Ferenc pápa egyik fontos feladatának tekinti, hogy egyre több helyet biztosítson a nőknek az egyházi vezetésben. Szűz Mária istenanyasága ünnepén, 2020. január elsején mondott homíliájában hangsúlyozta, hogy „a nők békét adományoznak és közvetítenek, és be kell őket vonni a döntési folyamatokba”. Az elmúlt években a pápa és a Szentszék szolgálatában álló nők számaránya folyamatosan növekszik, a 2010-es tizenhét százalékról 2019-re huszonkét százalékra nőtt.

Még jelentősebb, hogy Ferenc pápa az évek során egyre több nagy felelősséggel járó pozícióba nevezett ki női munkatársakat. Erre példa Barbara Jatta művészettörténész, aki 2017. január elseje óta a Vatikáni Múzeumok első női igazgatója, vagy Cristiane Murray brazil újságírónő, akit 2019. július 25-én nevezett ki a pápa a Szentszéki Sajtóterem igazgatóhelyettesének. Európa legnagyobb gyermekkórházának, a Szentszék felügyelete alatt álló Gyermek Jézus Kórháznak 2015-től Mariella Enoc az elnöknője. A szlovén Nataša Govekar 2016 óta a Kommunikációs Dikasztérium teológiai-pasztorális igazgatónője. 2020 augusztusában pedig hat nő kezdhette meg munkáját a vatikáni Gazdasági Tanács világi szakértőjeként.

Ugyancsak történelmi fordulatnak nevezhető, hogy 2020. január 15-én Ferenc pápa Francesca Di Giovanni jogásznőt nevezte ki a szentszéki Államtitkárság Államközi Kapcsolatok szekciójának első női titkárhelyettesévé. A Római Kúria központi hatóságán a prefektus vagy elnök, valamint a titkári beosztás után ez a harmadik legmagasabb pozíció. Feladatai közé tartozik olyan sokoldalú megállapodások kötése kormányközi szervezetekkel, amelyek érintik a nők, a menekültek helyzetét, a környezetvédelmet, a fejlődés előmozdítását.

Az évekkel ezelőtt elkezdődött, gyakran ellentmondásos folyamat, a nők szerepének érvényre juttatása az egyházi hierarchiában, egyre nagyobb hangsúllyal folytatódik tovább. Idén február 6-án Nathalie Becquart xaveriánus nővért a pápa a Püspöki Szinódusok segédtitkárává nevezte ki. A francia teológus szerzetesnő elsőként került olyan befolyásos pozícióba, hogy szavazati jogával élve fontos döntéshozatalokban vehet részt a püspöki szinódusokon.

Márciusban Ferenc pápa az Átfogó Emberi Fejlődést Előmozdító vatikáni dikasztérium altitkárává nevezte ki Alessandra Smerilli olasz szalézi nővért, augusztusban pedig ad interim a dikasztérium titkárává léptette elő.

A nők egyházban betöltött szerepének, szolgálatának bővítése szempontjából fordulópontot jelentett a II. vatikáni zsinat. Szent VI. Pál pápa 1964. szeptember 8-án jelentette be, hogy a zsinaton ettől kezdve megfigyelői minőségben nők („auditrixek”) is részt vehetnek. Szeptember 14-én, a zsinat harmadik ülésszakának megnyitásán üdvözölte az auditorokat és „szeretett leányainkat Krisztusban”.

A női megfigyelők azonban mégsem hallhatták a pápa köszöntő szavait, mert ezen az ülésen még nem lehettek jelen, mivel első képviselőiket csak szeptember 21-én nevezték ki. Feltételezések szerint a késés annak tudható be, hogy a Római Kúriában továbbra is voltak, akik úgy vélték, még nem érett meg az idő arra, hogy nők is részt vegyenek a zsinati üléseken.

Végül 1964. szeptember 25-én következett be a történelmi esemény, amikor az első világi hívő nő jelen lehetett a zsinati ülésen: Marie-Louise Monnet, a Független Társadalmi Körök Apostolkodása Nemzetközi Mozgalom (Mouvement International d’Apostolat des Milieux Sociaux Indépendants) alapítójának személyében, aki Jean Monnet francia politikai és gazdasági tanácsadónak, az Európai Unió egyik alapító atyjának volt a húga. Végül összesen huszonhárom női megfigyelő – tíz szerzetesnő és tizenhárom világi hívő – vehetett részt a II. vatikáni zsinaton.

Szent VI. Pál a II. vatikáni zsinat lezárásakor, 1965. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén tizenegy pontból álló üzenetet intézett a nőkhöz, amelyben megállapította: az egyház büszke rá, hogy felszabadította a nőket, és az évszázadok során felragyogtatta egyenlőségüket a férfiakkal.

„Ti, akik az igazságot édessé, gyengéddé, hozzáférhetővé tudjátok tenni, kötelezzétek el magatokat, hogy a zsinat lelkisége behatoljon az intézményekbe, az iskolákba, a családokba, a mindennapi életbe. Rátok van bízva az élet. A történelemnek ebben a súlyos pillanatában a ti feladatotok, hogy megmentsétek a világ békéjét.”

A nők egyházban és világban betöltött szerepét utóda is nagyra értékelte: Szent II. János Pál 1988. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén tette közzé Mulieris dignitatem kezdetű apostoli levelét a női méltóságról és hivatásról, majd 1995 szeptemberében, Pekingben, a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából Levél a Nőknek című üzenetében a világ összes nőjét köszöntötte a következő szavakkal:

„Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését, és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.”

