Jézus figyelmezteti tanítványait: vigyázzatok, el ne nehezedjen szívetek az élet gondjai között. (Lk 21,34–36) Tekintetüket a jövőre irányítja. Arra a jövőre, amelyről mindig is beszélt nekik. Jézus tanítványainak el kell gondolkodniuk azon, mi a fontos és mi nem az. Mert Jézus világossá teszi számukra, hogy ez a világ nem a teljesség, amire minden ember vágyódik.
Az evangélista szemléletesen fogalmaz:

jelekről beszél, rémületről, mert „az egek erői megrendülnek”. És az emberfia eljön,

hatalommal, dicsőséggel. (Lk 21,25–28)

Mit jelent mindez? Vajon felfogták-e, megértették-e a tanítványok, miről beszél Jézus? Amikor az Úr egy alkalommal arról beszél, hogy majd sokat kell szenvednie, keresztre feszítik, akkor Péter apostol rémülten mondja: Uram, ez nem történhet meg veled! (Mt 16,22) És amikor mégis bekövetkezik, hogy a húsvéti vacsora után, amiről nem tudják, hogy ez az utolsó, az olajfák hegyén, a Getszemáni-kertben vérrel verejtékező, halálfélelemben gyötrődő Jézust elfogják és a főtanács elé viszik, Péter képes arra, hogy háromszor is letagadja, hogy köze volna hozzá. Nem ismerem ezt az embert!

A Getszemáni-kert olajfái (a szerző fotói)

 

Majd úgy látszik, mindennek vége. Beteljesedett, kereszthalált szenvedett, eltemették. De mégis van folytatás:

üres a sír. Majd megjelenik a félő-remegő tanítványoknak az utolsó vacsora termében, és megszólítja őket: Békesség, én vagyok!


Csak találgatni tudjuk, mennyire ismerhették Jézus születésének, fiatalságának történetét. Már felnőttként találkoztak vele, amikor elhívta őket a biztos megélhetést adó tevékenységüktől. S ők követték.

Jó volt vele lenni. Péter az evangélista elbeszélése szerint ki is mondja ott a Tábor hegyén: Uram, jó nekünk itt lenni! (Mt 17,4) De biztos, hogy nem volt jó ott lenni vele a Getszemáni-kertben. Nem volt jó hallani, hogy a tömeg a halálát kívánja: Keresztre vele!

Nem volt jó hallani, hogy a tömeg a halálát kívánja

 

De biztosan jó volt vele lenni, amikor beszélt az ég madarairól, a mezők liliomairól. És arról, hogy az élet több az eledelnél, és a test több a ruhánál… (Mt 6,25–26) Megérezték a tanítványok, hogy Jézus közelében jó embernek lenni. Mert nem reménytelen gyötrődés az élet.

Hogy mindannyian testvérek vagyunk. Hogy az Isten országa közöttünk van.

(Lk 17,21)

Ugyanakkor embernek lenni feladat. Felelősség. Mindenki kapott talentumokat, amelyekről el kell számolnia. Mindenkinek szembe kell néznie a kihívással: hogy ki is az én embertársam? Nem válogathatok. Akivel éppen találkozom. Aki éppen rászorul a segítségemre. (Lk 10,25–37)

Ki is az én embertársam? Nem válogathatok. Akivel éppen találkozom

 

Az életem egyszeri és megismételhetetlen. Az életem lehetőség. Az életem ajándék. Vajon képes vagyok-e arra, hogy magam is ajándékká váljak mások számára?

Figyelmeztet Jézus: ne nehezedjék el szívetek! Nem tudjuk sem a napot, sem az órát. De biztos, hogy eljön. S akkor égető lesz a kérdés, amit Kosztolányi Dezső így fogalmaz meg Hajnali részegség című költeményében:

 

„Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?”

 

Mert észre kellene vennünk, hogy

nem az a minden, amit közvetlenül látunk vagy tapasztalunk.

Meg kellene éreznünk, hogy ennek a világnak Ura van, hogy nem mi mozgatjuk a csillagokat, nem mi keltjük föl a napot, nem mi rügyeztetjük ki tavasszal a fákat…

Nem mi mozgatjuk a csillagokat

 

Az a nap meg ne lepjen titeket! – figyelmezteti Jézus a tanítványokat. Készen kell lennünk. Készen lenni semmiképpen sem jelenti azt, hogy tétlenül várakozunk. Készen kell lennünk mindennap a kihívásokra, a feladatok teljesítésére. Mert mi, akiket az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett, munkatársai vagyunk. Feladatunk, hogy emberibbé tegyük ezt a földet. Hogy

ahol gyűlölet van, oda a szeretetet vigyük. Ahol széthúzás, oda egyetértést. Ahol tévedés, oda igazságot.

Ahol kétely van, ott legyek hitet sugárzó. A kétségbeesetteknek vigyem a reményt.

Virrasszatok! – figyelmeztet az Úr. És hozzáfűzi azt is: Imádkozzatok! Komolyan kell vennünk, hogy magunktól, a magunk erejéből gyöngék vagyunk. Mindannyian rászorulunk arra, hogy erőt kapjunk felülről, az Istentől. Legyünk állandóan kapcsolatban az életünk forrásával. Jöjjön el a Te országod! – mondjuk ma is. A mában élünk, de nem a mának. Mindenki a maga életét éli, de ne magunknak éljünk. Legyen bátorságunk arra, hogy kilépjünk a magunk szűk köreiből, és vállaljuk az emberek szolgálatát.

Amit egynek a legkisebbek közül tettünk, az Úrnak tettük

 

Éhes voltam és adtatok ennem, szomjas voltam és adtatok innom. Beteg voltam és meglátogattatok… Amit egynek a legkisebbek közül tettünk, azt neki, az Úrnak tettük. (Mt 25,40) Annak az Úrnak, aki

értünk vállalta az emberi sors minden nehézségét, egészen a halálig.

S ha van bátorságunk hittel és hitből élni, akkor nincs miért félni, nincs miért rettegni. Bátran, félelem és rettegés nélkül várhatjuk az Emberfiát, aki eljön. Aki – miként az evangélista Jézus szavait közvetíti – eljön hatalommal és dicsőséggel.