„Sokszor bosszankodunk azon, miért olyan a világ, amilyen. Pedig rajtad is múlik, hogy milyenek lesznek a jegyeid az iskolában vagy az egyetemen, hogy ebédel-e ma a hajléktalan, akivel találkoztál, hogy eluralkodik-e rajtunk a klímaváltozás… Egyáltalán: hogy milyen lesz az életed, a kapcsolatod a családoddal, a barátaiddal, a világ, amelyben élsz, a hited, az egyházad, a kapcsolatod Istennel. Isten, aki elhalmoz ajándékaival, meghív, hogy ne csak elszenvedője, hanem bátor alakítója is legyél saját életednek.” Ezzel az üzenettel fordultak a szervezők a találkozó hűséges résztvevőihez és minden érdeklődőhöz.

A nap témáját – „Rajtad is múlik!” – a főelőadó, Böjte Csaba testvér segítségével mélyíthetjük el: az előadást és a további programokat a találkozó YouTube-csatornáján és egy Zoom-felületen követhetitek. A Zoomon tartott fakultációk előzetes regisztrációhoz kötöttek.

Dobszay Benedek ferences szerzetes, a találkozók régi résztvevője és szervezője lapunknak elmondta: remélték, hogy ezúttal már személyesen is találkozhatunk, hiszen mindannyian tapasztaljuk, hogy mostanra nagyon belefáradtunk az online világba. A fiatalság is, akik az iskolát, az egyetemet az online térben voltak kénytelenek végezni, egyre nehezebben ülnek a számítógép elé. Biztonsági okokból azonban a szervezők végül kénytelenek voltak harmadszorra is a virtuális találkozó mellett dönteni. A hagyományos programnak csak a legfontosabb elemeit tartják meg, így a teljes időtartam várhatóan két és fél–három óra lesz. Mindamellett fontosnak tartották, hogy legalább ezen a módon ezúttal is találkozhassunk egymással.

Csaba testvér videóüzenetét leszámítva mindent a megszokott helyszínről, a nagymarosi templomból fognak közvetíteni,

amelyet nem zárnak be, így a szervezők mellett az érdeklődő helybéliek is jelen lehetnek, természetesen a járványügyi intézkedések betartásával.

02_sliderek
 
A főelőadást szentségimádás követi, majd lesz egy kérdezz-felelek program három atya vezetésével, illetve ezzel párhuzamosan vezetett imádság Tornya Erika nővérrel. Az együttlét hagyományosan szentmisével zárul, amelynek főcelebránsa és szónoka Kerényi Lajos atya lesz.

A találkozó tervezett programja:

  • 9.30: napindító és főelőadás Böjte Csaba testvérrel
  • 10.10: szentségimádás a nagymarosi Laudate Zenekarral
  • 10.45: fakultációk:

–   Kérdezz-felelek – Brückner Ákos, Kemenes Gábor, Fülöp Ákos

–   Vezetett Szent-Ignác-i szemlélődő ima – Tornya Erika RSCJ

  • 11.30: szentmise – főcelebráns: Kerényi Lajos atya

További tudnivalók és beharangozó videó

A kisebbeknek szóló Gyerekmaros mindannyiunk biztonsága és védelme érdekében a hagyományos formában idén tavasszal is elmarad. Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a honlapunkat, ahol játékok, kreatív feladatok, könyv-, film- és honlapajánlók mellett kirándulási tippek is várnak Benneteket. Reméljük, hogy minél hamarabb találkozhatunk!

A Gyerekmaros honlapja