Új parancsot adok néktek

Minden emberre jellemző, hogyan kérdez. Az is, hogy mit kérdez. És nem mindegy, mer-e kérdezni.

Jézustól a gazdag ifjú azt kérdezte: mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?

Most ismét egy kérdezővel találkozunk, egy írástudóval. Bizonyára ismeri az írásokat, tudja, amit tudni kell, de egyáltalán nem mindegy, hogy egy könyvből olvasom a választ – legyen az akár egy szent könyv, a Biblia –, vagy egy

olyan embertől hallom, akiben megbízhatom.

Ez az írástudó bizalommal kérdezi Jézust.

Melyik a legfőbb parancs? – A Mester pedig válaszol, nem saját szavaival, hanem idézi a Szentírást.

Halld, Izrael! – mondja Jézus. Mózest idézi, aki a következőt köti a nép lelkére: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!

Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe,

beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz. Igen, jelként kösd őket a kezedre, legyenek ék a homlokodon. Írd fel őket házad ajtófélfájára és kapujára!” (5Móz 6,4–9)

A második része Mózes harmadik könyvében olvasható: „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat.” (3Móz 19,18)

A hívő zsidó számára életbevágóan fontos ez a két parancs. Jézus erre figyelmezteti az írástudót. Ő pedig válaszol: igen, így van; meggyőződik arról, hogy Jézus valóban hűséges a törvényhez. Jézus megjegyzése: Nem jársz messze az Isten országától. (Mk 12,28b–34)

Amikor Jézus új parancsot ad: szeressétek egymást, akkor valójában folytatja az élő hagyományt.

De amikor arról beszél, hogy nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki barátaiért életét adja, akkor tanítványai alighanem meglepődtek. Odaadni az életet? És az ellenségszeretet: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! (Mt 5,44) Szokatlan, nem várt kijelentés. El tudom képzelni, hogy sokan megütköztek rajta, mint ahogy ma is nehéz elfogadni ezt hétköznapi gondolkodásunkkal.

Mi is a szeretet? A szeretet tulajdonságairól olvasunk bőven. A legszebben talán Szent Pál foglalja össze: a szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem keresi a magáét, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. (1Kor 13) De hogy a szeretet tulajdonképpen mi, nehezen tudjuk megfogalmazni.

Lehet-e egyáltalán parancsra szeretni? Még ha kőkeményen le is van írva, hogy mi a legfőbb parancsolat, parancsra szeretni nem lehet.

Csak az átalakult, megtért, az Isten rendjét magába befogadó, az Isten szándékát felismerő ember képes arra, hogy igazán szeressen.

A szeretet nem érzés. Bár sokszor az is. Jó érzés, ha tudom, hogy szeretnek. És megvan mindannyiunkban a vágy, hogy „szeretném, ha szeretnének” (Ady Endre). A szeretet nem vonzalom, nem szimpátia kérdése. Bár sokszor az is. Könnyebb szeretni azt, aki számomra vonzó, aki számomra kedves.

Könnyebb szeretni azt, aki számomra vonzó, aki számomra kedves

A szeretet azonban ennél sokkal mélyebb.

A szeretet lényegéhez tartozik az elfogadás, az odaadás. A másik ember vállalása. Minden körülmények között.

Feltétel nélkül.

Sokan úgy gondolják, hogy a szeretetnek szükségképpen kölcsönösnek kell lenni. Jó, ha az. De ha valóban Krisztushoz tartozom, akkor kitárul számomra a világ: meg kell látnom mindenben az Isten teremtését. Mert senki és semmi nem tud úgy létezni, hogy kívül legyen a mindeneket betöltő, teremtő Istenen. Hamis az Isten-fogalmunk, ha úgy gondoljuk, hogy az egyik oldalon van az Isten, a másikon a világ.

Benne élünk, mozgunk és létezünk, mondja Pál apostol areopágoszi beszédében. (ApCsel 17,28)

A szeretet lényegéhez tartozik az elfogadás. Téved, aki azt gondolná, hogy a szeretet azt jelenti, hogy mindennel egyetértek. Azt ellenben igen, hogy

jót akarok mindennek és mindenkinek. Mindent megteszek azért, hogy igazságosabb és testvériesebb legyen a világ.

Még akkor is, ha ezért nem kapok elismerést vagy jutalmat az emberektől. Azoktól, akik bezárultak önmagukba, akik a saját érdekeiket tartják szemük előtt. Azoktól, akik számára rajtuk kívül nem létezik semmi és senki más.

Jót akarok mindennek és mindenkinek

Mi is a szeretet? Kapcsolódás, együvé tartozás. József Attila írja a következőket:

„Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!”

(Óda)

Melyik a legfőbb parancs? – kérdi az írástudó. Jézus válasza egyértelmű. Szeresd Uradat, Istenedet! Fogadd el az Örökkévalót életed urának. Ne próbálj elmenekülni előle. „Hová fussak, Istenem, színedtől?” – kérdi a zsoltáros. (138. zsoltár) Isten jelenlétében élni, őt keresni egész életünkben. Keresni, kutatni az ő nyomait, üzeneteit a világban, amely titkokkal van tele.

Mi is a szeretet?

A szeretet az ember-volt lényeges lehetősége. Elgondolkoztató, hogy az ember képes arra, hogy gyűlöljön, hogy eltaszítson, hogy pusztítson.

A gyűlölet diabolikus, megosztó, sátáni. A szeretet mindig elfogadó, egyesítő, közösséget formáló.

A szeretet nem magától értetődő jelenség. Erőfeszítést, tudatosságot kíván az embertől. Az Apostol mondja a korintusiakhoz írt levélben: „Törekedjetek a szeretetre!” (1Kor 14,1)

A szeretet erőfeszítést, tudatosságot kíván

Nem vagy messze az Isten országától! – mondja Jézus az írástudónak, aki a legfőbb parancs után érdeklődik. Nem elég tudni, melyek a legfőbb parancsok, amelyek le vannak írva a Bibliában. A tudás önmagában kevés. Tenni kell, erőfeszítéseket kell tenni, cselekedetekre van szükség.

Szeretni az Istent és szeretni az embereket: a kettő egymástól elválaszthatatlan.

János apostol levelében olvassuk: „Ha valaki azt állítja, hogy: »Szeretem az Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.” (1Jn 4,20)

Melyik a legfőbb parancsolat?

Ne feledjük: Szeresd Uradat, Istenedet, és szeresd az embertársadat. Úgy, ahogy szeretnéd, hogy téged is szeressenek.