A keresztény világ több héten keresztül készült az Úr születésének ünnepére. A várakozás idejét követte az ünnep fényessége. Öröm minden ember számára a sötétségből kijutni a fényre, a világosságra. Kijutni a reménytelenségből az élet reménységére. Megszabadulni a bénító félelemtől, és örülni az élet ajándékának.

Izajás próféta jövendölése beteljesedik: „A nép, amely sötétségben járt, nagy fényességet lát. Azoknak, akik a halál árnyékának sötétségében éltek, világosság támad.” (Iz 9,1–2)

A karácsonyi ajándék a hozzánk lehajoló Isten, Jézus emberségén keresztül,

hogy mi a nekünk felajánlott istengyermekségnek örülhessünk. Mert az Ige, aki kezdetben volt, aki által mindenek lettek, újjáteremt mindent. Ő az igazi világosság, akiben élet van. Aki a sötétségben világít. S akik befogadják, azoknak megadja az ajándékot, hogy Isten gyermekei lehetnek. (Jn 1,1–12)

Világosság (a szerző fotói)

 

Erről az eseményről nem lehet hallgatni. Akik közvetlen tanúi voltak Jézus beszédeinek, gyógyításainak, szenvedésének, halálának és az üres sírnak, majd halála után a vele való találkozásoknak, rádöbbennek, hogy ezt a hírt tovább kell adni. János apostol az első levelében írja:

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek.

Az élet megjelent. Mi láttuk, tanúságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.” (1Jn 1–2)

Jézus születésének ünneplése nem zárul le karácsony ünnepével. Az Úr, akiben „velünk az Isten”, kinyilvánítja istenségét az egész világnak. Azoknak is, akik a közelében voltak, mint a pásztorok, és azoknak is, akik ki tudja, milyen távolságról jutottak el a betlehemi jászolhoz, követve a csillagot, amely biztos útmutatójuk volt az úton.

Sokan vannak ma is, akik keresik az élet Urát. Szükségük van biztos igazodási pontokra, szükségük van hiteles tanúkra, akik megélték, hogy a Jézussal való kapcsolat átalakítja az életet. Olyan tanúkra van szükség, akik miután leborultak a Jézusban számunkra felragyogó Isten előtt, más úton folytatták és folytatják az életüket. Mert aki valóban találkozik azzal a Jézussal, aki előtt leborultak a pásztorok, és akiben felismerték a távolról érkezők az értünk emberré lett, értünk szenvedő Királyt, akiben jelen van az élet teljessége, aki istenségével képes életet ajándékozni mindazoknak,

akik befogadják őt, nem élhetik már a régi megszokott, bezárt, önző életet.

Jézus, aki az embersorsot vállalva felnőtt emberként az Isten országát hirdeti az embereknek, először a Jordánban való bemerítkezéssel vállalja a közösséget minden emberrel. A bemerítkezésnek szimbolikus jelentése van: nem úszhatunk együtt az árral. Meg kell változtatnunk az életünket.

Jézus és Keresztelő Szent János a Jordánban – oltárrészlet

 

Az evangélisták elbeszélik azt az eseményt, amikor Jézus kimegy Jánoshoz, mint a többi ember, és bemerítkezik a Jordánban. (Mt 3,13–17) Ez még az apostolok meghívása előtt történt. Nem lehettek ott mint szemtanúk. De az evangéliumokban megfogalmazott történet világosan tanúsítja Jézus közvetlen követőinek, az apostoloknak, az első keresztényeknek, az ősegyháznak élő hitét. Szózat hallatszik az égből, és az Atya hangját hallják: „Ez az én szeretett fiam, őt hallgassátok!”

Jézus nem egy a sok tanító közül. Jézus az, akire a népek vártak. Amikor az igazság képviseletéért

börtönbe zárt János elküldi tanítványait a kérdéssel, hogy te vagy-e a Messiás, vagy mást várjunk? – a válasz határozott igen.

Az Isten országának jelei tapasztalhatók ott, ahol Jézus jelen van.

Az ünnepek után nagyon is égető a kérdés: befogadtuk-e a Világ Világosságát? Az Isten országának hiteles képviselői vagyunk-e? Vajon megváltozik-e a mi jelenlétünk, életünk, tevékenységünk által a környezetünk,

vajon az Isten országának a jeleit lehet-e tapasztalni a keresztény közösségekben és környezetükben?

Vagy közömbösen együtt úszunk az árral?

Nagy szükség van a tanítás tiszta, világos képviseletére és hirdetésére. De ami legalább ennyire fontos, nagy szüksége van ennek a sötétben járó világnak a jézusi üzenetet hitelesen megélt keresztények tanúságtételére. 

Jézus bemerítkezik a Jordánban. Ott, ahol a halak nagy tömegben megfordulnak, mert sóssá válik az édes vizű Jordán. Ha tovább úsznak, elpusztulnak. Hogy életben maradjanak,

meg kell fordulni, és szembe kell úszni az árral.

Ebben az érdekelvű és a pillanatnak élő világban, amely nem törődik a jövővel, és amely számára nem szent az élet, képviselni kell az Élet Igéjét. Azt a Jézust, aki megjelent számunkra, és akiben felragyogott az istenség világossága.

Nem siránkoznunk és keseregnünk kell azon, hogy milyen a világ. Nem másoktól kell várni, hogy megváltozzanak. Magunkon kell kezdeni a változást. És nem szabad együtt úsznunk az árral.

Milyen is legyen az egyház? – szokták kérdezni. Legyen elsősorban határozottan az Isten felé forduló. Tudjunk leborulni az élet Ura, az Isten előtt. S akkor minden ember testvérünk lesz Jézus Krisztusban. S ha

szolidárisak vagyunk mindenkivel, aki bármilyen hiányt szenved ebben az életben, legyen az lelki-szellemi-anyagi nyomor, kiszolgáltatottság,

elhagyatottság, akkor a keresztények közösségeit nem hagyhatják figyelmen kívül ennek a világnak a heródesei. Amikor Jézus bemerítkezik, és feljön a vízből, megnyílik az ég és az Atya szózata hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam…”

Vajon méltók vagyunk-e arra, hogy szeretett gyermekeinek tekintsen minket is az Atya? Ennek a legfőbb feltétele, hogy befogadjuk a Világ Világosságát, aki a názáreti Jézusban megjelent nekünk.