„Óvakodjatok az írástudóktól!” – mondja Jézus (Mk 12,38–40), de nagyot tévednek, akik azt gondolják, hogy a tudománytól, a tudósoktól óvja az embereket. Azoktól, akik tetszelegnek a tudományukban, de életmódjuk nem felel meg annak, amit tanítanak, igen, azoktól óvakodjunk. Óvakodjunk minden hazugságtól.

Óvakodjunk minden hazugságtól – Jacob Jordaens (1593–1678): Krisztus a farizeusok között (Wikipedia)

 

Mindannyian ismerjük a farizeusról és a vámosról szóló példabeszédet. (Lk 18,9–14) Jézus két magatartásformát állít szembe tanítványai számára. Az egyik a beképzelt, a gőgös, aki többre tartja magát mindenki másnál. A másik a szerény, korlátait elismerő ember, aki tudja, hogy rászorul az Isten irgalmára.

Tudja, hogy rászorul Isten irgalmára (a szerző fotói)

 

Érdemes mélyebben elgondolkoznunk, miért is figyeli Jézus a templom perselyébe pénzt dobó embereket. (Mk 12,41–44) Alaposan félreértenénk, ha azt gondolnánk, hogy az érdekli, mennyi pénz kerül a perselybe. Jézus most is szembeállít két magatartásformát: a gazdagokét és szegényekét. Pontosabban

a sokból keveset adókat azzal, aki a kevéshez sem ragaszkodik.

Nem a templom támogatásáról van szó. Jézusnak nem az a gondja, lesz-e elég pénz a templom fenntartására. (Egyébként mindenki tudja, hogy egy épületet fenntartani pénzbe kerül. Nem elég felépíteni, állandóan törődni kell vele, különben tönkremegy, elpusztul.) Jézus számára bármennyire is fontos a kőből épített, szép, faragott kövekkel ékesített templom, az ember a fontosabb.

Nem elég felépíteni, törődni kell vele

 

Ismerjük Jézus kijelentését: Ne gyűjtsetek kincset magatoknak a földön! (Mt 6,19). Ahol a kincsed, ott a szíved is! (Mt 6,21) Mit viszek magammal a sírba? Az összegyűjtött pénzemet mellém temethetik, de használhatom-e bármire is?
Két nagyon emberi magatartásformát állít elénk Jézus. Azokat, akik tudnak nagyvonalúan adakozni, mert van miből, s közben élik a világukat. S azt, aki képes odaadni szinte mindenét. Jézusnak gondja van a gazdagokkal, a gazdagsággal, a földi kincseket gyűjtőkkel. Nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába! – mondja egy helyen. (Mt 19,23)

Nem önmagában rossz a gazdagság, hanem a pénz istenítése. A ragaszkodás ahhoz, ami mulandó.

Nem lehet szolgálni egyszerre Istennek és a Mammonnak. (Mt 6,24) Erről szól tulajdonképpen a dúsgazdagot és a szegény Lázárt bemutató példázat. A dúsgazdag nem veszi észre a háza előtt a fekélyektől kínlódó Lázárt. Gazdagságában elvakulttá válik, és nem látja, hogy a közvetlen közelében ott van a nyomor.

Közvetlen közelében ott van a nyomor – Eduard von Gebhardt (1835–1925): Lázár (Wikipedia)

 

Magunkba kell néznünk. Mi, akik szüntelenül panaszkodunk, a Földnek azon a részén élünk, ahol a mi pénzben kifejezhető jövedelmünk sokszorosa annak, ami a világon élő emberek nagy többségének az összes vagyona. Mire használjuk anyagi javainkat?

Nagy a kísértés, hogy a szegény asszony két fillérje kapcsán belebonyolódjunk az egyház-finanszírozás nem egyszerű és a napi politikától sem mentes problémakörébe. Az olvasáskutatók érdekes adatokat tudnának közölni arról, kik hogyan értelmeznek egy szöveget; hogy nagyon sokszor nem azt olvassák ki belőle, amit üzenni akar, hanem amit ők belelátnak.

Nem a cselekedeteimet, a magatartásomat, az életmódomat kell igazolnom a Szentírás különböző helyeiről kiragadott idézetekkel.

Pontosan fordítva: feltárva, megértve a Szentírás üzenetét, meg kell változtatnom az életemet.

Figyeljünk oda Jézusra, és engedjük, hogy megszólítson bennünket a szentírási szöveg. És legyünk őszinték önmagunkhoz: mennyire ragaszkodom ahhoz, amim van? Nem a birtoklás tesz boldoggá és szabaddá. Valami egészen más. Ami a földhöz ragadt emberi gondolkodással nehezen érthető.

Nem a birtoklás tesz boldoggá

 

Jobb adni, mint kapni! – szól a mondás. Igen, valamiképpen erről van szó. És még arról is, hogy ne hasonlítgassuk össze az embereket. Kinek-kinek megvan a maga – mondjuk így – tehetőssége. Minden ember valamiképpen más. Mindenkinek más az útja, más a sorsa. De nem mindegy, hogy merre vezet az út. És nem mindegy, hogy ezen az úton mennyi fölösleges terhet cipelek magammal.

Jobb adni

 

„Ők a fölöslegükből adakoztak” – mondja Jézus. Az asszonyról pedig: „mindent odaadott, amije csak volt”.

Jézust nem lehet úgy követni, hogy csak egy részt adok magamból neki,

s a többit megtartom magamnak. Jézus követése teljes elszánást kíván, önmagunk teljes átadását. Odaadni, átadni magamat Jézusnak.

Loyolai Szent Ignác imája

Fogadd el, Uram, szabadságomat,
Fogadd egészen.
Vedd értelmemet, akaratomat
S emlékezésem.

Mindazt, amim van és ami vagyok,
Te adtad, ingyen.
Visszaadok, Uram, visszaadok
Egyszerre, mindent.

Legyen fölöttük korláttalan úr
Rendelkezésed.
Csak egyet hagyj meg ajándékodul:
Szeretnem téged.

Csak a szeretet maradjon enyém
A kegyelemmel,
S minden, de minden gazdagság enyém,
Más semmi nem kell.

(Sík Sándor fordítása)