◼Először is kik a görögkatolikusok?

Bizánci rítust követő katolikusok. A „görög” nem nemzetiséget, hanem a bizánci szertartást jelöli. A fogalom Kelet-Közép-Európában terjedt el, minthogy itt jöttek létre a bizánci hagyományt követő, de a római katolikus egyház fennhatóságát elismerő egyházak. A görögkatolikusokat gyakran összetévesztik a görögkeletiekkel, az ortodoxokkal, noha az orosz, ukrán, román, bolgár, görög stb. ortodox egyház nem tartozik a római egyházhoz. A görögkatolikus egyházak a keleti és a nyugati egyház találkozási pontján alakultak ki. Az 1054-es nagy egyházszakadás után újra meg újra jelentkeztek az egységtörekvések. A ferrara–firenzei zsinat (1438–1439) több keleti egyházzal ki is mondta az újraegyesülést. A XVI–XVII. században Kelet-Közép-Európában létrejött különböző uniók ezt a megegyezést vették alapul. Amíg azonban a firenzei zsinat egyenrangú felek megegyezését mondta ki, addig trident után a római katolikus egyház úgy tekintett a keletiekre, mint szakadárságból visszatérőkre. Az 1596-os breszti unióval a lengyelországi rutének és mások egyházi közösségei egyesültek a katolicizmussal. Csak 1646-ban, az ungvári unióval jött létre a magyar-
országi görögkatolikus egyház. Az erről szóló okirat néhány éve került elő az Eperjesi Állami Levéltárból, és szerepel is a kiállítási katalógusban. Bő évszázad kellett ahhoz, hogy a munkácsi püspökség azután ténylegesen kiépüljön. A Bécstől, Budától, sőt Egertől, illetve Moszkvától, Kijevtől vagy Lembergtől is távol eső peremterületen a törvényeknek nem mindig tudnak érvényt szerezni.

◼A breszti unió a lengyelországi rutének egyházát érintette, a magyar görögkatolikusságot a ruszinokhoz és a románokhoz szoktuk kötni.

Egyik esetet sem lehet kizárólag valamely nemzetiséghez kötni. A magyarországi görögkatolikus egyház szellemi gyökerei a középkori keleti egyházi jelenléthez vezetnek vissza, történeti gyökerei pedig a munkácsi egyházmegyéhez. Az unió révén a katolikus egyházba kerülő ortodox közösségek többnyire ruszin és román nemzetiségűek voltak, de szép számmal akadtak köztük rác hajdúk vagy a török elől Magyarországra menekült szerbek.

◼A görögkatolikus egyházban kimutatható-e a magyarság egyházszakadás előtti bizánci kapcsolatainak valamiféle továbbélése?

A XIX. század második felének identitásdiskurzusai fogalmazták meg a tételt, mely szerint a magyar görögkatolikus egyház előzménye a magyarországi középkori keleti kereszténységben kereshető. Ez a folytonosság azonban jelenlegi ismereteink szerint forrásokkal nem bizonyítható. A magyarországi keleti keresztények a konstantinápolyi pátriárkához tartoztak, de ez a kapcsolat a tatárjárás után megszakadt. A török XV. századi balkáni előrenyomulása pedig végleg elvágta ezeket a kötelékeket.

◼A görögkatolikusság nemzetiségi összetétele sok kérdést vet fel. Trianon után még nem, de 1945 után a Romániában élő magyar ajkú görögkatolikusokat is a román ortodox egyházba kényszerítették.

Az tény, hogy amikor 1912-ben, majd százéves küzdelem
után, a munkácsi egyházmegyéből kiválva megalakult a hajdúdorogi egyházmegye a magyar ajkú görögkatolikusok számára, Székelyföldön csaknem harmincöt magyar anyanyelvű görögkatolikus közösség élt. Őket fogta össze a Hajdúdorogi Egyházmegye Székelyföldi Külhelynökség néven. Trianon megakadályozta, hogy ez az egyházkormányzati egység valóban felálljon és működjön. Ezek a közösségek különösen a második világháború után, amikor betiltják a görögkatolikus egyházat, válaszút elé kerültek. Vagy az ortodox , de román egyházat választják, vagy a magyar nyelvű, de latin rítusú római katolikus egyházat.

Az, hogy a román görögkatolikus egyház a XIX. század első felében az ószláv liturgikus nyelvről áttért a románra, részben annak a következménye, hogy Erdély protestáns főurai a reformátori elveknek megfelelően szorgalmasan támogatták a román nyelvű liturgikus könyvek kiadását. Így sokkal hamarabb kialakult a román görögkatolikusok körében a nemzeti nyelv liturgikus használata, mint a magyar görögkatolikusoknál.
A magyar nyelvű liturgikus könyvek csak a XVIII. század végén kezdenek elterjedni, először kéziratban, majd nyomtatásban.

◼Hogyan született a kiállítás gondolata?

