Az evangéliumokban többször találkozunk az úton lévő Jézussal, akit hol követ a nép, hol nem. Jézus úton van, amikor szembe jönnek vele a leprások. Úton van akkor is, amikor az útszélen ott ül a vak ember. Most Jézus megint úton van, és valaki nagyon szeretné látni őt.
S aki nagyon szeretné látni, az megtesz mindent annak érdekében, hogy láthassa.
Egy Zakeus nevű emberről van szó, akinek a foglalkozását, sőt még a rangját is megmondja az evangélium. Foglalkozása nem nagy becsben áll – vámos ő, idegen hatalmak kiszolgálója. Rangja szerint pedig: a vámosok feje. Parancsnok. Nem közember. Az evangélium még hozzátesz valami jellemzőt róla: alacsony termetű ember.
Egészen egyszerű a helyzet: az alacsony termetű ember a tömegben nem lát semmit. Legföljebb hall valami zajt, morajlást. És ez az ember, aki alacsony termetű, akit Zakeusnak hívnak, vámos, ráadásul a vámosoknak a feje, fölmászik egy fügefára. Nem akármiért, hanem azért, mert látni akarja Jézust. (Lk 19,1–10)
Képzeljük csak bele magunkat azoknak az embereknek a helyébe, akik ott vannak körülötte. Azt látják, hogy
az az ember, akinek becsülete nem sok, de tekintélye mégiscsak van, mit tesz: valami olyat, ami nevetséges.
Mit keres Zakeus a fügefán? A kívülálló nem látja, mi zajlik ennek az embernek a lelkében. A kívülálló nem látja azt a vágyat, hogy Zakeus most igenis Jézusra akar figyelni. És nem számít neki semmi. Nem érdekli őt, hogy az emberek mit mondanak – fölmászik a vad fügefára.
Az emberek között biztos vannak, akik nevetni kezdenek: Odanézz! Ott van a vámparancsnok, ott, a fügefán! Milyen ügyetlenül kapaszkodik! Még fára mászni sem tud rendesen! Bár pénze van…
Jézus elhalad mellette. Zakeus egészen biztosan figyeli Jézust.
Jézus megérzi, hogy
Zakeus ránézett, s erre egy tekintettel válaszol.
Találkozik Jézusnak, a Názáretinek, az Üdvözítőnek a tekintete a Jézust látni vágyó Zakeus tekintetével.
Jézus nemcsak nézi Zakeust, nemcsak észreveszi azt, aki őt látni akarja, hanem meg is szólítja őt. „Zakeus! Szállj le hamar!” Elképzelhetjük: Zakeus meghallja, hogy megszólították, hogy Jézus észrevette. – Miért is szálljak le, jó volna tovább itt maradnom, hiszen innen jobban láthatom őt… Jézus folytatja: Szállj le hamar – „ma a te házadba kell betérnem!”
Vajon mi játszódhatott le Zakeusban?
Végigfuthatott a lelkében talán az egész addigi élete.
Nem vagyok vendégfogadásra felkészülve. Nem számítottam arra, hogy ilyen vendég jön most hozzám. És mégis befogadja Jézust. Mert Jézus együtt akar étkezni Zakeussal. Együtt étkezni: megosztani vele az életet. Közösséget vállalni vele.
S akkor megint nézzünk egy pillanatra az emberekre, a tömegre: Mit csinál ez a Jézus? – mondják egymás között. Nem talál alkalmasabb helyet arra, ha már éhes, hogy étkezzen? Éppen ehhez a Zakeushoz kell mennie? Nincs a környéken senki tisztességesebb, előkelőbb ember, aki megbízhatóbb? Mert igaz, hogy Zakeusnak rangja van, de becsülete nincs. Jézus azonban mégis Zakeushoz megy. Másutt olvassuk az evangéliumban (Lk 7,34), hogy
Jézust meg is szólják: a vámosok és bűnösök barátja…
Hol vagyunk mi ebben a történetben?
