ezt írta: „Mindig ugyanazokat a rózsaszín, narancs és ibolya-kék foltjait találjuk meg, de ecsetvonásai erőteljesek, és a természethez való viszonyulása meglehetősen sokrétű.”
Portréi közül hatéves leánya pasztellképe a legkülönlegesebb, amelyen Madeleine valószínűtlenül kék szemével tekint a nézőre.
A Crozant iskola mestere
1891-ben Guillauminre rámosolygott a szerencse, mégpedig egymás után kétszer is. Előbb százezer, majd ötszázezer frankot (mai értéken mintegy százhatvan millió forintot) nyert szerencsejátékon, ami lehetővé tette számára, hogy csak a festésnek éljen. Régi vágya is beteljesülhetett: bejárta Bretagne-t, Auvergne-t, Charente-ot és a déli régiókat, de 1893-ban mélyen kötődött a Creuse vidékéhez is. Különösen a Crozant nevű falut kedvelte meg, melynek vadregényes vidéke a Creuse és a Sédelle folyók összefolyása felett helyezkedik el. Georges Sand tette ismertté a művészek, írók, zenészek és festők körében, miután 1857-ben a közeli Gargilesse-ben telepedett le. A Creuse-völgy környéke számos festőt vonzott, köztük Monet-t is, aki 1889-ben három hónapot töltött itt, és huszonhárom festményt készített. Egy festőiskola, a Crozant iskola 1864-ben alakult itt, amely fénykorát az 1890-es és az 1920-as évek között élte.
Armand Guillaumin neve ma már elválaszthatatlanul kapcsolódik ehhez a helyhez. 1892-től 1924-ig élt Crozant-ban, először a Lépinat fogadóban lakott, ahol a konyhában külön asztalt tartottak fenn számára. 1895 őszén házat bérelt a faluban, de továbbra is a fogadóban étkezett, amely időközben a művészek találkozóhelyévé vált. Ahogy Gauguin Pont-Aven-ben, úgy Guillaumin is hamarosan virágzó művészkolónia közepén találta magát.
Elsősorban a híres romok vonzották a látogatókat Crozant-ba, amelyeket számtalanszor megörökítettek akvarelleken, metszeteken és képeslapokon. A romok ideális témát jelentettek a festői tájat kedvelő művészek számára, így Guillaumin is többször megfestette őket.
Crozant-i évei alatt Guillaumin a Sédelle és a Creuse mentén található legtöbb malmot – ha nem is mindet – megfestette. Több malom a középkorból származott, fából készült kerekeiket a víz természetes energiája hajtotta. A faluban található La Brousse nevű malom 1483-ban épült, a közelében álló a Génetin-malom az 1544-es térképeken is szerepelt. Guillaumin a La Folie-malmot – amely alig pár lépésnyire állt a falutól – és a Bouchardon-malmot is többször megfestette.
A fauvizmus előfutára
A „fauve” szó jelentése magyarul: vadak. Először Louis Vauxcelles kritikus használta a kifejezést 1905-ben, mikor a párizsi Őszi Szalon kiállításán meglátta az erőteljes színeket használó Maurice de Vlaminck, André Derain, Henri Matisse és Albert Marquet festményeit egy olasz, reneszánsz stílusú szobor mellett: „Nocsak, Donatello a vadak között” – kiáltott fel. A pejoratív elnevezés a színek szabad kezelésére, a határozott kontúrral elkülönített, dekoratív színfelületekre utal.
Guillaumint a fauvizmus előfutárának is tekinthetjük. Az író Joris-Karl Huysmans 1883-ban „vérmes koloristának” nevezte, aki „harcias színeket” használ. Paul Durand-Ruel műkereskedő és mecénás fauvisztikusnak minősítette festményeit. Megjegyezte, hogy „már az 1886-os kiállításon fauvizmust csinált, azelőtt, hogy a kifejezés megszületett volna”. Szokatlan színkombinációkat alkalmazott, amelyek szinte „ütik egymást”. Van Gogh mellett Guillaumin Matisse-ra és a fauve festő Othon Frieszre is hatással volt. Sziklák Agay partjánál című festménye a fauvizmus minden jegyét magán viseli.
Nyitókép: Armand Guillaumin: Önarckép
