◼Protestáns egyházi vezetőként hogyan gondolkodik erről a nagyszabású rendezvényről?

2021-ben egészen másként, mint 1938-ban. 1938-ban nemcsak kihagyták belőle a protestánsokat, de a triumfalisztikus hangvétellel protestánsellenes élt is adtak neki. Ez akkor a protestánsokból fanyalgást, ellenkezést váltott ki. Időközben azonban elteltek az ökumené, az intenzív párbeszéd évtizedei. 2017-ben nemcsak a reformáció ötszázadik, hanem az ökumenikus párbeszéd kezdetének ötvenedik évfordulójáról emlékeztünk meg. A közös gondolkodás szép dokumentumai közt a Szembenállástól a közösségig már ajtót nyit az úrvacsora közös vételére is. A kongresszus fogadtatása, bár megvan a hagyományos protestáns gyanakvás: „Származhat-e jó nem Názáretből, hanem Rómából?” – evangélikus részről túlnyomórészt pozitív. A kongresszus nyomán meghirdettük az Úrvacsora Évét, amelyet a járvány miatt
mi is meghosszabbítottunk egy évvel. Ezt nem katolikusellenes éllel tettük, de nem is megadásként. Pozitív, ökumenikus jelet adunk, hogy mi is együtt örülünk római katolikus testvéreinkkel az eucharisztia középpontba kerüléséért. Ugyanakkor híveinket a maguk evangélikus teológiai identitásában is szeretnénk megerősíteni.

A kongresszuson a reformátusok is részt vesznek, a pápát az Ökumenikus Tanács elnöke, Steinbach József református püspök köszönti a nemkatolikus egyházak nevében, ami fontos jelzés. Kevéssé ismert, hogy az úrvacsoráról szóló lutheránus tanítás közelebb áll a katolikushoz, mint a reformátushoz. Ez sokakat meglep, hiszen protestáns egységet feltételezünk, és ez így is van a bibliafelfogásban és -magyarázatban, az egyházi gyakorlatban, a szentek megítélésében, a megigazulástanban. Az úrvacsorának azonban mind a kálvini, mind a zwingliánus felfogása, hogy az csupán „megemlékezés”, távolabb áll az evangélikus nézettől. Az áldozópapság gondolatát természetesen elfogadhatatlannak tartjuk, de az átváltozás ténye rögzített evangélikus teológiai dogma. A különbség az, hogy nem a pap végzi el az átváltoztatást, hanem maga az Isten: amikor a hívő a szájába veszi az ostyát és a bort, akkor – in actu – válik az Krisztus testévé-vérévé, és a maradék nem. Nem is gyűjtjük össze a morzsákat, és nem tároljuk tabernákulumban a jegyeket, de kellő tisztelettel bánunk velük.

A járvány rámutatott a protestáns belső különbségekre. A református egyház biztatta a híveket az otthoni úrvacsoravételre, miután a lelkipásztor online elmondja a szereztetési igéket. Ezt a fajta tele-reálprezenciát mi nem tudjuk elfogadni.

◼De valóságos jelenlét nincs is a reformátusoknál, titokzatos egység Krisztussal viszont ugyanúgy van.

A mi felfogásunkkal nem fér össze a távúrvacsora. Szükségmegoldásokra persze lehet példa. Ahogy bárki keresztény ember keresztelhet, a gulágokon a rabok készíthettek maguknak úrvacsorai jegyeket. Az Isten csodája ott is megtörténhet, de a jó rend megkívánja a lelkészi jelenlétet és a hívek közösségét.

◼Misztikus megnyilvánulás hogyan tesz szert politikai jelentőségre?

Én különbséget tennék a társadalmi és a politikai jelleg között. A pápa jövetele és fogadása valóban átpolitizálódott. A kongresszus szerintem inkább arra szolgál, hogy az Istennel való legbensőségesebb közösséget mégis láthatóvá és tapasztalhatóvá tegye a nagyobb nyilvánosság számára. Ebben van bizonyos ellentmondás, mert amikor a templomban úrvacsorát veszek, akkor az unio mysticát élem át, egészen személyes titkot teszek a magamévá, és ezt megosztanom furcsa ilyen nagy nyilvánossággal. Ez persze a katolikus gyakorlatba belefér. A körmenetek éppen arról szólnak, hogy a tabernákulumból, a templomból kiviszik az utcára az oltáriszentséget. Missziói cél megmutatni a világnak azt, ami az egyház szíve közepe. Evangélikusként én ezt óvatosan kezelem, hiszen ez mégiscsak kinek-kinek az Úristennel való legbensőbb ügye.

