Nincs más igazság, csak az élet igazsága, Isten szeretete táplálja az életünket, mely akkor válik teljessé, ha másokért éljük – jelentette ki Kozma Imre a budapesti Szent Ferenc sebei templomban bemutatott gyémántmiséjén. Kozma atya 1963 óta

több nemzedéket, sok ezer családot, több tízezer rászoruló, menekülő, válságba került vagy hozzá forduló embert szolgált

személyesen és az általa létrehozott szervezeteken keresztül.

Kápláni működése kezdetén egyetlen gyermek járt a hittanórájára, másfél évvel később száznál is több hittanosa volt. Ez a történet egész életpályáját jellemzi: ahol Imre atya szolgálni kezdett, ott hamarosan kivirágzott a tenni akarás.

Kockázatvállalás nélkül nincs élet! (Fotók a Máltai Médiatárból.)

 

Hat évtizedes papi szolgálatát, melynek során a magyarországi Betegápoló Irgalmasrend szegényeket gyógyító misszióját is újraélesztette, Vecsei Miklós, a máltai szeretetszolgálat alelnöke méltatta. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely az 1980-as években zugligeti plébánosként szolgáló Kozma Imre hittanos közösségéből alakult ki, három tanítást követett.

Az első, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat, az élő hit mindig együtt jár a szolgálattal. A második, hogy a szeretet sok bűnt eltakar;

„a jó cselekedetekkel nem kell megvárni, amíg jó emberek leszünk, hanem a másokért végzett önzetlen tettek formálnak majd minket is jobbá”.

A harmadik tanítás pedig úgy hangzott: kockázatvállalás nélkül nincs élet; ha mindig az esélyeket számolgatjuk, soha nem fogunk elindulni.

Társak a szolgálatban – Vecsei Miklóssal

 

Vecsei Miklós szerint Kozma Imre atya személyes életútjában jelenítette meg, mit jelent a gyakorlatban Jézus követése. A tanításból pedig első alkalommal 1989 augusztusában vizsgázott a Máltai Szeretetszolgálat, amikor a zugligeti templom kertjében

megnyitották a keletnémet menekülteket befogadó első tábort, majd következett a romániai forradalomban és a délszláv háborúban végzett máltai misszió,

miközben a Szeretetszolgálat az ország meghatározó karitatív szervezetévé vált.

„Nem terveztem előre soha, mindig olyan feladataim voltak, amelyek szembejöttek velem, erre hívott el az Isten” – mondta életéről Kozma Imre. Megértette, hogy a szegény embereket a betegségek is jobban sújtják, 1997-ben ezért vált fontos hivatásává a magyarországi Betegápoló Irgalmasrend intézményeinek újraépítése, a keresztény gyógyító szolgálat újbóli elterjesztése Magyarországon.


El nem hervadó csokor

 

A gyémántmisén zsúfolásig megtelt a templom, sokan több száz kilométerről érkeztek, hogy az ünnepi alkalmon jelen lehessenek. A Máltai Szeretetszolgálat pátyi fogyatékos intézményének lakói kerámiavirágokból készítettek „el nem hervadó” csokrot erre az alkalomra, melyben minden szín az atya életének egy-egy szakaszát jelképezi.

Életünk akkor válik teljessé, ha másokért éljük

 

Kozma Imrét gyémántmiséjén levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.