Az ünnepeket várjuk. Kicsik és nagyok, fiatalok és öregek egyaránt. Az ünnep kiemel a hétköznapokból. Van, aki azért várja, mert munkaszünet, van, aki azért, mert ilyenkor találkozni lehet rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Van, aki azért, mert az ünnep valamiképpen átmossa az ember lelkét.
Más, mint a vasárnap. Bár sikerült a szép, új világnak összemosnia a hétköznapokkal a hét utolsó (vagy sokak számára az első) napját.
Sok nyelvben utal a nap megnevezése az Úrra, Jézus Krisztusra. Dominica: az Úr napja. Az orosz nyelv a feltámadás napjának mondja.
Vannak nyelvek, amelyekben a fénnyel van összefüggésben. A mi nyelvünkben profán módon a vásárból született a vasárnap, amikor Szent István elrendelte, hogy minden tíz településnek legyen temploma, erre a napra tette a vásárt is, hogy a népek mind odajöjjenek. A szentmise alatt természetesen szünetelt a vásár. Manapság azonban, hacsak a vasárnapi kamionstopra nem gondolunk, alig van, ami megkülönböztetné a mindennapok vásári világától.
És a karácsony? A legszebb ünnep sokak számára. Mondják, hogy a szeretet ünnepe. A béke ünnepe. A család ünnepe. A gyermekség ünnepe. Az ajándékozás napja.
Lassan megfeledkezünk arról, hogy nincs karácsony Jézus nélkül.
Jézus születését ünnepeljük. Aki értünk emberré lett. Akiben Isten jósága és emberszeretete jelent meg a világban.
Zanobi Strozzi (1412–1468): Jézus születése (forrás: Zanobi Strozzi, CC0, Wikimedia Commons)
Ahogy múlnak az évek, és mind több karácsony van már mögöttem, egyre inkább úgy érzem, hogy a karácsony Jézus születésével a jövő ünnepe.
A sötétségben felragyog a Világosság, az Ige, az igazi világosság.
A halál országában járóknak nagy világosság támadt, hirdeti a próféta Izajás.
Karácsony a reménység ünnepe. Nem vagyunk magunkra hagyva. Felragyog a betlehemi csillag mindenki számára, nem lehetek olyan távol, hogy ne pillanthatnám meg. És átérezhetjük, hogy nincs miért félnünk. Ezt hallják a pásztorok is a betlehemi éjszakában: Ne féljetek! Az öröm, az élet megtapasztalásának öröme kizárja a félelmet.
Matthias Stom: a pásztorok imádása (forrás: Matthias Stom, Public domain, Wikimedia Commons)
Érezzük ugyanakkor körülöttünk és sokszor magunkban is a sokféle nyomorúságot, békétlenséget, szorongást. Egy háborúskodó világban lehet-e egyáltalán remélni?
Sikerült a karácsonyi ünnepet vásárivá tenni. Amikor már nem egy bevásárlóközpontban október végén elkezdenek villódzni a télapó, majd a karácsonynak nevezett ünnep csillogó fényei,
sikerül kitörölni az emberek tudatából vagy éppen a szívük mélyéről a régi hagyományokat,
amelyek lassan, fokozatosan felkészítettek arra az örömre, amelyet Jézus valósága jelenthet az embereknek.
Kell, hogy az ember békében éljen, kell, hogy megnyugodjék a szíve-lelke, de a „wellness-karácsonynak” ehhez semmi köze nincs. A karácsony nem ragadhat le a pillanatok örömeinél. Az igazi karácsony a jövő ünnepe.
Mert minden születés az élet ünnepe. Minden születésben ott van a jövő reménysége. Minden születés bátorító: igenis lehetséges vállalni az életet.
Beleborzongok: nem tűzszünetre van szüksége a világnak, hanem békére. Igaz testvériségre. Jövőre.
Nem anyagi, technikai, technológiai fejlődésre van szüksége a világnak, hanem nyugalomra
és arra a biztonságra, hogy van jövő. Bármennyire pusztítjuk magunk körül és magunkban is az életet, van kiút, vannak távlatok.
Csillag Betlehemben, a Születés temploma mellett (forrás: Art-and-Air, CC BY-SA 3.0, Wikimedia Commons)
Karácsony számomra egyre inkább azt jelenti, hogy a Betlehemben megszületett Jézus befogadása, elfogadása képes megváltani ezt a világot. Nem csillogó csomagolásba rejtett árucikkek teszik boldoggá az embert, hanem az az ajándék, amit önmagunkból adhatunk a másik embernek.
Jövőt tud ajándékozni a hűség, a szolidaritás. Jövőt tud ajándékozni az igazi szeretet. Holtomiglan, holtáiglan.
Sőt, a halálon is túl.
Amit most tapasztalunk, az sivárság, üresség. Nagy Gáspár így fogalmazza meg Hótalan a hegyek inge című versében:
Ez a tél még megváltatlan,
nincs rá mentség: fehér paplan,
se hó, se hold nem világol –
amíg fölragyog a jászol
hordjuk szívünk szakadatlan,
kormos arcot száz darabban,
nincs ajándék, semmi tömjén –
Boldizsár, Menyhért meg én.
Az indul el akaratlan
kinek angyala jelen van,
hótalan a hegyek inge –
el kell érnünk Betlehembe!
El kell érnünk. És el is lehet. Nem mese a betlehemi történet, hanem világot megváltoztatni képes valóság. Nem szabad reményvesztve keseregnünk, hogy mi mindenünk nincsen. Örülnünk kellene annak, amink valóban van. Nem a pénzben kifejezhető értéktől lesz valami igazi ajándék.
Ajándék az igazi kézfogás. A tiszta mosoly. Az elfogadás. A befogadás.
De ajándék az is, ha képesek vagyunk megtisztítani külső-belső világunkat a ránk ragadó szennytől, mocsoktól, gyűlölettől, hazugságtól. Ajándék a jó szó. Jobb a legjobb adománynál. Az Isten kimondja számunkra Jézusban, az Igében, Jézus emberségében ezt az isteni ajándékot. És ha befogadjuk ezt az ajándékot, megváltozik a világ. Eloszlik a sötétség körülöttünk és mibennünk. És a reményben ünneppé válhatnak a hétköznapjaink is.
Nyitókép: a szerző fotója