Ma a misszió a cél, az egyház fölhívja a figyelmet, hogy itt vagyunk. Ha ti nem jöttök be a templomba, mi kivisszük közétek annak legszentebb részét. Az egyháznak meg kell ezt tanulnia a XXI. században: az az idő tényleg elmúlt, hogy füttyentésre megtelnek a templomok. Szekularizált közegben a hívogatás, a misszió az egyház feladata. Az Apostolok cselekedeteiben megkülönböztetjük a jeruzsálemi és az antiochiai modellt. Pál apostol is a hitetleneket megszólítva expanzív módon hirdette az evangéliumot, miközben a jeruzsálemi gyülekezet a régi rendhez ragaszkodva helyben várta a próféciák beteljesülését. Ma a páli a hitelesebb és követhetőbb példa. A rendszerváltásig az egyház valóban négy fal közé volt beszorítva, megszokta, hogy odabent biztonságban mozog, és nehezen találta meg a hangot a templomon kívül. Az 1990 után megindult televíziós-rádiós igehirdetéseket óriási várakozás kísérte, de utána jött a nagy csalódás, mert az emberek mégse találták azt olyan érdekesnek. Persze mi, egyházak se csináltuk jól, mert a templomon belül megszokott hangot ütöttük meg. A kongresszus tanulási folyamatot indíthat el: meg tudunk-e szólalni a nyilvánosság előtt, nem „hazai pályán”, vagy pedig visszamenekülünk a négy fal kényelmébe?

◼Hatékony misszió-e a kereszténység szíve közepét kivinni a szekularizált, teológiailag kevéssé tájékozott világ elé?

Első vasárnap lesz ugyan demonstratív jellegű tömeges elsőáldozás, de nem tudom, hogy az Istennel való személyes egyesülés, az eucharisztia lényege kidomborítható-e ilyenformán. Inkább az egyház társadalmi jelenlétét mutatják fel a programok. A kongresszus annyiban szól az úrvacsoráról, hogy felkelti az emberek figyelmét rá, és meghívja őket az egyházba. Közben nyilván vigyáznak, nehogy túl olcsóvá tegyék a szentséget, azt a benyomást keltve, hogy felkészületlenül részt lehet benne venni. 

◼A missziói meghívás ellenére a politikai problémák nem abból adódtak, hogy a kongresszusok egyfajta triumfalizmust éreztettek?

Lehet, hogy népszerűtlen leszek, de ezt a kísértést ma is látom. Nem tartozik rám, de biztos, hogy az 1938-as himnuszt kellett átemelni? Biztos, hogy jól csengenek ma a politikai szerepet is vállaló Bangha Bélának ezek a szavai: „Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat”? Annál is inkább, mert tudtommal a pályázatra Lackfi János költőileg sokkal szebb és teológiailag is kifogástalan dalszöveget írt Himnusz az égi-földi kenyérről címmel – Gryllus Dániel zenésítette meg. Mindenesetre mi, az evangélikus egyházban az Úrvacsora Évének himnuszává ezt tettük. Isten a maga humorával talán így akarta köztünk az ökumenét munkálni: az elkötelezett katolikus Lackfi János a NEK egyik hírvivője lett, az egyébként evangélikus Gryllus Dániel dallamát pedig katolikus körökben is éneklik.

◼Ha már Bangha Béla szövege szóba jött, kap-e politikai mellékzöngét a kongresszus?

Nem tudhatom, mi lesz a vége, de a „ki, ha mi nem?” hangulatától óvnék. A protestánsellenességtől nem tartok, de a világgal, a hitetlenekkel szembeni kiválasztottság tudatától igen. Ennek pedig annyiban van politikai aktualitása, hogy a kormány a kereszténységet természetes szövetségesének állítja be. Kétlem azonban, hogy ugyanazt értjük kereszténységen mi, teológusok, és ők, politikusok. Van politikai kereszténység, van kereszténydemokrácia mint politikai ideológia, de ez nem tévesztendő össze a személyes hittel. 

◼Éppen a hittől való nyugati elfordulásra hivatkozik a hazai Nyugat-ellenes politikai közbeszéd. De lehet-e az embereket ilyen hivatkozásokkal visszahívni az egyházba?

Ez könnyen önbecsapáshoz is vezet. Sok igazság van abban, hogy a Nyugat istentelen, gyakran sajnos éppen a protestáns országok járnak ebben élen, de azt állítani, hogy e téren mi jobban állunk, önámítás, már csak gyér templomba járási adataink miatt is. Nyugaton a szerintem is méltán kifogásolható közegyházi politikai megnyilvánulások ellenére az elmélyült hitéletre is ismerünk nagyszerű példákat. Ez a fajta Nyugat-bírálat akkor lenne hiteles, ha a mi templomaink megtelnének, egyházaink, gyülekezeteink eleven, önfenntartó életet élnének. Márpedig ettől távol állunk. Ráadásul az Európa-ellenesség a nyugati értékek tagadásával is jár, ami nemegyszer a honfoglalás előtti táltoshit valamiféle föleleveníthetőségét hirdeti. Ez az újpogányság ugyanolyan veszélyt jelent a kereszténység számára, mint a sokat kárhoztatott nyugati szekularizmus.

◼Ferenc pápa megítélése hazai katolikus körökben vegyes. Magyarországi látogatásától mit vár?

Legyünk derűlátók. Közelítheti az álláspontokat, oldhat a szekértábor-mentalitáson: rábírhatja a feleket a másik meghallgatására. S nemcsak a politikában, hiszen a pápa nem zárkózik el mereven a közös úrvacsoravétel elől. Ez nagyon sok magyar vegyes házasságban élő hívőnek megkönnyebbülést jelentene.