A felütés azonnal egy kérdés: miért ifj. Iván Szilárd a művész, amikor betöltötte hatvanhatodik életévét és négy évtizede van a pályán? Hát azért, mert az ő szülei is úgy döntöttek, hogy édesapja nevét fogja viselni, s a helyzet ugyanúgy alakult, mint idősebb pályatársainál, ahogyan Koffán Károly fiát ifj. Koffán Károlynak hívták, Benedek Jenő fia ifj. Benedek Jenőként vált ismertté, s azokban az esetekben is, amikor mindkét generáció, az apa és a fiú grafikus és festő lett. Ezt történt az Iván családban is. Idősebb Iván Szilárd is festőként (1912–1988) működött, jó barátja volt Szőnyi Istvánnak, grafikákat is készített, 1964-től 1980-ig főiskolai tanárként is nevelte a növendékeket. Ifj. Iván Szilárd édesanyja, Fehér Ilona is jeles képzőművész volt (1913–1983), Bernáth Aurél növendékeként elsősorban sokszorosító grafikával foglalkozott. Ilyen szülői háttérrel lett gyermekük is festőművész, őrizve és továbbvive az Iván Szilárd nevet, immár örökifjúként…
Ezek az adatok nemcsak tájékoztató jellegük miatt fontosak, hanem azért is, mert jelzik, hogy ifj. Iván Szilárd szinte predesztinálva volt erre a pályára. Az otthon állandóan érzett terpentinillat, a műtermek atmoszférája, szüleinek jeles művészekből álló baráti köre szívósan készítette elő pályaválasztását. Ugyan az érettségiző fiatalember kitűnően gitározott, méghozzá nem popzenekarokban, hanem klasszikusgitár-játékosként, mégis – véletlen? – a festő pályát választotta. 1974-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakos hallgatója, s az akkor nemrégen ott tanító Kokas Ignácnak növendéke lett, ám az első év után átkérte magát Sarkantyu Simon osztályába. (Sarkantyu születésének 100. évfordulójáról ebben az évben emlékezhetünk meg, emlékkiállítását Szekszárdon rendezték.) Ifj. Iván Szilárd tanári diplomája megszerzését követően (1978) még két évet művészképzős hallgatóként főiskolai diákként dolgozhatott. 1978-ban a művész özvegye által alapított Herman Lipót-díjban részesült. Ekkoriban érdeklődése a kárpit- és a gobelinszövésre is kiterjedt. Tanulmányait 1980-ban fejezte be, és tagja lett a Művészeti Alapnak.
Mindig kedvelte a nagy hagyományokat, a tradíciók jegyében lett figurális festő, akihez igen közel állt a tájábrázolás, csendéletek festése. Ekkoriban állandó kapcsolatban állt a műkereskedelemmel, elsősorban a Képcsarnok Vállalattal és a Koller Galériával. 1982-ben rendezte első önálló kiállítását a debreceni Medgyessy-teremben. Hamar kialakította posztimpresszionistának nevezhető, könnyed, oldott festői szemléletét, melyhez jól igazította hozzá igényesen választott technikáit. Családi kötődések által közel állt hozzá a Balaton-élmények megörökítése, kedvelt témája lett a sajkodi öböl és környezete. Igényesen festette ember és természet kapcsolatának látványát, nagy távlatok, fény–árnyék jelenségek megörökítője, melynek során felfogása inkább a Bernáth Aurél által követett szemlélethez áll közelebb, s nem Egry Józseféhez. Képeinek sejtelmessége, időnkénti borongóssága spirituális atmoszférát teremt. Érzékletesen festi meg a hajnal és az alkony, a szélcsend és a vihar vagy éppen a tavasz és az ősz jelenségeit. Festői megvalósításában nem annyira a vonal és a rajzosság, inkább az elmosódottság és a foltszerűség a jellemző, ahogyan a színmezők egymás fölé-alá csúsznak. Festészete igen érzékenyen rezonál a természet jelenségeire.
Bár színalkalmazása általában visszafogott, az erős benyomások harsány koloritban jelennek meg. Porfesték alkalmazásával valósítja meg meleg, puha felületeit. Természetábrázolásaiban ritkán jelennek meg figurák, de korábban nagy elmélyültséggel készített aktokat, hajnali, reggeli, esti hangulatban. Csendéletei is személyes, melankolikus atmoszférát árasztanak.
Aztán ifj. Iván Szilárdnál is elkövetkezett, hogy a folyamatos önvizsgálat és a rutin elkerülése jegyében a természetábrázolástól eltávolodva az absztrakció felé terelődött érdeklődése. Ekkor is megőrizte képi világának bensőségességét, képei azonban olykor belső, személyiségbeli feszültségekről is árulkodnak. A kétezres évektől sajátos parafrázis karakterű képeket is fest, melyek jól mutatják intellektuális énjének igényességét. Legújabb munkái Áprily Lajos költészetéhez kötődnek, s kísérletezik kisplasztikák készítésével és festésével is.
És miért a cím: A bujkáló festő? Mert ifj. Iván Szilárd pályája immár negyven esztendejében rendezett ugyan körülbelül húsz egyéni kiállítást, de gyűjteményes kiállítása még nem volt, országos tárlatokra munkáit nem adja be, pályázatokon nem indul… Két évtizede lakik feleségével Érden, de csak most rendezi első önálló kiállítását a jeles Érdi Galériában. Így elsősorban az érdiek, de kis utazással mi, budapestiek is megismerkedhetünk egy mély érzésű, töprengő, ám az élet és a művészet szépségeit kedvelő festő képi világával, mely arra méltó, hogy közönség elé kerüljön, s nem arra, hogy el legyen rejtve előlünk…
