Hogyan került a figyelmébe a nagy múltú gyár?
Magyarországon 2012-ben számos jelentős cég került súlyosan veszteséges helyzetbe, köztük a Zsolnay is. Sem a pécsi önkormányzat, sem az állam nem akart a megmentésére több pénzt áldozni, pályázatot írtak ki megvásárlására. Az óraiparral foglalkozom, sejtettem, mi lehet a baj a Zsolnayval. A rendszerváltoztatás után a marketinggel nem sokat törődtek a Zsolnaynál, s ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem tudták az amúgy kiváló termékeket eladni. Úgy véltem, új arculattal, új marketinggel, a termékek piaci újrapozicionálásával sikeressé lehetne tenni a céget. Ez volt a kiindulás, csodáltam, hogy rajtam kívül senki sem pályázott, így megszereztem a többségi tulajdont. Megtudtam, korábban többen is érdeklődtek, bementek a gyárba, körülnéztek, számoltak, és az adatok láttán úgy vélték, nem éri meg. Nem látták meg benne az alkotóműhelyt. Én pedig így kezelem.
Amikor először bementem a gyárba, fel is írtam a Zsolnay-tábla alá: More Than Art, azaz több mint művészet. Ez más szemlélet, mint a korábbi.
Igaz, hogy úgy vette meg a Zsolnayt, hogy meg sem nézte a gyárat?
Így történt. Tudtam, ha megnézem egy régóta veszteséges cég üzemét, biztosan kiábrándulok belőle. Nem akartam elbizonytalanodni, ugyanis én nem a gyárat akartam megvenni, hanem azt a komplex jelenséget, ami a Zsolnay. Jól döntöttem, lehet, hogy nem vágok bele, ha látom.
Mások rengeteget költenek értelmetlen hobbijukra, én sosem vágytam jachtra vagy más hasonlóra. Én a művészetet szeretem. A Zsolnay az én hobbim.
Úgy voltam vele az elején, hogyha elbukom a jelentős befektetett összeget, akkor se sajnálom, legalább megpróbáltam valamit tenni a magyar művészetért, az egyik leghíresebb márka megmentéséért.
Mit érzett, amikor többségi tulajdonos lett?
Egyrészt boldog voltam, mert amikor annak idején építészhallgatóként először Magyarországra érkeztem, megfogott a magyar építészet. Akkor még nem tudtam, hogy Budapest városképének alakulásában milyen jelentős szerepet játszott Zsolnay Vilmos és az épületkerámia-művészet. Arról pedig álmodni sem mertem volna, hogy egyszer én leszek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Kft. többségi tulajdonosa. Másrészt viszont első perctől tudtam, hogy nagyon komoly feladat előtt állunk, hiszen egy hatalmas adósságot termelő céget sokáig fenntartani nem lehet.
Bachar Najari egy különleges Zsolnay porcelánnal
Amikor átvizsgáltam a Zsolnay-termékek árazását, rájöttem, hogy áron alul próbálták őket értékesíteni. Én viszont arra törekedtem, hogy az árak kifejezzék a termékek értékét. A marketinget, az üzleti kommunikációt én az óraiparon keresztül sajátítottam el. Megtanultam, hogyan kell egy márkát jól pozicionálni, így tettem a Zsolnay esetében is. Ráadásul sokszor a vevők is ugyanazok, hiszen szép számmal akadnak Magyarországon is, akik megengedhetik maguknak a luxustermékeket. S aki szereti a svájci luxusórákat, az majdnem biztos, hogy szívesen költ exkluzív Zsolnayra is. Úgy gondolom, a Zsolnay még egyedibb, mint egy óra, hiszen sok luxusóramárka létezik, porceláncégből azonban kevesebb van.
Nem célravezetőbb, ha többet ad el az ember olcsóbban?
Már korábban feltűnt, és ez azóta sem igen változott, hogy Magyarországnak nincs igazi luxusterméke. Vannak népszerű emléktárgyak, de hiányzik az exkluzivitás, a Zsolnay viszont azok közé a híres magyar márkák közé tartozik, amelyet a világon mindenütt elismernek.
Az volt a célom, hogy a különleges technológiával, kézimunkával készült Zsolnay méltó helyére kerüljön, ne legyen olcsó tömegáru.
