Az ünnepeket várjuk. Kicsik és nagyok, fiatalok és öregek egyaránt. Az ünnep kiemel a hétköznapokból. Van, aki azért várja, mert munkaszünet, van, aki azért, mert ilyenkor találkozni lehet rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Van, aki azért, mert az ünnep valamiképpen átmossa az ember lelkét.

Más, mint a vasárnap. Bár sikerült a szép, új világnak összemosnia a hétköznapokkal a hét utolsó (vagy sokak számára az első) napját. Sok nyelvben utal a nap megnevezése az Úrra, Jézus Krisztusra. Dominica: az Úr napja. Az orosz nyelv a feltámadás napjának mondja. Vannak nyelvek, amelyekben a fénnyel van össze-
függésben. A mi nyelvünkben profán módon a vásárból született a vasárnap, amikor Szent István elrendelte, hogy minden tíz településnek legyen temploma, erre a napra tette a vásárt is, hogy a népek mind odajöjjenek. A szentmise alatt természetesen szünetelt a vásár. Manapság azonban, hacsak a vasárnapi kamionstopra nem gondolunk, alig van, ami megkülönböztetné
a mindennapok vásári világától.

És a karácsony? A legszebb ünnep sokak számára. Mondják, hogy a szeretet ünnepe. A béke ünnepe.
A család ünnepe. A gyermekség ünnepe. Az ajándékozás napja. Lassan megfeledkezünk arról, hogy nincs karácsony Jézus nélkül. Jézus születését ünnepeljük. Aki értünk emberré lett. Akiben Isten jósága és ember-
szeretete jelent meg a világban.

Ahogy múlnak az évek, és mind több karácsony van már mögöttem, egyre inkább úgy érzem, hogy
a karácsony Jézus születésével a jövő ünnepe.

A sötétségben felragyog a Világosság, az Ige, az igazi világosság. A halál országában járóknak nagy világosság támadt, hirdeti a próféta Izajás.

Karácsony a reménység ünnepe. Nem vagyunk magunkra hagyva. Felragyog a betlehemi csillag mindenki számára, nem lehetek olyan távol, hogy ne pillanthatnám meg. És átérezhetjük, hogy nincs miért félnünk. Ezt hallják a pásztorok is a betlehemi éjszakában: Ne féljetek! Az öröm, az élet megtapasztalásának öröme kizárja a félelmet.

Érezzük ugyanakkor körülöttünk és sokszor magunkban is a sokféle nyomorúságot, békétlenséget, szorongást. Egy háborúskodó világban lehet-e egyáltalán remélni?

Sikerült a karácsonyi ünnepet vásárivá tenni. Amikor már nem egy bevásárlóközpontban október végén elkezdenek villódzni a télapó, majd a karácsonynak nevezett ünnep csillogó fényei, sikerül kitörölni az emberek tudatából vagy éppen a szívük mélyéről a régi hagyományokat, amelyek lassan, fokozatosan felkészítettek arra az örömre, amelyet Jézus valósága jelenthet az embereknek.

Kell, hogy az ember békében éljen, kell, hogy megnyugodjék a szíve-lelke, de a „wellness-karácsonynak” ehhez semmi köze nincs. A karácsony nem ragadhat le a pillanatok örömeinél. Az igazi karácsony a jövő ünnepe.

Mert minden születés az élet ünnepe. Minden születésben ott van a jövő reménysége. Minden születés bátorító: igenis lehetséges vállalni az életet.

Beleborzongok: nem tűzszünetre van szüksége a világnak, hanem békére. Igaz testvériségre. Jövőre. Nem anyagi, technikai, technológiai fejlődésre van szüksége a világnak, hanem nyugalomra és arra a biztonságra, hogy van jövő. Bármennyire pusztítjuk magunk körül és magunkban is az életet, van kiút, vannak távlatok.

Karácsony számomra egyre inkább azt jelenti, hogy a Betlehemben megszületett Jézus befogadása, elfogadása képes megváltani ezt a világot. Nem csillogó csomagolásba rejtett árucikkek teszik boldoggá az embert, hanem az az ajándék, amit önmagunkból adhatunk a másik embernek. Jövőt tud ajándékozni a hűség, a szolidaritás. Jövőt tud ajándékozni az igazi szeretet. Holtomiglan, holtáiglan. Sőt, a halálon is túl.

Amit most tapasztalunk, az sivárság, üresség. Nagy Gáspár így fogalmazza meg Hótalan a hegyek inge című versében:

Ez a tél még megváltatlan,

nincs rá mentség: fehér paplan,

se hó, se hold nem világol –

amíg fölragyog a jászol

hordjuk szívünk szakadatlan,

kormos arcot száz darabban,

nincs ajándék, semmi tömjén –

Boldizsár, Menyhért meg én.

Az indul el akaratlan

kinek angyala jelen van,

hótalan a hegyek inge –

el kell érnünk Betlehembe!

El kell érnünk. És el is lehet. Nem mese a betlehemi történet, hanem világot megváltoztatni képes valóság. Nem szabad reményvesztve keseregnünk, hogy mi mindenünk nincsen. Örülnünk kellene annak, amink valóban van. Nem a pénzben kifejezhető értéktől lesz valami igazi ajándék. Ajándék az igazi kézfogás. A tiszta mosoly. Az elfogadás.
A befogadás. De ajándék az is, ha képesek vagyunk megtisztítani külső-belső világunkat a ránk ragadó szennytől, mocsoktól, gyűlölettől, hazugságtól. Ajándék a jó szó. Jobb a legjobb adománynál. Az Isten kimondja számunkra Jézusban, az Igében, Jézus emberségében ezt az isteni ajándékot. És ha befogadjuk ezt az ajándékot, megváltozik a világ. Eloszlik a sötétség körülöttünk és mibennünk. És a reményben ünneppé válhatnak a hétköznapjaink is.•