Van egy latin mondás, alighanem sokan ismerik: Tempora mutantur, et nos mutamur in illis. Változnak az idők, és mi is változunk velük. Változnak a szokások, hagyományok, van, ami kimegy a divatból, aztán ismét divatossá válik. Eltűnődtem többször, amikor ilyesféle kijelentést olvastam: Tavasszal a sárga lesz a divat színe. Mitől lesz más jövőre, és miért éppen sárga?
Ez a dolgok rendje? Vagy esetleg valakinek ez az érdeke?
Új divatcikkekkel akar megjelenni a piacon? Vajon a pénz mozgat mindent? Egyáltalán mi az, hogy divat? Hogy ne mondjam: „trendi”?
Divat, trendi... (a szerző fotói)
Azt meg tudom érteni, hogy nyáron kényelmesebb a vékony, szellősebb ruha, télen pedig a vastagabb. Még azt is megértem, hogy vannak csoportok, amelyek
éppen a megjelenésükkel, az öltözködésükkel fejezik ki, hogy hová tartoznak.
A különböző tájegységeknek is megvannak a hagyományos, jellemző öltözködési szokásai. Vagy más a tűzoltók egyenruhája, más a tengerészeké. S bár időről időre korszerűsítik az egyenruhát, mégis van valami állandóság benne.
Emlékszem arra a szokásra, amely nyomaiban néhol még megtalálható, hogy a templomban megvolt a helyük az asszonyoknak, a férfiaknak, a fiúknak, a lányoknak. Manapság ez a hagyomány szinte teljesen kiveszett.
Svájci gárdisták a Vatikánban – az egyenruhában van valami állandóság
Van-e valami állandóság a világban? Állandóság az életünkben? Sok minden valóban megváltozott. Könnyebben utazunk, összeszűkült a világ. Olyan emberek, akik harminc évvel ezelőtt talán ki se tették volna a lábukat a falujukból, most Ciprusról, Izlandról, meg ki tudja honnan „posztolnak”, kék tengerrel vagy hatalmas felhőkarcolókkal a háttérben.
Amikor még gyerek voltam – az sem most volt – sokan csóválták a fejüket, ha egy asszony nadrágban jelent meg. Voltak tipikus női foglalkozások, meg olyanok, amelyek csak férfiaknak valók. Most a nagy egyenlőség szellemében politikai vezetők háborognak, ha nem megfelelő számban vannak jelen egy testületben a régen „gyengébb nemnek” nevezettek képviselői.
Az átlagos testmagasság is megváltozott. Abban az épületben, amelyben harminc éve élek, az ajtók olyan alacsonyak, hogy egy tisztességes termetű, nem is óriásra nőtt látogató beveri a fejét, ha nem figyel.
Változik a világ. Az ember „alapszerkezete” azonban nem változott meg.
Olvastam, hogy az ember szívdobbanásának tempója ma is ugyanolyan, mint akár millió évvel ezelőtt. És az sem változott, hogy az embernek biológiai meghatározottságai vannak. Nem szeretnék tudományos fejtegetésekbe bocsátkozni. Mindenki számára egyértelmű, hogy a kromoszómák meghatározzák, hogy valaki férfi-e vagy nő. (Tudom jól, hogy ezt hallva azonnal szemrehányást tesznek nekem: vannak nem egyértelmű esetek. De hadd beszéljek a többségről, nem pedig a mindig előforduló kivételekről.)
Napóra – változik a világ
Hiába határozza el a törvényhozás, hogy joga van bárkinek magát nőnek vagy férfinak tekinteni, sőt meg is változtatni a nemét, a férfi férfinak született, a nő nőnek. A nemet változtatott férfi, még ha nőként próbál is élni, megjelenni, magával hordja biológiai meghatározottságát egész életében. S ugyanígy van ez a nők esetében is.
Pszichológusok egyértelműen tanúsítják, hogy más egy nőnek és más egy férfinak a lelki világa. A fizikai teljesítőképességről ne is beszéljünk: gondoljunk csak a közelmúlt nagy vitájára az olimpián, amikor egy magát nőként meghatározó, férfinak született ökölvívó mérkőzött a nőnek született, női csoportban játszó ellenféllel. S hiába dönt a törvényhozás úgy, hogy szabadon választhatom meg, ki vagyok:
férfi-e vagy nő, a teremtés törvényszerűségeit az ember nem írhatja felül.
A Szentírás beszél arról, hogy az Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. És a férfi és a nő kapcsolatából fakad az új élet, az utód, a jövő.
Szerzetesnők – Isten az embert férfinak és nőnek teremtette
Jézus kortársai kérdik a Mestert, szabad-e elbocsátani a férfinak a feleségét. Egyértelmű a válasz: Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza. (Mk 10,2–12 a)
Így van ez rendjén, még akkor is, ha a hétköznapi gyakorlat nemritkán egészen más.
A hűség fogalma mintha kiveszett volna a világból.
A közvélemény számára a család, az egy férfi és egy nő szeretetkapcsolata, amely holtomiglan-holtáiglan szól, elavult, divatjamúlt gyakorlatnak számít.
Tudom jól, hogy egyes társadalmakban a párkapcsolat másként jelenik meg, mint a keresztény gondolkodásban. De ha valóban kereszténynek tartjuk magunkat, a krisztusi értékrend szerint kell élnünk. Család nélkül, hűség nélkül nincs jövő, nincs igazi emberi élet.
Hűség nélkül nincsen jövő
Éljünk magunknak? – tehetjük föl a kérdést. Ne szóljon bele senki az én életembe: azt teszek, amit akarok, amihez kedvem van, független, autonóm lény az ember.
Ha finoman fogalmazok, akkor ez zsákutca. Ha keményebben, akkor ez társadalmi méretű öngyilkosság.
A széteső családok, a gyermeket vállalni nem óhajtó párok Európája halálra ítélte önmagát,
amikor az úgynevezett reprodukciós ráta (a szülőképes nők gyermekei) nem éri el az 1,5-et.
Fekete Gyula 2008-ban írta a következő sorokat: Bármilyen felmérés igazolná, hogy a társadalom kilencven-kilencvenöt százaléka meg van győződve arról, hogy a gyermekes családokat illető „segélyek”, „juttatások”, „támogatások” a költségvetést, a közpénzeket terhelik. „Az én zsebemből veszik ki azt!” – harsogják úton-útfélen leghangosabban éppen azok, akik „akaratlagos” gyermektelenek, családtalanok. (Fekete Gyula: Nyílt levél, Hitel, 2008. február)
Egy társadalomnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy
megszülethessenek azok a gyermekek, akiket a szülők kívánnak.
Ők vállalják a jövőt. Felelős vagyok: nemcsak a saját életemért, hanem népem, nemzetem, hazám életéért is.
A szerelem Isten ajándéka
Férfi és nő kapcsolata nem lehet a divat játéka. A boldogság forrása, ha egymást szeretnék boldoggá tenni. A szerelem Isten ajándéka. Nem játékszer, nem üzlet. A tiszta emberség kincse. Kányádi Sándor így fogalmaz:
„Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.”
Kérjünk erőt az Úrtól, hogy hűségesek lehessünk. Hogy az ő törvényei szerint tudjuk megélni életünket. És ne felejtsük soha Jézus kijelentését: „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.”
Nyitókép: Pixabay