A Zsolnay ma sem készít tömegárut, egyes tárgyakból összesen öt-tíz darabot gyártunk. Ez az egyediség is növeli a termékek értékét, nem véletlen, hogy ma már vannak, akik befektetésként veszik a Zsolnay-tárgyakat. Több mint tíz év után azt mondhatom, sikerrel jártam.
Hosszú távra terveztem, türelmesen,
mert szeretem azt, aminek rangot akarok adni, s meg kell szerettetnem másokkal is a Zsolnayt.
Mi teszi különlegessé a Zsolnayt?
Egyedisége teszi különlegessé, a Zsolnay ugyanis nemcsak porcelánmanufaktúra, hanem három gyár egyben. Foglalkozunk épületkerámiával, s vannak porcelánedényeink és dísztárgyaink. Nincs még egy ilyen felépítésű cég a világon, ez hatalmas előny, óriási lehetőség, de egyben nehézséget is jelent, hiszen mind a három szektorra oda kell figyelni.
Egy patinás cég megújítása érzékeny feladat.
Csak nagyon kevés cég rendelkezik olyan gazdag históriával és tradícióval, mint a Zsolnay. Az alapítása óta eltelt százhetven év óta aktív a gyár, alkotásai rangos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, nyertek díjakat. Hatalmas szerepe volt a díszítőművészet és a hazai szecesszió alakulásában is. Az egykori sikerek a jelen kihívásait viszont elfedték. Amikor megvettem a Zsolnayt, nehéz volt elnyerni a dolgozók bizalmát. Nem voltak igazán nyitottak a fejlesztésekre. Ahhoz voltak hozzászokva, ahogyan addig működött a gyár. Számomra nem volt kérdéses, hogy meg kell tartani a színvonalat, a hagyományokat, de az sem, hogy újításokra is szükség van ahhoz, hogy a gyár újból sikeres lehessen.
Sokan úgy gondolták, hogy mindennek úgy kell maradnia, ahogy azt Zsolnay Vilmos eltervezte. Én viszont azt hangsúlyoztam, hogy amikor Zsolnay alkotott, akkor forradalmi volt, a maga korában ő volt a legmodernebb, ha azonban mi most ugyanazt csináljuk, mint amit másfél százada ő tett, akkor végünk.
Természetesen a múltból meg kell tartani azt, amit lehet, fontosak a hagyományok, de meg kell találnunk a XXI. századi értékeket. Nem könnyű feladat. Sok-sok pénz és idő megy el fejlesztésekre, kísérletezésekre, de ez a befektetés idővel majd megtérül.
Említette a Zsolnay-épületkerámiákat. A mai építészet más irányt mutat, a funkcionalitás a döntő, nem az ornamentika.
A minimal art olcsó. A cégek többsége ma megpróbálja csökkenteni a költségeket. Ők azonban sosem fognak történelmet írni. Ha korlátozott számban, azért ma is vannak épületkerámiai megrendelések. Például nemrégiben készült el a Dorottya Szálloda, ahová egy fantasztikus Zsolnay-falat készítettünk. Számos régi épület helyreállításában is részt vettünk, de
amire a legbüszkébbek vagyunk, az mégiscsak a Szent István-terem rekonstrukciója. Óriási kihívás volt, s be akartuk bizonyítani országnak-világnak, hogy képesek vagyunk rá.
Elfogultság nélkül állíthatom, hogy sikerült.
Akkor még léteznek azok a kézművesek, akik ismerik elődeik mesterségét?
Igen, büszke vagyok arra, hogy egyes dolgozóim húsz-harminc éve vannak a Zsolnaynál, sőt az egyik titkárnőm hatvan éve dolgozik a gyárban! Tizennégy évesen kezdte, és most nyugdíj mellett is dolgozik. A Zsolnayban ma is megvan a magas szakmai, mesterségbeli tudás, ami megkerülhetetlen a műemléképületek felújításánál. Ezek megújításakor szükség van a fagyálló, szépséges pirogránit Zsolnay-kerámiára, előállítására csak mi vagyunk képesek. E téren biztosan megkerülhetetlenek vagyunk. Bízom benne, hogy az épületkerámiák felújításában fontos szerepünk lesz a jövőben is.
Nyitókép: Bachar Najari, a Zsolnay Manufaktúra tulajdonosa
Fotók: Bach Máté
