Mindannyian egészen tudatában vagyunk annak, hogy nem lehet meghatódás nélkül belépni ebbe a székesegyházba. Nem lehet belépni belső reszketés, sőt félelem nélkül, mert abban – mint kevés székesegyházban világszerte – az a hatalmas nagyság rejtezik, amelyről egész történelmünk szól, egész múltunk tanít minket. (Karol Wojtyła krakkói érsek 1964. március 8-án a Wawel székesegyházáról.)

A katolikus templomok oltárai igen beszédesek, ha odafigyelünk mondanivalójukra. Viszonylag elterjedt ábrázolásmód az, hogy középen van Szűz Mária képe vagy szobra, általában képe, ha a templom patrocíniuma (védőszentje) Szűz Mária. Ez Lengyelországban legtöbbször

Lengyelország Királynője, a történelmi magyar országterületen pedig Magyarok Nagyasszonya. Az elnevezés különböző, de a lényeg ugyanaz.

Mindkét ország királynőjeként tiszteli Máriát.

Szent István országfelajánlására, 1038-ra vezeti ezt vissza a magyar hagyomány, a lengyelek datálása szerint János Kázmér király lembergi/lwówi országfelajánlása 1656. április 1-jén, Częstochowa és az ország csodás megmenekülését követően, a svéd „özönvíz” után történt. (Henryk Sienkiewicz nagy hatású regénye, az Özönvíz Częstochowa védelmét örökíti meg. A trilógia második kötetének eredeti címe: Potop, első kiadása 1886-ban jelent meg, magyar fordításban 1905-ben, Mészáros István újrafordításában az Európa Kiadónál először 1962-ben.) Mind a lengyel, mind a magyar történelemfelfogás értékes örökségnek tartja azt, hogy Mária palástja alatt szerveződött az államiság, és ez garantálta annak ezeréves fennállását.

A fő alak – mely lehet más szent is, attól függően, hogy a templomnak ki a védőszentje – két oldalán

hazánkban a két szent király: István és László látható. Lengyelországban a két szent vértanú püspök: Adalbert és Szaniszló.

Adalbertnek, Prága második püspökének története ismerős hazánkban is, de a cseh püspököt Wojciech néven a lengyelek is első országpatrónusukként tisztelik, sírja a lengyel prímási székhely, Gniezno székesegyházában található.

Szent Adalbert koporsója a gnieznói székesegyházban (képek a Wikipediáról)

 

A csehek 1038–1039-ben visszaszerezték szentjük ereklyéit, és ez a prágai Várnegyed, a Hradzsin székesegyházának egyik fő emléke. A lengyelek azonban a XV. századi történetíró, Jan Długosz nyomán úgy tartják, hogy a csehek tévedésből az első gnieznói érsek, Radzim Gaudenty ereklyéit vitték magukkal, aki Adalbert/Wojciech féltestvére volt. Ily módon

Adalbertnek két sírja van: Gnieznóban az egyik, Prágában a másik.

A lengyel prímás elsődleges feladata Szent Adalbert/Wojciech sírjának őrzése.

A gnieznói katedrális szentélye

 

Szaniszló (Stanisław) Krakkó püspöke volt, a hagyomány szerint

II. Merész Boleszláv király személyesen kaszabolta le a szentmise bemutatása közben,

a Na Skałce, a „kis szikla”templomban, amely ma a pálosok temploma, ahol évente nagy körmenettel emlékeznek meg róla. (A történészek szerint felségsértés vádjával végezték ki.) Baldachinos sírja 1629 óta a Wawelben, a székesegyházban, a főoltáron van. Itt is ismeretes a magyar szál, mert Boleszláv király a népharag elől sógora, Szent László király udvarába menekült, majd Ossiachban élt. A lengyelek Osijakot mondanak, legalábbis így halljuk félre, mert ez Eszék (Osijek) városa, amely ma Horvátországban van.

