Még soha nem figyeltem föl az evangéliumnak arra a kijelentésére, hogy Jézus azért nem akar találkozni az emberekkel, mert

a tanítványait készül oktatni. Tudatosan készíti föl őket a küldetésre. Félrevonul velük.

(Mk 9,30–37) Később is találkozunk ezzel: miután a küldetésből visszatértek a tanítványok, és elmondták mindazt, amit tapasztaltak, Jézus azt mondja nekik: jertek félre, menjünk egy magányos helyre, és pihenjétek ki magatokat.

Feladatot vállalni felkészülés nélkül nem lehet. Felelőtlenség. Megfelelő tudásra van szükség. De nem elegendő a tudás. Elkötelezettség is kell. Szabadon kell lekötni magam a szent ügy mellett.

Manapság csapatépítő tréningről szoktak beszélni. Akkoriban ez a kifejezés még nem létezett. De Jézus nagyon jól tudta, hogy nem elegendő, ha csak ő maga járja Júdea és Galilea vidékeit. Munkatársakra is szüksége van. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. A feladat nagyon nagy, de

kevesen vannak, akik valóban elkötelezetten járnák vele az utat. Mert aki utána akar menni, annak föl kell vennie a keresztet.

A kereszt vállalása nélkül hiteltelen minden szó, amit az Isten országáról mondunk.

(Ambrus atya) törődik a tanítványaival... (a szerző fotói)

 

Jézus személyesen törődik a tanítványaival. Fontosak azok, akiket megszólított, akiket kiválasztott, hogy legyenek társai, legyenek segítői.

Név szerint hívta meg valamennyit. És tudja, hogy formálni, alakítani kell őket, hogy alkalmasak legyenek az örömhír továbbadására.

De ugyanúgy fontosak számára az idegenek, a távol állók, – az ő küldetése mindenkihez szól.

Emlékezzünk vissza a beszélgetésre: kinek tartják őt az emberek. És a folytatás: Ti kinek tartotok engem?

Idő kell ahhoz, hogy a tanítványok rádöbbenjenek arra, kivel is vannak együtt. A kenyérszaporítás elbeszélésében látjuk, szólnak Jézusnak, bocsássa el a tömeget, mert elfáradtak, éhesek. Jézus azonban határozottan mondja: Ti adjatok nekik enni!

Feladatot kapnak, amelyet teljesítenek. Letelepítik az embereket, és a kevéske öt árpakenyér és két hal az Úr áldásával sokaságot táplál. Engedelmesen követik Jézus szavait. Ugyanezt látjuk akkor is, amikor a bárkában szól Jézus: vessétek ki a hálót! A tanítványok nagyon is érthető, emberi válasza: egész éjszaka fáradoztunk, nem fogtunk semmit. De a Te szavadra… Igen, Jézus szavának engedelmeskedve kivetik a hálót. Annyi halat fognak, hogy szakadozni kezdenek a hálók.

Nem fogtunk semmit. De a Te szavadra…

 

Ezek a tanítványok azonban még nagyon is emberi módon gondolkodnak. Jézus felfigyel arra, hogy vitatkoznak egymás között. Megkérdi tőlük, miről vitatkoztak az úton. Egymás között, nagyon is emberi módon az volt a kérdés, ki a nagyobb közülük.

Így van ez minden közösségben, mindenütt, ahol több ember van együtt. Egyesek szeretnének kitűnni, hatalmat szeretnének mások fölött. Jézus egy számukra

szokatlan, új rendre oktatja őket: aki nagyobb akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.

Többször beszél erről Jézus. A szolgálat ad értelmet az életnek. Az utolsó vacsorán erről ad példát, amikor kendőt köt a derekára és megmossa a tanítványok lábát. Nyomatékosan meg is jegyzi: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” (Jn 13,14–15.)

 Aki egy ilyen gyermeket befogad, engem fogad be

 
Ki a nagyobb közöttünk? Furcsa tülekedést látunk az emberek között.  Ösztönösen hatalmat akarnak. Politikai hatalmat, gazdasági hatalmat, mindenáron. Meg kellene szívlelnie Jézus tanítását mindenkinek, aki hatalmat kapott. Szolgálatra, a köz szolgálatára, a közjó előmozdítására kapták, nem pedig arra, hogy uralkodjanak, hogy másokat legyőzzenek, alacsonyabb rendűnek tekintsenek.

A miniszter szó jelentése: szolga.

Jézus tanítványait felkészíti a küldetésre. Ők még nem tudják, mi vár rájuk. Még talán sejtelmük sincs az Isten országának üzenetéről. Arról, hogy igazságosságot, békét és örömöt kell vinniük az emberek közé.

Miközben ez az oktatás, ez a felkészítés történik, Jézus egy kisgyermeket von magához, tanítványainak pedig mondja: Aki egy ilyen gyermeket befogad, engem fogad be. S aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.

El kell gondolkodnunk, mit is jelent a gyermekség. Jelenti a tisztaságot. Jelenti a növekedést. Jelenti azt, aki oltalomra, védelemre szorul. Jelenti az embert.

A gyermek oltalomra, védelemre szorul

 

S máris Jézus központi üzenete sejlik föl: az emberség mögött fölragyog az Isten. A teremtmények mögött a Teremtő. A véges életű ember mögött a végtelen élet.

Amikor Jézus az ítéletről beszél, tulajdonképpen a szolgálatról van szó. Vajon törődtem-e a másik emberrel?

Közösséget vállaltam-e vele? Vagy önző módon csak a saját életemet dédelgettem? Éhes voltam, és adtatok ennem, szomjas voltam, és adtatok innom… mondja Jézus az ítélettel kapcsolatban. És hozzáfűzi: Amit a legkisebbek közül egynek is tettetek, azt nekem, azt velem tettétek. (Mt 25,31–46)

Itt van mindannyiunk számára az igazi kihívás. Itt nyer értelmet a szolgálat, amit Jézus nyomatékosan tanítványai lelkére köt: Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen mindenki szolgája.