A hiúság… A látszat… A külső… A felszín… Az ember természetében van, hogy szeretne mindig többnek látszani, mint amennyi a valóságban. Jézus erről beszél az embereknek. (Mt 23,1–12) A szolgálatnak van igazán értelme.

Az elkötelezettség emeli föl az embert.

Az egyik legjövedelmezőbb iparág a kozmetika. Sokan vannak, akik nem tudják elfogadni, hogy az évtizedek ráncokat raknak az ember arcára. A haj megőszül. Nehezebbé válik a járás. Szépségszalonokba járnak, plasztikai sebészektől remélik, hogy alakjuk, kinézetük vonzóvá teszi őket…

A látszat… A külső… A felszín… (a szerző felvételei)

 

Nemegyszer találkoztam emberekkel, akik nem győztek dicsekedni azzal, hogy melyik állami vagy egyházi méltósággal fogtak kezet. Láttam felnőtt, érett embert, akit, ha valahová meghívtak, bárhová szólt is az ültetésrend szerint a helye, előbb-utóbb valahol a legelső sorban tűnt fel. Jézus ilyenekről beszél, és

óv tőlük, főleg akkor, ha ezeknek az embereknek hatalmuk is van.

Írástudók és farizeusok… Szükség van a tudásra, szükséges az Írások ismerete, el kell igazodni szabályokban, törvényekben. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a törvények nem azért vannak, hogy mi bármit is rákényszerítsünk a másik emberre. Szükség van útjelzőkre, szükség van rendre az emberi kapcsolatokban, ügyek intézésében, ahogyan közlekedni sem lehet csak a saját fejünk szerint, hiszen mások is vannak az úton. A törvényeknek abban kell segíteniük, hogy nyugalmasabb, rendezettebb és ezáltal békésebb legyen az élet. A törvények nem azért vannak, hogy gúzsba kössenek, hanem azért, hogy elrendezzék az életünket.

A természet törvényei a szívünkbe vannak írva

 

Fel kell ismernünk a természet törvényeit. A szívünkbe vannak írva. A Rómaiakhoz írott levélben olvassuk: „Amikor a pogány a törvény híján a természet szavára teszi meg a törvényben foglaltakat, törvény hiányában önnön törvénye lesz. Ezzel igazolja, hogy

a törvény követelménye szívébe van írva, amiről lelkiismerete tanúskodik

és önítélete is, mely hol vádolja, hol fölmenti.” (Róm 2,14–15)

Jézus megismertette velünk Isten Országának törvényeit. Ezek a törvények nem előírások, hanem egy életstílus megfogalmazásai. Sokszor idegenkedünk tőlük, mert önző természetünket le kell győznünk. „Aki magát fölmagasztalja, azt megalázzák. Aki megalázza magát, azt fölmagasztalják” – mondja a tanítványoknak, amikor a beképzelt, öntelt és önző, magukat másoknál többre tartó írástudókról és farizeusokról beszél.

Isten Országának legfőbb törvénye az új parancs: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34–35)

Legszívesebben válogatnánk, kit szeressünk, kit ne. Fel kell nőnünk a szeretethez.

Nem maradhatok meg a kisgyermek szintjén, aki természetes, hogy nem tudja távlatokban látni a világot, és akit még nem érintettek meg az élet és a halál gyötrő kérdései.

Nem maradhatok meg a kisgyermek szintjén

 

Fel kell nőnünk Jézus követésére. Nem parancsokat kell teljesítenünk, nem előírásoknak kell megfelelnünk, hanem élő kapcsolatban kell lennünk Jézussal. Érett, felelős emberként kell élnünk egymással, egymás mellett és egymásért. Érett lelkiismerettel, amely megszólal bennünk minden döntésünk és cselekedetünk előtt, és megszólal utána is. Megtegyem? Ne tegyem? Helyes volt? Helytelen volt?

Jézus a törvényt nem megsemmisíteni jött, hanem kiteljesíteni. Isten Országának törvénye a szeretet. Nagyon félreértenénk, ha azt a következtetést vonnánk le, hogy egyet kell értenünk mindennel, hogy el kell fogadnunk mindent, mert ellenségeinket is szeretnünk kell. Határozottan el kell ítélnünk minden gyilkosságot, háborúskodást, fegyverkezést, mások megnyomorítását. És mindent meg kell tennünk azért, hogy rádöbbenjenek az emberek, mi valójában az életnek az útja.

Szükségesek a törvények. De

a törvények nem szolgálhatják egy-egy csoport érdekeit, úgy, hogy másokat kirekesszenek

és megnyomorítsanak. Az embert, az életet, a közösség javát kell szolgálniuk.

Ne legyünk beképzeltek, ne gondoljuk, hogy a törvények ismeretével mások fölött állunk. Tudnunk kell, hogy mindannyian részei vagyunk ennek a nagy egésznek, és a magunk helyén megvan a saját feladatunk.

Gyakran úgy viselkedünk, mintha fölötte állnánk mindenkinek, és elfelejtjük, hogy

az egyház nem vámhivatal és nem a kegyelem ellenőre, hanem olyan otthon, atyai ház,

amelyben mindenkinek helye van, a maga gyötrelmes életével. Ferenc pápa figyelmeztet bennünket erre nyomatékosan Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában. (Evangelii Gaudium 47.)

Otthon, ahol mindenkinek helye van

 

Minden ember mindig „a mai világban” él. Jézus és kortársai az ő akkori mai világukban éltek. Mi is a mai világban élünk. Ez a világ az emberi tevékenység által sok mindenben változott, az emberi lelkiismeretlenség, beképzeltség és felelőtlenség következtében vált törékennyé.

Nem vagyunk hűséges és felelős gondozói a ránk bízott teremtett világnak. Önzésünkben csak magunkra

gondolunk, és elfeledkezünk arról, hogy mások is élnek a földön. Bezárkózunk önmagunkba, lázongunk, amikor azt látjuk, hogy mások milyen felelőtlenül próbálnak jobb színben feltűnni, és nem törődnek a környezetükkel, nem számít a másik ember élete.

Ugyanakkor mi magunk nem vagyunk hajlandók semmit sem tenni. Elvárom, hogy kiszolgáljanak (legyen fűtés, világítás, jó utak, olcsó és jó árucikkek, jól működő, jól felszerelt kórházak, önzetlen orvosokkal és ápolókkal, jól működő, korszerű iskolák, ahol jól érzi magát felnőtt és gyerek egyaránt – és sorolhatnánk végtelenségig az elvárásainkat). De milyen messze vagyunk a jézusi elvárástól: Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen mindenki szolgája…

Rajtunk múlik, nem másokon. A saját lelkiismeretével mindenki maga fog elszámolni. Jézus nem fenyeget. Példát ad és az életével utat mutat.