Szent Szaniszló szarkofágja a krakkói Wawel katedrálisában

 

A hely, ahol Boleszláv állandó imádságban és vezeklésben élt, a karintiai Ossiach. A kolostorépület ma is ott áll az Ossiachi-tó partján, nem messze az autópálya kereszteződésétől Villachnál (ahol el lehet fordulni Itália felé). Nos, itt Salzburg, illetve Németország felé kell továbbmenni, hogy megtaláljuk az Ossiacher See-t.

Itt szállt meg Karol Wojtyła, amikor krakkói érsek korában kocsival utazott Rómába a II. vatikáni zsinatra, oda- és visszafelé egyaránt, hogy tisztelje szent elődjét, és emlékezzék a régi és a mai történetre. Mert a két szent püspök vértanú üzenete ma is él: az egyház két képviselője, akik még a mennyországban is az első helyen állnak, mert a papi hatalom teljességét birtokolták, és

hitükért, mint apostolutódok, méltóképpen vértanúhalált haltak.

Ők Lengyelország Királynője mellett Lengyelország két védőszentje, akik máig inspirálják a lengyeleket arra, hogy az állam ellenében határozzák meg magukat. Erre persze újkori történelmük tanította meg őket,

amikor elveszítették államiságukat, de Częstochowában ott volt a Királynő, akit nem veszítettek el.

Az államiság pedig idegen volt, nyelvben, törvényekben és vallásban: orosz ortodox, német evangélikus – csak Galíciában volt katolikus.

Orawka fatemploma

 

A történelmi Árva vármegye Lengyelországnak jutott területén gyakorta megállunk, ha átlépjük a határt, mert itt van Orawka fatemploma. Ennek főoltárát kivételesen mind a négy, általunk említett országpatrónus veszi körül. Érdekes módon

a két vértanú püspök, akik fontosabb helyet kapnak a mennyországban is, a belső két szobor, míg a két szent király mellettük, külső másodikként állnak.

Orawkát (Oravka-Kisárva) – a Magyar Királyság Árva vármegyéjének északi részén, Felső-Árvában fekvő, lengyelek által lakott falut – 1585-ben alapították. A lakatlan, erdős területek hasznosítása és védelme fejében többéves adómentességet ígértek a betelepülőknek. Az esztergomi érsek a lengyelországi Jan Szczechowicz (Scsehovics János) katolikus papot nevezte ki a falu élére. A lelkes plébános munkája eredményeként 1650–1656 között felépült az egyhajós, késő gótikus, Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt fatemplom.

Szószék és mellékoltár az orawkai templomban

 

Két szent királyunk, Szent István és Szent László, országunk védőszentjei arra tanítanak mindmáig bennünket, hogy az állam és az egyház egy. A Kádár-rendszerben tehát „viszonyunk volt” az állammal. A kommunizmus megtanította, hogy Szent István karddal hozta a hitet, ők is erőszakkal hozzák a hitetlenséget. Sokan elhittük, még többen beletörődtünk. Ha védőszentjeinkre tekintettünk, akkor erre gondolhattunk. Máig küszködünk ezzel, és még nem nyertük vissza „alanyiságunkat”.

Igen: alanyiság, lengyelül: podmiotowość. Ez Karol Wojtyła egyik fontos tanítása, amire kevéssé figyeltünk fel. Az alanyiság a gyakorlatban azt jelenti, hogy

nem kérünk engedélyt, ha valami értéket lelkiismeretben értéknek ismertünk fel, hanem alanyi jogon követjük azt.

Így gondolkodnak az olaszok, így gondolkodnak a lengyelek, és anarchikus módon talán mi, magyarok is. A németek a sokszor felhozott ellentét: ők parancsra várnak.

 

Nyitókép: A két vértanú püspök fontosabb helyet kap a mennyországban is – az orawkai templom oltára (fotó: Lucyna Borczuch)