„A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok.
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
azok vagyunk mindörökre.”
Ezt olvashattuk a partécédulán, Szent Ágostonnak ezeket a tömör, misztikus szavait. Az idézet valamiért fontos a család számára. Haladjunk tovább ennek mentén.
A halál nem jelent semmit.
Miklós a „semmit nem jelentő halálon” huszonkilenc napja ment át.
Ez épp egy prímszám – mondhatná Gábor, akinek üzenete Miklós haláláról egy másik kontinensen ért.
Reflektálom ezt a „véletlent”, amit érthetünk úgy:
a véletlen Isten működésének álruhája.
A prímszám csak eggyel és önmagával osztható. Amint Miklós is, és mindannyian:
„Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló” – írja Kosztolányi Dezső Halotti beszédében.
Hogy kerül a prímszám a templomba, a szent liturgiába, ide ezekbe a megrázó percekbe? A Szentírás a Rómaiaknak szóló levélben tanítja: amit a láthatatlan Istenről tudni lehet, azt Ő kinyilvánította:
„Örök ereje és isteni mivolta a világ teremtése óta művei alapján értelemmel felismerhető.”
Jézus nagy családjában a legelső biblia a teremtés könyve. Az Ó- és Újtestámentum szakrális kognitív befogadása a teremtett valóságnak, az Univerzum titkainak megértésében segíti a homályos emberi agyat és a rosszat is akarni képes embert.
A prímszám tulajdonsága, hogy osztható eggyel, a szent számmal és önmagával, nekem tanítja, hogy Miklós az Egynek, a Titok-Istennek megismételhetetlen képmása ment át huszonkilenc napja a „másik oldalra”. És ezért nem jelent semmit a halál.
Hiszen
ugyanaz a nagybetűs Minden van jelen a halálon túl, mint aki a halálon innen.
Az, aki mondja Miklósnak: Az maradtam, aki vagyok. És te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Elmélkedjünk tovább mindhárom szent könyvünk szellemében az Isten adta örömhíren.
Jézus halála után negyven napig meg-megjelent övéinek és sokaknak. Akkor beállt valami változás föltámadott életében: tanítványai szeme láttára „felment a mennybe”. Mintha ez is üzenet lenne a teremtett világgal kapcsolatban, hisz a feltámadás is a teremtett világ része.
III. Shenouda kopt pápa templomot szentel New Yorkban (Wikipédia)
A keleti keresztények számára minden gyászban kiemelten fontos fordulópont a negyvenedik nap. Torontói plébános koromban halt meg III. Shenouda pápa, az alexandriai kopt Szentszék pátriárkája, Szent Márk apostol 117. utódja. Pápasága negyven évig, négy hónapig és négy napig tartott, 2012. március 12-én halt meg.
Torontóban volt több kopt templom, de egyik sem volt elég nagy, hogy a halált követő negyvenedik napon, ami nagyon fontos számukra, mindnyájan együtt imádkozzanak. Jóban voltunk, tudták, hogy találkoztam pápájukkal Kairóban 1999-ben, megkértek hát, hogy a Szent Erzsébet-templomban tarthassák liturgiájukat, ami a torontói érsek engedélyével meg is történt.
Szent Erzsébet-mozaik a torontói Szent Erzsébet-templomban (archtoronto.org, fotó: Kralovánszky Balázs)
Szóval a negyvenedik nap, ami Miklós számára tizenegy nap múlva lesz. A tizenegy is prímszám, a teremtett világ egyik gyönyörű belső összefüggéseként ez is beszél az Alkotóról. Mintha ráerősítene az eddigiekre: Miklós életének titka is csak „az Eggyel, a Szenttel és önmagával osztható”, vagyis
lénye a kimeríthetetlen Titok megismételhetetlen és maradandó kiáradása,
ragyogó szikrája. Huszonkilenc napja ő ment át csupán a másik oldalra. Utolsó leheletét kiadta itt, hogy odaát feltámadott szíve dobbanásakor szívja magába a mennyei Jeruzsálem Éden-illatát.
És most agyam lecsendesítve mintha ilyesfajta szavakat formálna lelkem mélye egy belső párbeszédben:
Kedves Miklós, már
szemtől szemben állsz azzal, akinek fénylő arca előtt telt egész földi életed minden pillanata.
Annak tekintetével kapcsolódott egybe a te tekinteted, már örökre, aki földi életed során fel-fellibbentette fátylát előtted – csak te tudod, hányszor –, és aki engedte, hogy lásd: arca mindig ragyogott fölötted.
Már fogalmazhatsz úgy: míg a halál előtt éltem, tesztelhették szereteted bűneim.
Próbára tehettelek öntudatlan: valóban szeretsz-e, vagy csak mondod.
És mintha válaszul ezt hallanám, a te szavaidat, Miklós, az Úrnak odaát mondott szavaidat: Már elkezdhettem járni veled, Uram, újra a földi életem, azt a nekem már másik oldalt, ahol most imádkoznak értem szeretteim.
Járom veled újra, és látom:
ha homályos értelemmel is, ha össze-vissza akarattal is, de végig Édenkertedben jártam, hisz Te ott voltál
mindenütt. Az Édenkert Te magad vagy, Te, bennem lakozó.
Segítsd szeretteim és azt az egész másik oldalt, fel-fellebbentve fátylad előttük, hogy világosodjék értelmük, simuljon Hozzád akaratuk, boldogítsa őket a Te bennük lakozásod megtapasztalása, és a Te kertedet, az Édent formálják Veled, felszabadultan, a térben és időben ott, ahol még létezni engeded őket valameddig.
Nyitókép: pixabay.com
