Bár karácsony nyolc napon át tartó ünneplése már véget ért, a karácsonyi ünnepkör még nem zárult le. Az evangéliumi szakasz ugyanaz, mint karácsony ünnepén: János evangélista szövege, a prológus, a bevezető az evangéliumához. (Jn 1,1–5,9–14) Lényeges kijelentések vannak benne, amelyek először elvontnak tűnhetnek, de ha hagyjuk, hogy hassanak ránk, nagyon mélyen elgondolkodtatnak.

Az Igéről van benne szó. Az Isten Igéjéről. Magáról az Istenről, aki a Betlehemben megszületett Jézus személyén keresztül odafordul az emberiséghez, amely a paradicsomi elbeszélés, a teremtéstörténet bibliai szövege szerint elfordult tőle.

A Teremtő Isten mindent felülmúló nagyvonalúságáról van benne szó: Jézusban látható formában megjelent

közöttünk az ő jósága és emberszeretete. A világosság a sötétségben világít.

Jézusban megjelent közöttünk a teremtő Isten jósága és emberszeretete (Ráckeve, Szerb Templom; a szerző fotói)

 

Sötétségről és világosságról van benne szó.

Ősidők óta a halál gondolata összekapcsolódik a sötétséggel. Ősidők óta a fény, a világosság az életet hirdeti.

Minden, ami él, a fény felé törekszik.

Benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága – olvassuk János evangélista szövegét. Minden őáltala lett. Nélküle semmi sem lett, ami lett: a Teremtőről van itt szó. Aki által mindenek lettek.

Jézusban, Jézus által lehetőséget kap az ember, hogy újra

visszatérjen a teremtés ősi rendjébe,

amelyből az első emberpár kiszakította magát, hátat fordítva az Istennek. S ettől kezdve az emberiség története gyilkolások, háborúskodások sorozatából áll, de mellette párhuzamosan ott áll az örök vágy a teljesség, a béke, az öröm, a világosság iránt.

Ahogy Izajás próféta írta: azok számára, akik a halál árnyékának országában éltek, világosság támadt. (Iz 9,1) De vajon tényleg világosság támadt nekünk, mai embereknek?

Élni szeretnénk mindannyian. Békében, örömben, boldogságban. Igazi, tiszta kapcsolatokban. A kapcsolatok kifejezése a karácsonyi ajándékozás: közünk van egymáshoz. Üdvözleteket küldünk. Hírt adunk magunkról. Igaz ugyan, hogy technikailag túlfejlett világunkban gyakran személytelenné, gépiessé válnak az üdvözletek és a viszonzások. Magam is gyötrődöm miatta. De mégis valamikképpen jel ez, annak a jele, hogy tudomást veszünk egymásról.

Karácsonyi ajándékozás: közünk van egymáshoz

 

Élő, éltető jelekre volna szükségünk. Hogy fontosak vagyunk egymásnak. Hogy segíteni akarjuk egymást az előttünk álló úton. Hogy van mit megosztanunk egymással: legalább egy jó szót, egy testvéri, baráti üzenetet… Bárcsak így lenne, bárcsak így lehetne!

Nagyon fáj, nagyon bánt, amikor azt látom, hogy sokan vannak, akik az élet ünnepét üzleti vagy politikai haszonszerzés céljára használják. Sőt, bőségesen találkozhattunk az úgynevezett „médiában” a gyűlöletkeltéssel is, amikor pedig még a nem hívők számára is a szeretet ünnepe a karácsony. Fegyverletételről álmodtak és álmodunk sokan. Legalább karácsony ünnepén. És szeretnénk, ha minden nap karácsony lenne.

A Logoszról van szó. Az Igéről. Az Isten Igéjéről, akiben Isten jósága és emberszeretete testet öltött. Azért, hogy

ez a szétesőben lévő világ Jézusban képes legyen újra magára találni, képes legyen elfogadni egymást,

és tudjon együtt örülni az élet ajándékának.  

A Logosz, az Ige, a Szó: mély értelmű üzenet mindannyiunk számára. Meghallani, megérteni és befogadni…

Van a karácsonyi elbeszéléseknek egy nagyon keserű megjegyzése. Amikor elérkezik az idő, hogy Mária világra hozza gyermekét, nem találnak helyet, ahol befogadnák őket. Az evangélista így mondja: „Nem volt hely a szálláson.” (Lk 2,7)

Nem volt hely a szálláson

 

Magunkba kell néznünk: mi készek vagyunk-e arra, hogy befogadjuk azt a Jézust, akinek emberségén keresztül maga az Isten jön hozzánk? Hadd ne részletezzem, mennyi mindenre van helyünk, időnk, hogy befogadjuk… De úgy tűnik, hogy a mi világunkban sem nagyon talál helyet az Ige, aki az élet, aki az emberek világossága.

Lehet már vagy ötven éve annak, hogy közvetve tanúja lehettem egy érdekes kísérletnek.

Karácsony ünnepe előtti héten egy tudós tanárember Ács József néven bemutatkozva albérletet hirdetőket hívott fel telefonon.

Házas emberként albérletet keresett, sürgősen. Nem talált, mert ha lett is volna egy-két hely, amint megtudták, hogy várandós feleséggel menne, azonnal visszautasítás volt a válasz.

Kemény tanulság,

a kétezer évvel ezelőtti történet mintha megismétlődött volna. Az emberek nem változtak.

Karácsony ünnepe időszakában az emberekben mintha elevenebben élne a vágy az elfogadás iránt. Hogy ne tekintsenek idegennek. Ott van a vágy, hogy legalább ezekben az ünnepi napokban hallgassanak el a fegyverek. Ám a születés, az élet ünnepén változatlanul folytatódott az emberek értelmetlen pusztítása, gyilkolása.

Tihanyi betlehem

 

Úgy látszik, nincs hely arra, hogy befogadjuk az élet üzenetét, az Isten szeretetét, magát az Istent. Pedig megkaptuk egyszer s mindenkorra a legnagyobb isteni ajándékot a Názáreti Jézusban. Sosem késő, hogy elinduljunk feléje. Sosem késő, hogy befogadjuk őt.

Csanád Béla írja: Boldog ünnepet, hazám!

 

Remény forrása voltál,

emlékek kútja lettél.

Mi lenne, hogyha újra

igaz magadra lelnél.

 

(…)

 

Jó lenne, ha a Gyermek

benned is megszületne,

s újra figyelni tudnál

angyali énekekre.

 

Szívedből újra hívás

indulna száz határra,

s nem lenne ily fagyasztó

sorsunknak éjszakája.

 

Menjünk hát Betlehembe,

hol vár az Égi Herceg,

ki ócska jászolágyán

szívet-lelket melenget.

 

Menjünk a pásztorokkal

zarándok új reménnyel,

mert angyal száll felettünk,

s útunkon ő vezérel.