A kilencvenéves Tillai Aurél neve sokakban szép emlékeket idéz fel. A legtöbbeknek talán a koncerteket, amelyeken hallgatóként vagy kórustagként vehettek részt, a kórusfesztiválok, kórusversenyek izgalmát és a próbák munkáját. Az egykori muzsikusnövendékeknek a karvezetésórák és a Zeneművészeti Főiskola kórusa is meghatározó élmény marad. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely már nem élvezhette Tillai tanár úr karvezetés-oktatását, de néhány zeneelméleti óráját még látogathatta és irányításával számos művét énekelhette. 

 

Hogyan telnek a hétköznapjai? Milyen tervek foglalkoztatják?

Életemben ez a tanév a hatvanhetedik. Mindvégig karvezetést és zeneelméletet, összhangzatta és formata tanítottam. 1956-tól 2000-ig vezettem a Pécsi Egyetemi Kórust, korábbi nevén Pécsi Főskolai Vegyeskart. Most, az utolsó félévben – koromhoz illően – heti négy órám volt. 2000-ben lettem professor emeritus, azóta nyugdíjasként oktatok. Március óta kisipari módszerrel, mobiltelefonon keresztül. A hallgatók találékonyak, megtanítottak, amire kellett, és jólesett hetente találkozni a kedves arcokkal. Ez az időszak volt az első kiesés abból a több mint hatvanéves karnagyi munkából, amit pályám során egykori három kórusom élén eltölthettem. Fájdalmas volt ez a negyedéves vesztegzár. Szép programok maradtak el, de leginkább a heti két esti próbát hiányoltam. Magam ez idő alatt, mint általában az öregek, inkább hátrafelé néztem, a jövő tervezgetése helyett inkább a kórus múltjában búvárkodtam. Hisz folytatni majd azt kell, ami most kényszerűségből elmaradt. Lemezeinket hallgattam újra, meg a YouTube-on kalandoztam. Sokszor olyasmiket is találtam magunktól, amiről nem is tudtam. De legtöbb időmet komponálásra fordítottam.

A Pécsi Kamarakórus 1958-as alapítása óta Ön a kórusmuzsika egyik legfőbb és legismertebb képviselője. Mennyiben változott a kórus arculata, célkitűzése a megalapítása óta? 

Legegyszerűbb, ha erre lemezeink kapcsán válaszolok. Az 1958-as megalakulásunk idején madrigálokat énekeltünk. Első hangversenyünk programja is ez volt, Jó ez a fény! címmel. Ki is rúgtak bennünket a Művelődési Házból, mondván: „Ezek a polgári világot akarják újra felidézni! Ahelyett, hogy mozgalmi dalokat énekelnének.” 

Ma már alig hihető mindez. Egyházi zenét viszont évtizedeken át tilos volt énekelni. Sok bajunk is származott ebből. Mégis, első lemezünkön Monteverdi csodálatos egyházi zenéje szerepelt. Ennek sikere nyomán készülhetett az I vaghi fiori című lemezünk, egy XVI. századi madrigálgyűjtemény. Ezután fordultunk Kodály és Bárdos zenéje felé. Nagy gyönyörűség volt ezeket megszólaltatni. Bárdos tíz éven át utazott hozzánk Pécsre. Csodálatos volt őt látni-hallani, muzsikáját szinte kezéből átvenni. Az első Bárdos-lemez velünk készült, főként Franciaországban. Meghallgatni már nem tudta, mert mire technikailag is lezártuk, a Mester elhunyt.

/Tillai Aurél vezényli a Pécsi Tanárképző Főiskola vegyes karát, a Budapesti Történeti Múzeum koncertsorozatának reneszánsz kórusmuzsikát bemutató előadásán 1981-ben. Fotó: Pólya Zoltán/MTI /

Ugyancsak Franciaországban készült első Kodály lemezünk is, amelyről a kritika kijelentette: ez a Kodály-interpretációk etalonja. Bartók felvételünk Angliában jelent meg, rajta  huszonhét egynemű és a két vegyeskar. Sajnos Magyarországon nem ismerik. Ezután készítettünk egy XX. századi, Kodály utáni magyar zeneszerzői gyűjteményt Szervánszkytól és Farkas Ferenctől kezdve Petrovicsig, Szokolayig és Orbánig. Csak ezek után mertünk a romantikához nyúlni: Mendelssohn, Schumann, Brahms, Grieg, Rossini... milyen érzelmi gazdagság, mennyi gyönyörűség! Az utolsó vállalkozás a XX. század magyar és francia zenéjének egybevetése volt, kezdve Debussyvel és Bartók Négy magyar népdalával. A felsoroltakhoz kapcsolódtak koncertjeink is. 

A tizennégy elkészült CD bőséges anyagot biztosított ahhoz, hogy hangversenyeink egységes arculatot, megkomponált összeállítást mutathassanak. 

Inspiráló volt egy olyan közösséghez tartozni, amely rezervátuma volt mindannak, amiben hittünk. Az elszigeteltség előnyt is jelentett, mert amíg a magyar lakosság többsége csak háromévenként jutott útlevélhez és csekély valutához, mi évenként utazhattunk Nyugatra. Versenyek, mesterkurzusok, hangversenyek, kinti rádió- és lemezfelvételek lelkesítő feladatokat jelentettek mindnyájunknak. S közben mennyi mindent láthattunk a világból! Az élet folyamatosan elszólított közülünk tagokat, de ez szerencsére lassú cserélődést jelentett. Így az újdonságok miatt mindig lehetett a repertoárra is támaszkodni. Sikerek és nehézségek, néha csalódások váltogatták egymást. Vannak, akik évtizedek óta velünk énekelnek. Nagy erő ez. Ám a kórushoz való hűséget – a hangokat illetően – az idő nem jutalmazza.

