Magát nevezte műhelymindenesnek a Regnum belső vezetőképzőjét, a Patkolót létrehozó munkaközösségben, aki elvégez mindent, amire éppen szükség van. A Regnum műhelyében az elmúlt fél évszázadban a legfontosabb kezdeményezések szinte kivétel nélkül magukon viselik az ő keze nyomát is. Példát mutatott az azonos korosztályhoz tartozó gyermekcsoportokat vezetők együttműködésének irányításában („rétegvezető”), közös, nagy létszámú sport- és kulturális események, lelkigyakorlatok, táborok szervezésében, rendszert,
tervszerűséget és önként vállalt fegyelmet hozva a regnumi nevelésbe.
Megszervezte az első majálist, a magzatoktól az aggastyánokig a teljes közösség nagy, játékos szabadtéri találkozóját. Több cikluson át volt tagja a közösség legfelső vezetőségének, a házfőnök tanácsadói testületének („ötök”), ő állította össze a Regnum máig érvényes alapelveit („Tételeink és törekvéseink”).
Péter úgy vált a Regnum hagyományteremtő vezéregyéniségévé, hogy nem volt a Regnum neveltje; „kupaci diák” volt, a pannonhalmi bencés atyáktól nyerte a hit, tudás és emberség alapjait. Egy átlagos magyar értelmiségi pálya állt előtte, szakbiológus szeretett volna lenni, ám magas pontszáma, kitűnő érettségije és átlagon felüli szakmai érdeklődése ellenére („külön kulcsom volt a biológia-szertárhoz”) sem vették fel az egyetemre, mivel
„a biológus szakkal szemben támasztott fokozottabb világnézeti követelményeknek nem tud eleget tenni”.
Nem is sejtették a pártállam ügybuzgó képviselői, mekkora szolgálatot tettek ezzel a „klerikális reakciónak”. Mivel valamit mégis tanulnia kellett, hogy majd kenyeret adhasson a családjának, Péter a Kandó főiskola automatika szakára jelentkezett, ahol nem számított Pannonhalma. A szakma soha nem érintette meg mélyebben, nem volt „forrasztó-bütykölős” típus, de mint mindent, ezt is komolyan vette, levelezőn villamosmérnöki, majd később könyvtárosi diplomát szerzett. És elvégezte a civil levelező teológiát is, mert az mégsem lehet, hogy a hit terén kiskorú maradjon.
A Regnum Marianum címere – a kabátunkon s a szívünkön viseljük
„Igazi hivatásomat az Úristen adta, a Regnumban a gyerekekkel való foglalkozást.” A vezetők hosszú távra kötelezzék el magukat csoportjuk vezetésére – kéri, várja el a Regnum, s Péter hármat is végigvezetett a felnőttkorig. Amikor első csoportjának kiskamaszai felnövekedtek, saját közösségének gyermekeiből szervezett új csapatot, amikor pedig őket is útjukra bocsátotta, az ő gyermekeikkel folytatta a vezetést.
„Ez fontosabb volt, Isten országa szempontjából biztosan, mint hogy legyek valami kis biológus tudós.”
Pétert érettségi után beszippantotta a Regnum; olyan nevezetes egyéniségei gyakoroltak döntő hatást hivatása megtalálására, mint Somogyi Sándor (Soma), aki épp akkoriban szabadult a keresztény gyermeknevelés („államellenes összeesküvés”) miatt elszenvedett első börtönbüntetéséből, s kántorként szolgált a Varga család lakóhelyén, Budakalászon; Hagemann Frigyes házfőnök, a harmadik regnumi per fővádlottja; László Gábor (Pater), a kemény vezető és nagy mesemondó, aki egy időben a távoli Szigetközbe helyezve ugyan nem tudott részt venni az ifjúsági munkában, de a bíróságon az utolsó szó jogán örömét fejezte ki, hogy a büntetésből kivehette a részét. És mindenekelőtt Emődi Laci bácsi, az 1951-ben illegalitásba szorított Regnum csöndes szavú vezéregyénisége, akit „jutalmul” 1961-ben a nagy egyházellenes kirakatperben, amikor az ő szavaival „begyűjtöttek” minden papot, aki valamiféle sikerrel tevékenykedett, a Regnum képviseletében fővádlottá tettek.