Amikor XVI. Benedek pápa 2006. március 3-án, a Vatikáni Rádió 75. születésnapján végigjárta a rádió épületét, felkereste a magyar műsor szerkesztőségét is. A rádió akkori igazgatója, P. Federico Lombardi SJ ezekkel a szavakkal mutatott be bennünket: „Ennek a szekciónak a különlegessége, hogy mindnyájan hölgyek.” És valóban, szerkesztőségünkben négy nő köszöntötte XVI. Benedek pápát: Ipacs Katalin, aki 1968-ban lépett be a Vatikáni Rádió nagy nemzetközi családjába, mint a magyar szekció első női munkatársa, én követtem őt 1983-ban, amikor Puskely Mária Kordia nővér helyét vettem át a szerkesztőségben, valamint Gedő Ágnes és Somogyi Viktória szerkesztők, akik már a harmadik évezred elején csatlakoztak hozzánk.

Bármilyen különös, még a nyolcvanas években is „Kedves Nővérek”-nek szólítottak meg levélben bennünket magyarországi hallgatóink, hiszen fel sem tételezték, hogy nem szerzetesnők dolgoznak a Vatikánban. Hogy milyen szokatlan volt még harminc évvel ezelőtt is a női hang szentszéki körökben, arra egy jellemző eset Szent II. János Pál első magyarországi apostoli látogatásához kapcsolódik. A pápai út szervezésével megbízott egyházi méltóságok gyakran tárcsázták szerkesztőségünk számát. Egyik alkalommal Ipacs Kati „pronto”-jára a vatikáni Államtitkárság magas rangú beosztottja „nincs ott senki?” kérdéssel válaszolt. „Ha én senki vagyok, akkor nincs” – mondta Kati, de az igazsághoz tartozik, hogy utána a Monsignore kedvesen elnézést kért, és a továbbiakban az Olaszországban minden egyetemi diplomával rendelkező hölgynek kijáró „Dottoressa” címmel szólította meg.

Amikor 2016. szeptember elsején létrejött a Vatikán női alkalmazottainak első szervezete, a Nők a Vatikánban (Donne in Vaticano), úgy éreztük, hogy „megelőztük korunkat”. A társulathoz csatlakozhatnak Vatikán városállam és a Szentszék, illetve a hozzá kapcsolódó intézmények világi és szerzetesi, aktív és nyugdíjba vonult női munkatársai. A szövetség jelenleg kilencven tagot számlál. Célkitűzése, hogy létrehozza a barátság, a tapasztalatcsere és a szolidaritás hálózatát a munkatársnők között az emberi és szakmabeli fejlődés érdekében.

A nők értékes erőforrást jelentenek, amelyet érvényre kell juttatni az élet és az Egyház minden területén

– olvasható a szövetség honlapján, alatta pedig idézet Ferenc pápától: „Amikor a nőknek lehetőségük nyílik arra, hogy ajándékaikat teljes egészében továbbítsák az egész közösségnek, pozitívan átalakul a társadalom önértékelésének és megszervezésének a módja is.”

„Szándékainkban a pápai tanítás nyújt ösztönzést. A legutóbbi pápák számos alkalommal kifejezésre juttatták a nők iránti elismerésüket és nagyra értékelésüket” – hangsúlyozza a szervezet közleménye, amely idézi Ferenc pápa szavait, miszerint „az egyház nem lehet önmaga a nők és szerepük nélkül”.

A világjárvány miatti bezártság után első nagy közös megmozdulásunkra május 26-án került sor. Úgy válaszoltunk Ferenc pápa minden hívőhöz intézett felhívására, hogy májusban, a Szűzanyának szentelt hónapban a világ számos részén lévő Mária-kegyhely vezetésével imádkoztuk a rózsafüzért, és fohászkodtunk a pandémia végéért. Mint minden alkalommal, ezúttal is lelkivezetőnk, P. Federico Lombardi tartott homíliát bibliai női alakokra összpontosítva szentbeszédét.

Egyik programpontunk, a Vatikán falai között rejtőző templomok felfedezése keretében többek között felkerestük a vatikáni csendőrség és tűzoltóság Szent Peregrinus emlékét őrző kápolnáját, amelynek néhány freskója a IX. századból származik, festett üvegablakait pedig Hajnal János magyar festőművész készítette. Meglátogattuk a Vatikáni Kertek varázslatos természeti környezetében emelkedő Etióp Kollégiumot is, amelyet 1481-ben alapított IV. Szixtusz pápa, és amely a Rómában tanulmányaikat végző etiópiai és eritreai atyáknak ad otthont. Az 1475-ben alapított Vatikáni Apostoli Könyvtár titkárnője és a restaurálási munkákat végző laboratórium női vezetője, mindketten társulatunk tagjai, rendkívüli tárlatvezetésen mutatták be számunkra a könyvtár néhány kincsét, az ősi falak között rejtőző festményeket, a művészien megvilágított köteteket, antik érméket.

A történelmi sétákon, lelki programokon kívül egyesületünk a különböző vatikáni irodákkal együtt támogatja egyes női szerzetesi közösségek erőfeszítéseit, hogy házat nyithassanak menekült és kiszolgáltatott nők számára, akiknek különféle okok miatt nincsenek rendben a hivatalos okmányaik, és ezért nem tudnak beilleszkedni a társadalmi életbe. A Nők a Vatikánban tagjai célul tűzték ki, hogy segítsék nehéz helyzetben lévő társnőiket, mind anyagi, mind lelki szükségleteiket szem előtt tartva, és lehetővé tegyék számukra, hogy emberhez méltó életet élhessenek.

Borítókép: A nők a Vatikánban alapító tagjai. fotó: a szerző archívumából