Jézus születésének ünnepére készül a keresztény világ. Sok minden megváltozott azóta, a mögöttünk lévő kétezer év története azonban arra figyelmeztet, hogy nagy szükségünk volna arra, hogy befogadjuk ezt az örömhírt. A pásztorok a betlehemi éjszakában bátorító szót hallanak: Ne féljetek! Nagy örömöt hirdetek nektek! Megszületett a Megváltó!
Nagy örömöt hirdetek – mariazelli Madonna (a szerző fotói)
József, az igaz férfi még Jézus születése előtt hallja a bátorító szót: Ne félj, hogy feleségül vedd Máriát! (Mt 1,18–24) Mária az angyali üdvözletkor ugyancsak erősítő szót hall: Ne félj, Mária!
Kétezer év után itt állunk mi, mai keresztények, szorongva, félve. Mert a sötétségben, amely bennünket körülvesz és ahol sokszor nyomasztóan ránk telepedik a reménytelenség, szükségünk volna a fényre. Az élet fényességére.
Közel már az ünnep, a felszabadító, a fényességes. Közel az ünnep, amely emlékeztet bennünket az értünk emberré lett Isten valóságára. Azonban ahelyett, hogy igazán emlékeznénk, és tudatosítanánk, hogy valóban velünk az Isten, látszatvilágba menekülünk. Nem merünk szembenézni önmagunkkal. Nem merjük őszinte kritikával nézni ezt a furcsa világot.
Megpróbálunk néhány napra bezárkózni a „mesterséges szeretet” világába, és hátat fordítunk a valóságnak.
Megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, hogy „jónak lenni jó”, s az újévi pezsgőbontás után már el is felejtjük mindezt. Elővesszük újra a harci eszközeinket, megpróbáljuk érvényesíteni érdekeinket, igyekszünk följebb jutni a társadalmi ranglétrán, gyarapítani próbáljuk a vagyonunkat. S közben kesergünk, hogy milyen drága a megélhetés. És egyáltalán nem gondolunk arra, hogy milyen drága az, amit úgy hívunk, hogy élet.
Közel a fényesség
S közben félünk, mert hol itt, hol ott robbannak gránátok, hol itt, hol ott támadnak hátba embereket, azért, mert más a véleményük a világról. Árad a mocsok az úgynevezett közösségi médiában, álarc mögé rejtőzve hajtjuk végre még mi is a magunk kis terrortámadásait.
József, Mária jegyese joggal fél, mert bizonytalanná vált számára a jövő. Nem így képzelte az életét. De meghallja az üzenetet: Ne félj! És hittel, bizalommal elfogadja. Majd járja az utat, amit az Úr kijelölt számára. És megtapasztalja, hogy Jézusban valóban velünk az Isten.
Hogyan képzeltük el mi az életünket? Milyen jövőt várunk? Jézusban az emberiség nem politikai messiást kapott. Megváltót, aki megélte, mit jelent vállalni a másik embert.
Megmutatta, hogy az igazságért áldozatot kell vállalni. Megmutatta, hogy az odaadásból, az áldozatból fakad az élet teljessége.
Olyan jó volna, ha karácsony nem a valóság elől való kitérésnek, kellemes burokba zárkózásnak az ünnepe volna! Figyelmeztetés kell legyen: nem szabad megfeledkeznünk a föld vérző pontjairól, nem feledkezhetünk meg azokról az embertársainkról, akik kiszolgáltatottabbak, mint mi vagyunk. Felszólítás kell legyen: most, amikor úgy érezzük, hogy elszabadul körülöttünk a pokol, legyen az a fegyverkezés pokla, legyen az az ideológiai diktatúrák újkori pokla, legyen az a szűkebb környezetünkben tapasztalható elidegenedés és gyűlölködés pokla, meg kell hallanunk az üzenetet: Ne félj!
Nem feledkezhetünk meg a kiszolgáltatottakról
Meg kell szűnjön a gyűlöletkeltés, az embertelenség, a megfélemlítés a világunkban.
Manapság még az emberi beszéd is elembertelenedik, hazugsággal árasztja el a világot. Elbizonytalanodunk, vajon a kimondott szónak van-e igaz tartalma, vagy üres, hazug beszéd csupán? Hozzánk szól a karácsonyi üzenet: legyen bátorságunk, hogy megmaradjunk embernek az egyre embertelenebbé váló világban.
Az előttünk álló ünnep a jövő ünnepe.
Az Isten jövőt ajándékoz az embernek. Nem ígér földi mennyországot, de ígér testvériséget.
Nem ígér kényelmes életet, de a tettekben nem csak karácsony környékén megnyilvánuló szeretet képes arra, hogy átalakítsa a világot.
Nagy a kísértés arra, hogy a naptárból kiragadjunk néhány napot, amikor feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy – miután ki-ki a maga módján megtette azt, amit „jótékonykodásnak” nevezünk – bezárkózzunk és csak magunkkal törődjünk.
Meggyújtják az adventi koszorút
Advent első napjaitól kezdve figyelem az újságokat. Szép, hogy szinte minden községben, városban vasárnaponként meggyújtják az adventi koszorún a gyertyát. Reklámok sokaságát látom, mit lehet ajándékozni. Meg furcsa vitákat, vajon az idén mennyivel lett drágább a karácsonyi hal?
Alig találok legalább felületes utalásokat arra, hogy miért is van karácsony. Mintha félnénk vállalni azt a Betlehemben megszületett Jézust,
akiben Isten jósága és emberszeretete megjelent közöttünk. Nem merjük vállalni azt a Jézust, aki testvérünkké lett és vállalt bennünket – egészen a kereszthalálig.
Ne féljünk! Legyen tiszta, felszabadult ünnepünk. Mert Jézusban velünk az Isten. Hagyjuk, hogy átjárjon bennünket az ünnep fénye.
Amikor a napok egyre rövidebbek,
S a sötét mind örökebbnek látszik,
Mindőnk örömére születik egy gyermek,
S tőle a fény belőlünk sugárzik.
(Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor: December végén)
Nyitókép: Toros Roslin XIII. századi örmény miniatúrafestő: Szent József álma (forrás: Public domain, Wikimedia Commons)
