Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek… – mondja Jézus. Azokban a napokban vége lesz a világnak. Szétesik minden, a mindenséget összetartó erők meggyengülnek, a csillagok lehullanak az égből.
Megrendítő kép. Ugyanakkor az angyalok összegyűjtik, amit érdemes. Bekövetkezik az ítélet. Minden mulandó, pusztulásra van ítélve. De valami mégsem múlik el. Az én igéim soha el nem múlnak – mondja Jézus. (Mk 13,24–32) Ebben a minden mindegy, minden viszonylagos világban van valami, ami állandó.
Rajtunk áll, hogyan élünk.
Rajtunk múlik, hagyjuk-e, hogy elsodorjon ennek a világnak a relativizmusa.
Amelyben semmi sem biztos. Vagy időben rádöbbenünk arra, amit Péter apostol így fogalmaz meg, amikor kemény beszédnek tartják az emberek Jézus szavait: Uram, kihez mennénk? Az élet igéi tenálad vannak. (Jn 6,68)
... valami nehezen megfogalmazható reménytelenség, kilátástalanság (a szerző fotói)
Alighanem mindannyian jól ismerjük a világvége hangulatot. Rátelepszik az életünkre valami nehezen megfogalmazható reménytelenség, kilátástalanság. Ami elromolhat, az el is romlik, szokták mondani. Eltörik a pohár, felmondja a szolgálatot a hűtőszekrény, lefagy a számítógép. Összevesznek a barátok, jelentéktelen semmiségekből családi perpatvarok támadnak. A nagy politikáról ne is beszéljünk:
lassan már senki sem tudja, kinek higgyen, annyira elárasztotta a világot a hazugság.
Háborúk a világ nem egy helyén. Emberek gyilkolják egymást. Egymást nem ismerő, ártatlan emberek, mert az egymást ismerő hatalmasok érdekei különböznek. Gondolják, majd megoldja a háború. Hazudik mindenki és minden: sokszor úgy érezzük, látszatvilágban élünk, mert szinte semmi sem az, aminek mondják.
Világvége hangulat
Amikor széltében-hosszában „érzékenyítésről” hallunk, akkor a valóság az, hogy
szeretnék, ha természetesnek fogadnánk el azt, ami rendkívüli. A hazugság jelen van, mérgez, pusztít.
Erősítik azt a hangulatot, hogy nincs értelme tulajdonképpen semminek. Fölösleges minden erőfeszítés. Nincs különbség az igaz és a hamis között. Így aztán a labirintusélmény úrrá lesz az embereken, rátelepszik az egész társadalomra.
Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak! – mondja Jézus.
Fontosabb a hatályosság a jogszabályok megalkotói számára, mint az, hogy megfelelnek-e a valóságnak. Az igazság sokak számára egyenlő a többség véleményével. Ez a demokrácia félreértése. Az igazság nem lehet változó. Nem a többség „terméke”.
Nem élhetünk csak a mának
Jézus tanítványainak életét távlatokba állítja. Van a „most” és van a „majd”, az „akkor majd”. Benne élünk mindannyian a mában, de nem élhetünk csak a mának. Mindennek, amit teszünk, következményei vannak. Annak is, amit elmulasztunk. A jövő hozzátartozik az ember életéhez. A legkeservesebb emberi élmény a kilátástalanság élménye. Hogy nincs tovább. Eszembe jut a dal:
hogy túl vagy már mindenen!
Sohase mondd,
hogy tovább már nincs nekem!
Mindig van új, s még újabb,
hát várd a csodát,
De sohase mondd,
hogy nincs tovább!”
(Verebes István)
Legyen valaki istenhívő, vagy nem hívő, a jövő hozzátartozik az ember életéhez. S a jövő elfogadása valamiképpen már hit. Mert nem tudom, hogy mi lesz, csak bizalommal elfogadom, ami következik. De egyáltalán nem mindegy, hogy kinek hiszek. Kinek a szavára adok.
Ki az, akiben feltétel nélkül megbízhatok.
Hogy valóban legyen értelmes jövőm, ahhoz most kell megélnem az életemet. Becsülettel. Szolgálattal. Felelősséggel. Úgy, hogy a korlátaimat elfogadom, a lehetőségeimet pedig felhasználom. Adottságaimat, tehetségemet arra fordítom, hogy szebbé tegyem körülöttem ezt a szétesni akaró világot, amelyben valamiképpen állandóan ott van a gonosz kísértése.
Szétesni akaró világ
Abból, amit most nyugati kultúrának nevezhetünk, sok minden hiányzik, ami pedig szükséges volna ahhoz, hogy igazi jövőképünk legyen. Mindent megtettek azért, hogy szabaddá váljanak mindenféle megkötöttségtől, mint amilyen a munka, a család, az egyház vagy akár az iskola. Félünk minden erőfeszítéstől, lemondástól, terhek vállalásától.
Egy abszolutizált szabadságeszmény eredménye az lett, hogy az emberek nagy többsége úgy érzi: egyedül van,
magára maradt. A pillanatnyi gyönyör, amit erőfeszítés nélkül megszerezhetek, még nem tesz boldoggá senkit. Nem nyílnak így távlatok. Bizonytalan minden. És úgy érezzük, valóban itt a vége a világnak.
Új világrend
Jézus új világrendet hozott. Gyökeresen más ez a világrend, mint az a „szép, új világ”, amelyben ma élünk. Ha szeretnénk nyugodtan megállni a végső ítélet előtt, ne féljünk elfogadni ezt a világrendet. A jézusit. Mert ég és föld elmúlnak, de Jézus igéi el nem múlnak.