Már az Eucharisztikus Kongresszus szervezése kezdetén felmerült, hogy mi, görögkatolikusok egyebek közt egy önmagunkat bemutató kiállítással tudnánk igazán bekapcsolódni ebbe az ünnepbe. A világ katolicizmusa rendkívül sokszínű, és mi azt akartuk megmutatni, hogy a magyar katolicizmus is az, hiszen a görögkatolikusság rítusában és kultúrájában is eltér a rómaitól. Ennek a kultúrának a bemutatása egyben a magyar görögkatolikus egyház bemutatkozása is. Művészete a keleti egyház liturgiájában gyökerezik, azt szolgálja. Nevezhetjük alkalmazott művészetnek is, hiszen a kiállításban a görögkatolikus egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódó tárgyi kultúra jelenik meg.

◼Mitől sajátos a Kárpát-vidéki egyházművészet?

A nyugati művészettörténet a XX. század közepén fedezte fel az ikonfestészetet mint önálló műfajt, és az így meginduló ikonkutatások idővel felvetették a kérdést: a Dél-Lengyelországban, Galíciában, a mai Szlovákia keleti részén, Északkelet-Magyarországon, Kárpátalján, s az onnan Lembergig húzódó vidéken és Máramarosban – mondhatnánk: a munkácsi egyházmegyében és vonzáskörzetében – létrejött ikonfestészetet miként lehet leírni és értelmezni? A válaszok először nemzeti alapon születtek. Csakhogy a nemzeti értelmezés nem tud számot adni a mindig kiütköző regionális sajátságokról.
A térség a török időkig eleven művészeti kapcsolatban állt Bizánccal, de persze Moszkvával és Kijevvel is. Ahogy a XVI–XVIII. században kialakulnak a térség görögkatolikus egyházi centrumai, létrejönnek önálló festőiskolái, főként a lengyelországi Przemyśl és a galíciai Lemberg (Lviv) környékén. Ugyanakkor Lemberg nyomdái adták ki a Kárpát-vidéken használt liturgikus könyvek többségét. Persze Kijev hatása is érvényesült. Szerepel a kiállításon a kijevi Lavra-kolostor alapító szentjeinek, Barlanglakó Antalnak és Teodóznak tolcsvai ikonja, amelyet a XVIII. században az ikonosztáz részeként festettek. Az Iparművészeti Múzeum tulajdonában lévő, most kiállított Tetraevangeliont – ilyeneket használunk a görögkatolikus egyházban – a lvivi (lembergi) Istenszülő Elszenderülése Székesegyház Testvérületének nyomdája adta ki. Ez a nyomda a XVI–XVII. században ontotta magából a liturgikus könyveket. Ha a Kárpát-vidéken ikonokra vagy liturgikus tárgyakra, könyvekre volt szükség, vándorkereskedők és -festők révén ezek a műhelyek elégítették ki az igényt.

Ezen a területen tehát az ikonfestészet sajátos stílusjegyei alakultak ki, amelyek tőlünk jóval keletebbre már nem érvényesülnek, viszont tőlünk nyugatabbra fel sem lelhetők. Ugyanez áll a liturgikus tárgyak kialakítására és magára a templomépítészetre is.

◼Melyek ezek a stílusjegyek?

Egyértelmű, hogy a képi tartalom a bizánci teológiát
juttatja kifejezésre, ugyanakkor megjelennek benne a nyugati stílushatások, főleg a barokk, s korábban a reneszánsz is. Mindez azonban nem a tematikában, hanem a formai kidolgozásban érhető tetten. Puskás Bernadett művészettörténész több évtizedes Kárpát-
vidéki helyszíni kutatásaival mindezt alaposan feltárta és dokumentálta. A román, ukrán és szlovák kollégák ezt gyakran vitatják, és a nemzeti kereteken belüli értelmezést tartják mérvadónak. Ugyanakkor világosan látszik, hogy ez az egyházművészeti stílus nem áll meg a jelenlegi országhatároknál.

◼Művészettörténetileg létrehoz-e ez a stílus jelentős alkotásokat?

A nyugati művészettörténet és közönség a nyugati kánonok, mércék szerint értékel. Az ikonfestészet nyugati felfedezése előtt a művészettörténeti kutatások nem tudtak mit kezdeni ezekkel az alkotásokkal. Nem véletlen, hogy kiállítási tárgyaink jelentős részét a Néprajzi és az Iparművészeti Múzeumból hoztuk, mert amikor gyűjteni kezdték, nem tudták, hova sorolják be azokat. Állítsák Leonardo vagy Munkácsy mellé? A művészettörténeti kutatások kánonjába ezek a tárgyak nehezen voltak beilleszthetők. De ha megnézzük a kiállításon a mogyoróskai Istenszülőt, akkor világos, hogy jelentős művészeti alkotást látunk. Ezeket a tárgyakat azonban nem a művészeti gyönyörködtetés vagy a művészi önkifejezés, hanem az istentisztelet szándéka hozta létre, ami persze nem zárja ki a magas művészi megvalósítást. A kiállításon látható ikonok és liturgikus tárgyak nagy többsége ismeretlen kis falvakból származik.
A művészi kvalitás gyakran azt tükrözi, amit az adott közösség meg tudott fizetni. Gyakran az alkotók neve sem őrződött meg. Stílusjegyek alapján festőiskolákat lehet elkülöníteni. Újabb levéltári kutatások derítenek fényt egy-egy festő nevére, akinek az egyházközségek megbízást adtak. Itt kiállított munkáik is Istent dicsőítik, és emléket állítanak megrendelőik nemzedékeken át élő hitének.◼