Soma hívta meg Pétert: van-e kedve közösséghez tartozni? Hogyne lett volna; így került az akkor Hagemann Frici bácsi vezette fiúcsapatba, amely majd 1971-ben, a Mátyás-templomban tartott nevezetes hármas esküvő után családos közösséggé alakult. Ennek azután Péter – feleségével, Marikával – mindvégig hűséges tagja maradt, átélve és munkálva a Regnum holtig összetartó családok közösségévé fejlődését.
Amikor 1970 őszén, a harmadik regnumi per előtt Somát ismét lecsukták, az általa vezetett kalászi kamaszok vezető nélkül maradtak. Ekkor „találta meg” Pétert az ifjúsági vezetői munka, mert ki más vitte volna fel ezeket gyerekeket a Nagy-Hideg-hegyre? Mert
a kirándulás és persze a játék a Regnum alapvető pedagógiai eszközei voltak („a kegyelem a természetre épül”).
Itt vált számunkra természetessé, sőt Péter vagány hozzáállása miatt „menővé”, hogy nem panaszkodunk, segítjük egymást, és megosztjuk a közösséggel amink van, például az elemózsiánkat. (Ő meg a könyveit, az autóját, mindenét, amivel segíteni tudott.)
Péter tavaly nyáron, Balás Béla nyugalmazott kaposvári püspök (Beton atya) bárdudvarnoki gyémántmiséje után (fotók: Krómer István)
Péter a jókedvvel, közösen teljesíthető magas követelmények embere volt, ugyanakkor megértő is a mások gyengeségeivel szemben. Nagy játék- és mókamester, nótafa, ötletes akadályversenyek sorának szervezője. Jókedv és elcsendesülés; közös roráték és lelkigyakorlatok szervezője. Sokak megértő barátja, példakép munkában és a családi életben.
Emődi Laci bácsi mondta idősebb korában: „A feladatok egyre nehezebbek, kérlek, segítsetek!” – és Péter ezt tette, tehetsége, figyelme, ideje javát a Regnumnak szentelve, akár úgy is, hogy egy időben hajnalonként lapkihordással kellett kipótolnia a családi kasszát.
Szükségből erényt kovácsolt
a Damjanich utcai házából kiűzött Regnum: a családok fogadták be, s az is természetes volt, hogy a házas vezetők is megnyitották otthonaikat
az ifjúság előtt. Befogadottként, s később befogadóként tanúsíthatom, mennyi öröm, emlékezetes élmény fakadt ebből.
Péter regnumi szolgálata idővel három fontos területen, a vezetőképzésben, az ifjúsági sajtó terén és a családi életre nevelésben is idővel országos kisugárzásúvá vált. „Ha kevés időnket és energiánkat a vezetőképzésre fordítjuk, és ha csak ezt, de ezt jól csináljuk, megmarad a Regnum!” – vallotta Emődi Laci bácsi még a háborút követő években. Jól csinálták, és megmaradt a Regnum.
Hetvenéves születésnapján piliscsabai kertjükben, barátok között, a Patkoló jelvényével
Nem utolsósorban azért, mert a nyolcvanas évek elején Péter vette kezébe a képzést, megszervezve a Patkolót, amely a szellemi, lelki fejlődés, a pedagógiai tudás és a gyakorlati készségek fejlesztése mellett
az elkötelezettség és a közösségi összetartozás kiemelkedő intézményévé
válva évtizedeken át szolgálta a közösség megmaradását és növekedését. A Patkoló mintájára szerveződött 1990 után az országos katolikus ifjúsági vezetőképző („Hajszoló”), amelynek elindításában, majd működtetésében Péterrel az élen számos regnumi vezető vállalt szerepet.