A karvezető a hangok megtanításán túl valami többet szeretne kihozni a kórusból. Ez a „varázslat” a próbán vagy a koncerten történik?

Minden nagyobb koncert előtt úgy érezzük, jó lett volna még egy-két próba. Nemhogy amatőröknél, diákkórusoknál, de még hivatásos együtteseknél is az a munka jön elő a kórusból, amit a próbákon elvégeztünk. A többlet most már a karvezetőn múlik. Ő teremti meg a kellő hangulatot, ösztönzi az énekeseket, zenészeket, ő lobbantja lángra az érzelmeket. Ő a művész, ő játszik a lelkek húrjain, és ez a kóruson keresztül hat a közönségre is. A nagy produkciók sohasem lehetnek egyformák.

Bő hat évtizede megállás nélkül foglalkozik kórusokkal. Mi tartotta ezen a pályán?

A kórusvezetést – ha nem is sikerült mindig minden – számomra lehetetlen volt eddigi pályámon szüneteltetni vagy abbahagyni. A koronavírus miatti vesztegzár – a nyarakat leszámítva – volt az első leállás. Ez persze a sok évtizedes, folyamatos munka nem érdem vagy megszállottság. A kórusvezetést és az éneklést egy kicsit játéknak, nemes szórakozásnak tartom. Abban a muzsikálásban lubickolni, amit magunk művelünk, ha partnereink is szívesen tartanak velünk, örök gyönyörűség. És ott van még az új művek felfedezésének és megvalósításának öröme.

Egy új művének próbafolyamata, amikor az elképzelt zenei anyag megszólal, mennyiben hat a kompozíció végleges formájára?

Haydn hálát adott Istennek, hogy az Esterházyak udvarában olyan együttes állt a rendelkezésére, amelyben kipróbálhatta magát, minden zeneszerzői ötletét, és meg is szólalhatott legtöbb műve. Számomra is nagy áldás és lehetőség volt, hogy a Pécsi Kamarakórusnak számos művet megírhattam. Tanulságos volt ezek megtanítása, de a kórustagoknak is érdekes lehetett a szerzővel együtt dolgozni. Bizony, többször előfordult, hogy munka közben jobb fordulatok, megoldások születtek. 

Szerzőként milyen zenei minták inspirálták?

A Palestrina-stílusban írt feladatok esetében számos szabálynak kell eleget tenni. Nagy fegyelmezőerő ez. Későbbi stílusokban is összhangba kell hozni a zenei fantáziát a korszak dallam- és harmóniavilágával, stílusjegyeivel. A XX. és XXI. században sok irányzat még bizonytalan. A kóruszene azonban nem szakadhat el az emberi hang természetétől, az éneklés jóleső szépségétől. Sok olyan mű is keletkezik, amit félprofi együttes virtusból, sok kínlódás árán szólaltat meg, aztán feledésbe merül.  A magam stílusát inkább azok fogalmazzák meg, akik éneklik  valamelyik darabomat.  Aki maga is előadó, tehát én is, a kóruszene legszebb, legmaradandóbb műveivel találkozhat. Nem követni akar valakit, hanem ösztönösen elsajátít, minden, amit gyerekkorától hall, ötvöződik benne. Ám kell még fantázia, találékonyság, ihlet. Néha össze is jön ezekből valami...

Tanárként hogyan látja: mennyiben segíti az oktató munkája, személyisége a hallgatók kibontakozását?

Mindig is számított, ki kinél tanult. Lehet valakinek ugyanaz a végzettsége, mint másoké, de sosem mindegy, kinek ki volt a mestere, kinek a kórusában énekelt, ki volt a hangszeres vagy éppen karvezetés tanára. Kikkel kamarázott, milyen együttesben, milyen zenei sikerekben vehetett részt. De a fogékony karvezetők egymást is figyelve, sok mindent elleshetnek, átvehetnek egymástól.

Mennyiben gazdagít egy karnagyot, egy komponistát maga a vallásos hit?

Bach ugyanaz a keresztény a h-moll misében, mint a passiókban, Kodály a genfi zsoltárokban vagy a Psalmus Hungaricusban, mint a Budavári Te Deumban vagy a Missa Brevisben. A lényeg mindegyikben ugyanaz, miként a kereszténység különböző felekezeteiben is. Bach művei végére rendszerint odaírta latinul: „Egyedül Istené a dicsőség.” Komponáláskor talán az angyalok súgtak neki? Annyi bizonyos, a kegyelmi állapot sugárzik a műveiből.

Milyen kompozíciók készülnek zeneszerzői műhelyében?

Már csak pár nap, és készen vagyok új darabommal. A címe még kissé bizonytalan: Trianon zsoltár. Novemberben fogtam hozzá. A százéves évforduló kapcsán, az NKA jóvoltából születik, bariton szólóra, kórusra és nagyzenekarra. Az ihlet azonban nem az aktualitásból fakad. Tíz évvel Trianon után születtem, és iskolásként áthatott az akkori kor fájdalma és tiltakozása: Nem, nem, soha! A szöveget nagy költők soraiból állítottam össze: Dsida Jenő, József Attila, Dutka Ákos, Reményik Sándor és Wass Albert.

/Indulókép: Tillai Aurél zongorán játszik a pécsi Civil Közösségek Házában 2016-ban. Fotó: Sóki Tamás/MTI /