Az evangéliumban (Mk 7,1–8; 14–15; 21–23) hagyományok megtartásáról van szó. Az ősök által áthagyományozott rend megtartásáról. Kézmosásról. Edények öblítéséről. Fontos szabályokról. A törvényeket kínos pontossággal betartó farizeusok szemrehányást tesznek: miért nem ragaszkodnak Jézus tanítványai az ősök hagyományaihoz?
Jézus azonban, aki a törvényt nem megszüntetni, hanem beteljesíteni jött, tanítványai számára sokkal fontosabbnak tartja a szív tisztaságát, mint a külső tisztálkodást. Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jön. A szívből származik minden gonoszság, rosszindulat, gyűlölet.
Alapvető kérdéssel kell szembenéznünk: mi is az, amit úgy hívunk, hogy a szív tisztasága. Mi az, amit úgy hívunk, hogy erkölcs. Sokan vannak, akik számára nem jelent mást, mint egyszerűen a szabályok követését. S ha valakit rajtakapnak a szabályszegésen, az büntetést kap. Ennyi az egész.
Az értelmes életnek nem a szabályok megtartása a lényege. Valami más. Sokkal lényegesebb dolog, ami túl van az írott szabályokon. Az értelmes élethez hozzátartozik a megkülönböztetés képessége.
Különbséget kell tenni jó és rossz, igaz és hamis között. Különbséget a között, ami gátolja, rombolja, pusztítja, és a között, ami szolgálja, erősíti az életet.
Nem úgy általában, hanem egészen konkrétan. Az egyes ember életéről és a közösség életéről van szó.
Sokkal könnyebb, egyszerűbb a szabályokra figyelni, és a szabályok szerint élni. De ez önmagában felületes élet. A lényegre kellene figyelnünk, arra, amit a szabályok is szolgálnak. Nem a szabályok miatt kell formálni az életemet, hanem úgy kellene élni, hogy az életem alapján meg lehessen írni a szabályokat.
Nem azért nem szabad ölni, mert le van írva a tízparancsolatban. Hanem azért, mert az élet szent. Mert nem vagyok ura az életnek. Nem vagyok ura mások életének, de a saját életem fölött sem rendelkezhetem. S ezért van megfogalmazva mindez a Ne ölj! parancsban.
Nem azért nem szabad elvenni a másik ember tulajdonát, mert parancs van rá, hogy ne lopj. Egyszerűen azért, mert hozzátartozik az ember természetéhez, hogy legyen tulajdona.
Nem azért nem szabad házasságot törni, mert írva van, hogy felebarátod feleségét ne kívánd. Hanem azért, mert szent a férfi és nő kapcsolata, holtomiglan-holtáiglan.
Belülről, belső meggyőződésből kell fakadnia a rendezett, tisztességes, becsületes életnek.
Jézus erre figyelmeztet, amikor azt mondja, hogy nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jön. A szív tisztasága, a belső értékrend számít.
Sokan vannak, akik most éppen az iskolakezdéssel vannak elfoglalva. Pedagógusok, szülők, gyerekek. Megkezdődik az iskolai élet, ahol együtt vannak fiatalok, felnövekvők, és velük vannak a felnőttek, a pedagógusok, akiknek feladata az emberformálás. Hogy – mintegy kézen fogva a gyermeket – fölvezessék az életbe. Ne csupán ismereteket adjanak át: arra is szükség van. De legalább annyira szükséges – meggyőződésem, hogy sokkal fontosabb –, hogy tudjanak átadni emberséget, tiszta értékrendet, a megkülönböztetés készségét. Hogy tudjanak nevelni hűségre, becsületre, tisztességre. A szív tisztaságára. Igényes emberségre.
Nem a tankönyvtől vagy a jól felszerelt épülettől lesz jó egy iskola. Az iskolában embert formálnak emberek. Az elkötelezett, emberségükben szilárd, eszményekkel, világképpel rendelkező pedagógusok, tanárok, tanítók, óvodapedagógusok teszik élhetővé azt, amit hivatalosan úgy hívunk, hogy közoktatás.
Attól lesz jó egy iskola, ha a szülők igazi segítői, partnerei a pedagógusoknak – éppen a gyermekek érdekében. S nem attól lesz jó egy iskola, hogy ott a diákok szabadon azt teszik, ami nekik éppen tetszik, hanem a világos követelményrendszertől. Ahol meg tudnak edződni a későbbi küzdelmekhez. Ahol megtanulják, hogyan kell elfogadni egymást, bár mindannyian különbözőek vagyunk.
Ahol megtanulnak közösségben élni, együtt tevékenykedni. Ahol megtanulnak konfliktusokat feloldani. Egymásnak megbocsátani.
Nem elmenekülni egymás és a világ elől egy látszatvilágba.
Az iskola arra kell, hogy ráébresszen mindenkit: nem vagyunk mindannyian mindenre képesek. De mindenki képes valamire. És ha a különböző képességekkel egy irányba igyekszünk, akkor csodákra vagyunk képesek.
Vannak, nem kevesen, akik most várakozással előre néznek. S vagyunk – egyre kevesebben –, akik már akár nyolc évtizeddel a hátunk mögött visszatekintünk, fölidézzük egykori tanárainkat, diáktársainkat, akik már nincsenek közöttünk. Ki kell mondanunk: sokat köszönhetünk azoknak, akik törődtek velünk. Köszönet szüleinknek, tanárainknak…
Milyen lesz a jövő iskolája? Amikor mi gimnáziumba jártunk, csodaeszköznek tűnt a logarléc. Nem volt televízió. Nem volt számítógép… De voltak emberek, akik elkötelezetten foglalkoztak, törődtek velünk. Akik számára nem csupán a tudás volt fontos, hanem az is, amit úgy hívunk, hogy emberség. A szív tisztasága.
Kell a tudás. Kell a korszerű ismeretanyag. Kellenek szabályok. Változik, fejlődik sok minden. De valami nem változik, amióta világ a világ. Embernek lenni, megmaradni minden körülmények között. Jézus elvárása tanítványaival szemben: a tiszta szív. Az igazságnak, az életnek a szolgálata.
A zsoltáros így fohászkodik: „Teremts bennem tiszta szívet, Istenem! (51. zsoltár)
Nem elegendő önmagában a tudás. Szükséges. De a helyes tudásból még nem következik önmagától a helyes cselekvés. Szükség van még erkölcsre, amit megtanulni iskolai órán nem lehet. Ami sokkal több, mint puszta tudás, több, mint a szabályok ismerete. Erkölcsössé, igaz, jó emberré nem a tudás által válik az ember. Szívünkbe van írva. Mások példája pedig erősíthet bennünket. És ami a legfontosabb: nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy teremtmények vagyunk. Hogy nem állunk fölötte az Isten teremtette világ rendjének. Erkölcsösnek lenni annyit jelent, mint rendben lenni: önmagammal, társaimmal és az egész teremtett világgal.
Devecseri Gábor írja:
„Fiatalnak, szépnek, épnek és erősnek lenni: jó.
Öregnek, betegnek lenni: rossz.
De aggnak és betegnek és jónak lenni: jó.
Ifjúnak és erősnek és rossznak lenni: irtózat.
Ez az élet két tanítása.
Az elsőt mindenki tudja;
és aki a másodikat: az az ember.”