A sajtókaland a nyolcvanas évek enyhülésével kezdődött. A Regnum, ahol addig konspirációs okokból telefonszámokat sem volt szabad feljegyezni, felbátorodott, és kéthavonta megjelenő belső tájékoztatót (Galamb) kezdett készíteni a közösség jeles eseményeiről, személyiségeiről, lelki útravalót is kínálva. Lelkes kis szerkesztőségi csapatunkat természetesen Péter vezette, így az is természetes volt, hogy amikor 1990 környékén felvetődött a régi Regnum legendás ifjúsági lapja, a Zászlónk újraindítása, ő lett a főszerkesztő, munkatársnak nyerve meg a katolikus ifjúságnevelés számos ismert személyiségét. Persze
itt is mindenesként szolgált, írt, szerkesztett, tördelt, lapot terjesztett.
És természetes volt, hogy a kamaszok mellett a kicsikre is gondolni kellett, így született meg a Bocs, a „lapocska kicsiknek”.
Szeretjük – s nem csupán használjuk – egymást
A XX. század élvhajhász világában szinte egyedülálló kísérlet Péter – rengeteg, a regnumi ifjúság körében, majd Kárpát-medence-szerte tartott előadás és beszélgetés summázataként írt – családi életre felkészítő könyve (Spielhózni). Ennek két fontos alapüzenete: a párválasztás legyen valódi, egymás megismerésén alapuló, megfontolt választás (ne házasodjanak össze azok, akik láthatóan nem egymáshoz valók),
ha viszont egymás mellett döntenek, az legyen visszavonhatatlan, hogy igazi társai lehessenek egymásnak.
Az óhatatlan feszültségek jelentkezésekor „nem téma” a kapcsolatból való menekülés, csakis az azok enyhítésére való őszinte törekvés, s olyan együttélés munkálása, hogy mindezek ellenére szeretjük – s nem csupán használjuk – egymást. „Az egyik legfontosabb házastársi feladat, hogy tedd magad könnyen szerethetővé.”
Nagy játékos volt
Ahol csak Péter megfordult, közösségek szerveződtek körülötte, az általa vezetett rétegekben, a Patkolót végzettek között, a zánkai nagytáborban gyermekvigyázásra vállalkozók csapatában, a Galamb, a Zászlónk és a Bocs szerkesztőségében, a Regnum Clubban és a saját otthonában egyetemisták számára szervezett kötetlen „Spicc Klubban”. Itt ismertetett meg minket Tömörkény István novellaművészetével; a Mihály szóbeliziket még hetvenen felül is nagy kedvvel, átéléssel, fejből mondta el. Nagy játékos volt; sakk, go (a kedvünkért ulti is), s
bridge-kört szervezett, melynek Emődi Laci bácsi is törzstagja volt.
Vele a halála előtti napon is játszottak még, „el is bukott egy öt treffet”.
A vendégek aláírásával hímzett terítő
Péter otthona nyitott volt a Regnum előtt – áldja meg a Jóisten drága feleségét érte –, s példájával mutatta az ifjúságnak, hogy a jó férj jól is főz, sőt süt. Van egy óriási abrosz Péterék piliscsabai házában, sok-sok tucatnyi szívesen látott vendég kihímzett aláírásával. Mindnyájan tanúskodhatnak, tanúskodhatunk Marika és Péter minden regnumira kiterjedő befogadó szeretetéről. Isten fizessen meg gazdagon érte!
Horváth István Kassai téri plébános, a Regnum Marianum házfőnöke búcsúszavai szerint Péter élete és szolgálata szinte teljesen összeforrt a Regnum Marianummal. Több mint öt évtizeden át volt közösségünk hűséges „mindenese”: csendben, természetesen, nagy szeretettel és derűvel tette a dolgát ott, ahol éppen szükség volt rá. Nemcsak a munkájával, hanem az egész életével tanított. A hűségre, a hosszú távú elköteleződésre, a közösség iránti felelősségre, a hiteles családi életre. Sok nemzedék számára lett vezető, társ, barát és példakép. Amit ránk hagyott, az nem lezárt múlt, hanem élő örökség, amely tovább formál bennünket.
Varga Péter gyászmiséje és hamvainak beszentelése 2026. február 7-én 15:00 órakor lesz a budapesti Szent István-bazilikában.
