Sírba tétel, sötétség, majd elhengerítve a sírt lezáró kő. Üres sírt találnak az asszonyok, akik a végtisztességet szerették volna megadni, olajjal megkenve a holttestet. Üres a sír… Majd váratlan találkozás: Mária Magdolna azt gondolja, hogy a kertésszel beszél. De az Úr az. Hírt visz a tanítványoknak,
Péter és János rohan, ők is üres sírt találnak.
Aztán az emmauszi úton a reményvesztett két tanítványhoz csatlakozó útitárs, aki az írásokat magyarázza a csüggedten bandukolóknak, betér hozzájuk. Amikor kezébe veszi a kenyeret, megnyílik a szemük: az Úr az.
Sietve mennek vissza Jeruzsálembe, ahol minden reményük szertefoszlott. Találkoztak az Úrral. Hírt visznek, az élet hírét.
Zárt ajtókon keresztül – így beszéli el az evangélista – megjelenik Jézus azon a bizonyos első húsvéti napon, a hét első napján. Este van.
Békesség! – mondja. Én vagyok.
A tanítványok, akik félve-remegve voltak együtt, mélyen a történtek hatása alatt, az elárulás, a kihallgatás, az elítélés, a megkínzás és a kivégzés élményének döbbenetével, találkoznak az élővel. Találkoznak az élettel.
Húsvét ünnepe van. Kétezer év óta elevenen él a Jézussal, a megfeszítettel és feltámadottal való találkozás emléke. Több ez, mint emlékezés: életalakító valóság. Azok, akik követték őt, amikor megszólította őket a Genezáreti-tó partján, nem tudták, hogy mire vállalkoznak. Nem tudták, hogy kinek a hívását követik. Amikor vele jártak, az életnek a jeleit látták. Betegek gyógyultak, sánták újra jártak, vakok visszanyerték szemük világát. Megváltozott a názáreti Jézus közvetlen környezetében a világ.
Királyt vártak, aki helyreállítja az országot. Aki újra rendet hoz ebbe a széteső világba.
Arra azonban nem voltak felkészülve, ami történt. Hiába mondta meg előre Jézus, hogy neki szenvednie kell. Hiába beszélt a haláláról.
Péter indulatosan mondta neki egy alkalommal: Ez nem történhet meg veled.
De megtörtént. Szenvedett, megfeszítették, meghalt és eltemették.
Mindez tény. Így történt. És az is tény, hogy ezek a nagyon is különböző emberek, akik Jézus szavára követték őt, a reménytelenség, a halál sötétségének megtapasztalása után az üres sírról beszélnek. S arról, hogy újra találkoztak vele. Ővele, aki meghalt, akit eltemettek, akinek sírját kővel zárták le.
Nemcsak beszélnek róla, hanem életüket is adják ezért a megtapasztalásért.
Életükkel vallják meg, hogy Jézus él.
Ünnep van. Húsvét. Az élet ünnepe. A mindig visszatérő tavasz, a virágba boruló fák az életről beszélnek. A születés csodája, amely még a legkeményebb embert is képes könnyekre fakasztani, arról a titokról szól, arról, amit úgy hívunk: élet.
Hogy mi is az élet? A tudósok biokémiai reakciókról beszélnek. Meg tudjuk mondani, hogy beállt a halál. De hogy miként jön létre az élet? Meg tudjuk mondani, hogyan adódik tovább az élet. Mégis mindenki megrendül, amikor közelről megtapasztalja egy új élet világra jöttét.
Szent Benedekről Nagy Szent Gergely pápa ír színes, szemléletes, legendás életrajzot. Legendáról van szó, épületes történetről. Az Isten embere, Benedek magányban él. Egy holló táplálja. Majd egy környékbeli papnak látomása támad: húsvét van, az Isten embere pedig magányos, nem tud ünnepelni.
Útra kel, hogy meglátogassa. Te itt böjtölsz, mikor húsvét van? – mondja, amikor találkoznak.
Igen, húsvét van, mert meglátogattál engem! – válaszolja Benedek.
A húsvét ünnepének lényegéről van szó. A húsvétnak a lényege: a találkozás. Az élettel való találkozás. Az üres sír megtapasztalása után a Jézussal való találkozások hírül adása.
Találkozni, meglátni a másik emberben a közöttünk élő Krisztust: a húsvéti lelkületnek ez a lényege. A húsvét ünnepe nem a természet körforgásáról szól: a tavasz csak segít, hogy jobban rácsodálkozzunk a titokra. A húsvét ünnepe nem politikai megújulásról, nemzeti föltámadásról szól. Sokkal többről. Arról, hogy az élet él – és élni akar. S mivel az élet erősebb, mint a halál: Jézus története arról beszél: kell, hogy megújuljon minden. Kell, hogy amit mi, emberek elrontottunk, a Krisztusba vetett hitünk által újra élhető legyen.
Rá kell döbbennünk arra, hogy az élet szent.
Arra képesek vagyunk, hogy pusztítsunk. De a magunk erejéből életet teremteni nem tudunk.
Fegyverekkel nem lehet ünnepelni. Fegyverekkel csak sötétséget, fájdalmat, keserűséget, otthontalanságot, pusztulást, halált oszthatunk. Életet teremteni azonban a legmodernebb haditechnika sem képes.
Megálljt kell parancsolni a fegyvereknek. Véget kell vetni a gyilkosságnak, történjék az bárhol is a világon. Emberként kell találkozni a másikkal – és akkor ünnepet hozunk az életébe.
Húsvét az élet ünnepe. Jézus, akit megkínoztak és akit keresztre feszítettek, az első húsvétvasárnap estéjén így köszönti a tanítványokat: Békesség nektek!
S amikor földi küldetését befejezve tanítványait az egész világra küldi, ezzel az üzenettel küldi: Békesség! Békesség ennek a háznak! Ennek a hazának! Békesség az egész világnak.