Képesek vagyunk-e megtenni mindent azért, hogy lássuk Jézust? Vagy megvagyok én egészen jól anélkül is, hogy Jézust látnám… Miért is kellene nekem Jézust látnom, amikor az életem akkor is véget ér? Mit tud nekem adni ez a Jézus? Zakeus számára világos volt már, hogy Jézus életet ad. A gyógyítás mindig az élet ajándékozásának a jelképe. Vajon mindannyian elegendő élettel rendelkezünk? Vajon van-e közöttünk valaki, aki nincsen híján az élet teljességének? Vajon mondhatja-e nyugodt lelkiismerettel valaki is, hogy énnekem fölösleges látnom Jézust?
Zakeus fölkapaszkodik a fügefára. Nem törődik az emberi tekintetekkel. Mindenszentek ünnepén beszéltem arról, mennyire elcsodálkozna az az ember, aki, ha fölteszi a kérdést egy gyereknek: mi akarsz lenni, azt a választ kapná: „szent szeretnék lenni”. Pedig
mi mássá kellene válnunk, mint szentté, abban a hivatásban, abban a foglalkozásban, abban az életállapotban, amiben vagyunk.
Tökéletessé.
Látni akarom Jézust! Merjük ezt egyáltalán kimondani? Merjük ezt akármilyen módon is kifejezésre juttatni? Átsugárzik-e az életünkön a törekvés, hogy számunkra igenis fontos a Názáreti Jézus? Pedagógusok a megmondhatói annak, hogy
a társadalom mennyire nem Jézust akarja látni, mennyivel inkább érvényesülést keresnek a gyermekek számára,
nem pedig boldogságot, az élet teljességét. Vajon képesek vagyunk-e függetleníteni magunkat emberi tekintetektől, és tenni azt, amit a lelkiismeretünk parancsol? A lelkiismeretünk pedig egyértelműen parancsolja, hogy lévén híjával az élet teljességének, látnunk kell Jézust.
Jézus betér Zakeushoz. Asztalhoz ül. Zakeusból ömlik a szó. Ha valakit megcsaltam… Bűnbánat. És nézd, mondja, vagyonom felét a szegényeknek adom!
Ezt a Zakeusról szóló evangéliumi szakaszt párhuzamba lehet állítani azzal a történettel, amely a gazdag fiatalemberről szól. (Mt 19,16–30) Volt egy gazdag ifjú, aki Jézushoz akart csatlakozni. Jézus fölszólította: Add el mindenedet, és úgy kövess engem! Elszomorodott ez a fiatalember, mert nagy vagyona volt. Nem csatlakozott Jézushoz.
Zakeus a következőt mondja: Nézd, vagyonom felét a szegényeknek adom! Jézus nem azt mondja neki: Zakeus! Ha te tényleg velem akarsz találkozni, az utolsó fillérig oszd szét a vagyonodat! Jézus azt mondja: „Üdvösség köszöntött erre a házra!”
Szó van ebben az evangéliumi szakaszban az anyagi javakkal való helyes bánásmódról. Ne tartsam meg mindazt magamnak, amim van. Igenis
legyen bátorságom ahhoz, hogy megosszam, hogy szétosszam, amim van.
A Zakeusról szóló evangéliumi szakasz újra és újra lelkiismeret-vizsgálatra indít: Vajon képes vagyok-e megosztani azt, amim van? Vajon képes vagyok-e arra, hogy emberi tekintetektől függetlenítsem magamat? És vajon képes vagyok-e arra, hogy azt akarjam látni, amit – akit – egyes-egyedül érdemes? Vajon akarom-e látni Jézust, a Názáretit, aki mellettem is elhalad. El tud haladni úgy, hogy nem veszem észre. De el tud haladni úgy is mellettem, hogy rátekintek, ő pedig visszanéz rám, és megszólít engem is: Szállj le hamar! Ma hozzád kell betérnem! S akkor üdvösség száll erre a házra.
