Vannak, akik tudnak várni. És vannak, akik nem. Vannak, akik csak a pillanatnak élnek, vannak, akik tudják, hogy az élet több, mint az itt és a most. Vannak, akik megteszik itt és most azt, amiből majd a jövő kiteljesedik. És vannak, akik ráérősen múlatják az időt, az órát, a percet, ami soha vissza nem tér.

Készen kell lennünk mindig a találkozásra.

Az életnek a találkozások adnak értelmet.

Nem tudjátok sem a napot, sem az órát… Nem tőlünk függ, mikor érkezik meg, akit várunk. De tudnunk kell azt is, hogy meg fog érkezni akkor is, ha nem várjuk.

Távlatokat ad (a szerző fotói)

 

Jézus az életnek távlatokat ad. Kiemel az itt és a most szorításából, és a jövőre irányítja az ember tekintetét. Jövő nélkül nincs értelmes élet.

A pici gyermek készül az óvodába. Az óvodás az iskolába. Az iskolás töpreng: mi leszek, ha befejeztem az iskolát? A szülők várják a gyermek megszületését. A család várja, hogy eljöjjön az ünnep. A fagyos télen

várjuk, hogy hosszabbodjanak a nappalok, hogy kirügyezzenek a fák…

Jézus példázatot mond a várakozásról. Balga és okos szüzekről beszél, példázatot mond a hallgatóinak. (Mt 25,1–13) Szemléletesen beszél, hogy ne csak érthető, de szinte érzékelhető is legyen, amit az emberek szívébe akar írni. Koszorúslányokról van szó, akik majd kísérni fogják a vőlegényt az esküvőre. Ünnepre. Az élet ünnepére.

A sötétben világítani kell

 

Éjszaka van, várni kell. A sötétben világítani kell. A lámpásokba olaj kell. Az olajról gondoskodni kell…

Vannak, akik készülnek erre. Előrelátók, gondosak, felelősek.

Vannak, akik félvállról veszik. Nem törődnek vele. S amikor „helyzet van”, akkor kezdenek kapkodni. Könyörögnek, kérnek: adjatok nekünk a ti olajotokból. De nem kapnak. Mert nem lesz majd elég senkinek sem.

Jézus nem egyszerűen életvezetési szaktanácsadó. Jézus az Isten Országának a hírnöke. Jézus távlatokat nyit az emberek számára. Tudja jól, hogy az ember benne él a múló időben, amelyben a találkozások kiteljesítik az életet. A találkozásokra pedig készen kell állni.

Jézus többször beszél a végső időkről. Beszél arról, hogy az Emberfia eljön, és ítélni fog.

A végső találkozás ítélet is lesz. Az ítélet tárgya pedig a múló időben megtett vagy elmulasztott találkozásokkal

van kapcsolatban. Éhes voltam és adtatok ennem, szomjas voltam és adtatok innom, beteg voltam és meglátogattatok… Vagy: Éhes voltam és nem adtatok enni, szomjas voltam, és nem adtatok inni, beteg voltam, és nem törődtetek velem. Mert amit a legkisebbek közül egynek is tettünk, azt vele tettük. Vagy: vele nem tettük meg.

A legkisebbek közül egynek

 

Az elmulasztott lehetőségek terhe elkísér bennünket. A csak a pillanatnak élő, a csak önmagával törődő ember maga vonja magára az ítéletet. Ugyanakkor

a mindennapok látszólag jelentéktelen, apró hűségéből épül fel a jövő.

Az igazi, nagy találkozás.

Tudunk-e okosan élni? Vagy oktalan, balga módon nem törődünk a jövővel? Ne gondoljuk, hogy nincs felelősségünk, hogy nincs lehetőségünk a jövő alakításában. Benne élünk a mában, életünk az itt és most keretei között zajlik, de ne felejtsük, hogy ebből épül a jövő.

Nagy Gáspár versében (Árulás, ha nem voltatok ébren) olvasom:

 

Virrasszatok, de nem úgy mint a balga szüzek,

kik olajuk fogytán elmulasztották a vőlegény látását,

s mire olajat koldultak már bezáródtak

a menyegzős ház kapui.

 

És ismét csak éberek legyetek,

jól forgassátok talentumaitokat,

mert nem tudhatjátok mikor kéri

a szolgák Ura tőletek is a tételes elszámolást.

(…)

Pedig micsoda árulás történt,

ha nem voltatok ébren:

ha nem volt kész nyomorult életetek!

 

Találkozás

 

Nagy a kísértés, hogy Jézus példázatát félremagyarázzuk, és – remélem, nem érti félre senki – bevigyük a templom falai közé. A virrasztás nem tétlenséget jelent.

A várakozás nem béníthat meg bennünket.

Kinek-kinek a maga helyén, a maga talentumaival cselekednie kell. A Korintusiakhoz írt első levélben olvassuk: „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben.” (1Kor 12,4–9)

Égő lámpással a kezünkben kell megélni az életünket. „Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16)

A jótettek nem egyszerűen jámbor cselekedetek. A felelős életről van szó. A felelősségvállalásról. Nem jámbor visszavonulásról, hanem határozott,

ha kell, kritikus jelenlétről, a szólás és a cselekvés felelősségéről.

S ha így élünk, bármikor érkezhet a példázatban szereplő vőlegény. Akkor, ha megtettük, amit helyettünk más nem tehetett meg, bátran találkozhatunk vele. Ő pedig megnyitja számunkra az ajtót, amely a soha el nem múló ünnepre vezet.