Az Örök Város alatt húzódó katakombák közül a Szent Domitilláról nevezett tizenhét kilométeres alagútrendszer évszázadokon át szolgált a város keresztény közössége számára temetkezési helyül. A tehetős római polgárok sírkamráiban máig igyekeznek megtisztítani a gyertyák füstjétől megfeketedett festményeket. Ebben a katakombában található a világ egyetlen föld alatti bazilikája.

A zsinat négy ülésszakára 1962–1965 között a világegyház akkori kétezer-ötszáz püspöke volt hivatalos. A magyar püspökök közül csak néhányat engedett ki az Állami Egyházügyi Hivatal. A plenáris ülések a Szent Péter-bazilikában folytak, ahol lépcsőzetes tribünökön foglaltak helyet a zsinati atyák.

Néhány nappal a zsinat befejezése előtt, 1965. november 16-án a Domitilla-katakomba föld alatti bazilikájában jött össze negyven, főleg latin-amerikai zsinati atya, a „szegény egyház” püspöki csoport tagjai, hogy

közös nyilatkozattal, „a szolgáló és szegény egyház szerződésével” mintegy kiegészítsék a tizenhat zsinati dokumentumot.

Giacomo Lercaro bolognai bíboros érsek, Hélder Câmara brazil érsek és mások sokat tettek, de sokat is szenvedtek később ezért a hitvallásukért.

„A szolgáló és szegény egyház szerződését” a negyven főpásztor mise után az oltáron írta alá. Nem összeesküvőként, hanem hitvallóként. Ferenc pápa akkor nem írhatta alá, hiszen kora miatt még pap sem volt. Azóta azonban már aláírta. Az Amazonas vidékének lelkipásztori helyzetével foglalkozó szinódusi atyák egy csoportja is csatlakozott a Domitilla-nyilatkozathoz 2019-ben.

Miben kötelezték el magukat a kétezer-ötszáz zsinati atya közül negyvenen?

1. Úgy akarnak élni, mint a körülöttük élők (lakás, étkezés, közlekedés). 2. Egyszer s mindenkorra lemondanak arról, hogy gazdagok legyenek. 3. Nem fognak ingatlant, bankszámlát birtokolni. 4. Egyházmegyéjük vagyongazdálkodását szakértő, apostoli lelkületű világi személyre bízzák. 5. Elutasítják a hatalmat kifejező címeket (eminenciás, excellenciás, monsignore). 6. Kerülik még a látszatát is annak, hogy a gazdagokat és hatalmasokat előnyben részesítik. 7. Kerülik, hogy másoknak hízelegjenek. 8. Minden szükséges eszközt (idő, pénz, együttérzés) a gazdaságilag hátrányos helyzetűek rendelkezésére bocsátanak. 9. A jótékonysági cselekedeteket szociális intézmények fenntartására irányítják át. 10. Mindent megtesznek azért, hogy kormányuk igazságos törvényeket kezdeményezzen. 11. A püspöki kollegialitás akkor felel meg legjobban az evangéliumnak, ha az emberiség nyomorban élő kétharmadának szolgálatában áll.

Lehetőségük szerint közösen fognak fellépni azért, hogy a szegény nemzetek kiutat találjanak a nyomorból. 12. Elkötelezik magukat, megosztják életüket a testvérekkel, a papokkal, a világiakkal, hogy igazi püspöki szolgálatot lássanak el. Velük együtt kritikus vizsgálatnak vetik alá életstílusukat. Nyíltak és megszólíthatók akarnak lenni. 13. Visszatérve egyházmegyéikbe megismertetik kötelezettségvállalásukat, és papjaik segítségét kérik, hogy elhatározásaikhoz hűek maradjanak.

Ez a fontos fogadalom Európában sajnos szinte teljesen feledésbe merült. A Kúriában sok illetékest megrettentett ez a hangvétel. A „felszabadítás teológia” ellen fellépő egyházpolitikának is ez volt a fő oka: marxista eszméktől való fertőzést láttak benne.

A latin-amerikai egyházban azonban élő maradt a „katakombanyilatkozat”. Ezt példázza Ferenc pápa készülő egyházreformja, a „szegények egyháza” iránti elkötelezettségével. Ezért fontos felidéznünk a világegyházban sokáig elnémított „katakombaszellemet”, amelyre oly nagy szüksége van az egyházban élő, helyét kereső embernek.

Borítókép: Hélder Câmara, a brazíliai Olinda és Recife érseke 1974-ben