Jézust követni kereszthordozás nélkül nem lehet. „Tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és úgy kövessen!” – mondja apostolainak. (Mk 8,34–35) Visszatérő gondolat, egyszerű a megfogalmazás. Nem lehet nem emlékezni rá, az események után évtizedekkel is elevenen élnek ezek a kijelentések.
Jézussal az történik, ami az apostolok számára elképzelhetetlen: sokat kell szenvednie,
az írástudók és a nép vezetői számára kellemetlenné válik, ezért mindent megtesznek azért, hogy ellehetetlenítsék, hogy istenkáromlónak kiálthassák ki, hogy felforgatónak, a fennálló rend ellenségének tekinthessék. Félnek tőle. A hatalmukat féltik egy olyan vándortanítótól, akit egyre többen követnek, akinek a szavaira odafigyelnek, mert úgy tanít, mint akinek hatalma van. De miféle hatalom ez?
Nem érzékelik, hogy Jézus nem akar politikai hatalmat. Csak akkor mondja ki, hogy az ő országa nem ebből a világból való, amikor már kiszolgáltatják a római helytartónak, Pilátusnak. Igen, király vagyok, de az én országom nem ebből a világból való. (Jn 18,36)
Nem ebből a világból való (a szerző fotói)
Ki ez az ember? Titokzatos a kortársaknak, és titokzatos mind a mai napig mindenki számára.
Meghirdeti az Isten országát, felszólít arra, hogy változtassuk meg az életünket.
Nehéz elhelyezni őt, mert annyira új és szokatlan a megjelenése, a fellépése. Senki máshoz nem hasonlítható. Nem politikai lázadó, de nem is törvénymagyarázó. Félnek tőle a politikusok, félnek tőle a törvény betűjét pontosan ismerő tanítók, a hagyományok pontos megtartására ügyelő farizeusok. De senki sem tud közömbösen nézni rá.
Fölteszi Jézus a kérdést az apostoloknak: kinek tartják őt az emberek? Ismerős a válasz: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.”
Jézus a kérdést újra fölteszi, most már a közvetlen környezetének. Péter válaszol: Te vagy a Messiás!
Péter válaszol: Te vagy a Messiás!
Igen, Jézus ennek tudatában végzi a küldetését. De nem akarja, hogy ezt elmondják az embereknek. Majd, ha beteljesedik mindaz, ami az Írásokban a Messiásról szól, majd akkor jön el az idő. A szenvedés, a kereszthalál, a föltámadás után.
Jézus hatalma a szeretet hatalma. János apostol így tesz erről tanúságot evangéliumában: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Ott, akkor, amikor Jézus fölteszi a kérdést, ez még apostolai számára sem lehetett érthető. Csak később, miután végigjárta a maga útját, és beteljesítette az Isten akaratát.
Amikor Jézus gyógyított, amikor visszaadta a vaknak a látását, a süketnek a hallását, a bénának a járását,
hitet kívánt attól, aki őhozzá fordult. Hinni őbenne, akiben Isten jósága és emberszeretete kézzelfogható valóságként jelent meg az emberek között:
Jézus ezt kívánta. Tanítványait pedig elküldte az emberek közé. Elküldte, hogy örömhírt vigyenek az embereknek.
Kétezer éves történetnek vagyunk mindannyian a részesei. Vagy úgy, hogy elfogadjuk, vagy úgy, hogy elutasítjuk. Jézus életével, szenvedésével, a halálból való föltámadásával tette hitelessé az üzenetet, az örömhírt, hogy igenis van Ura ennek a teremtett világnak, aki életet akar ajándékozni az embernek. Annak az embernek, aki képes őt elfogadni vagy elutasítani. Szabadságot adott nekünk a Teremtő. Szabadon választhatunk jó és rossz között.
Kétezer éves történetnek vagyunk a részesei
Kinek tartotok ti engem? – halljuk ma is a kérdést. Emlékezzünk arra, hogyan számolnak be az evangéliumok Jézus nyilvános működésének kezdeteiről. Kimegy a Jordánhoz, mint a többi ember. Kimegy Jánoshoz, hogy az emberekkel közösséget vállalva bemerítkezzék, és utána hirdesse: térjetek meg, változtassátok meg az életeteket, mert elközelgett az Isten országa.
Amikor ez történik,
János, a keresztelő, a bemerítő rámutat Jézusra: Ő az Isten Báránya!
Ő a szabadító! (Jn 1,29)
Jézus kortársai számára, a hívő zsidók számára egyértelmű volt az utalás. Az egyiptomi szolgaságból azok szabadultak meg, akiknek ajtófélfája meg volt jelölve a bárány vérével, ahogy azt Mózes megparancsolta nekik.
Kicsoda Jézus? Élő valóság, aki legyőzte a halált. Aki számunkra, számomra is fölkínálja az élet lehetőségét.
Sokan voltak, akik életükben megtapasztalhatták, hogy Jézus az út, az igazság, az élet. Hűségesen kitartottak mellette. Az apostolok voltak az elsők, akik életüket is készek voltak odaadni a Jézusba vetett hitért, hogy ő a Messiás, ő a szabadító. Sokan voltak, akik vállalták az üldöztetést Jézus igazsága miatt.
Hűségesen kitartottak mellette
A történelem során mindig is voltak, vannak – sőt alighanem amíg világ a világ, lesznek is olyanok, akik visszaélve Jézus nevével és tanításával a maguk hatalmát, befolyását próbálták és próbálják érvényesíteni. S közben nem gondolnak arra, hogy aki Jézust akarja követni, annak mindennap föl kell vennie a keresztjét. Mert aki meg akarja találni az életét, elveszíti azt. De
aki kész arra, hogy a szolgálatban másokért szétossza az életét, megtalálja azt.
Hiteles tanúkra van szüksége ennek a világnak. Összezavarodott körülöttünk a világ. S minél reménytelenebbnek tűnik körülöttünk az élet, annál nagyobb szükség van olyan emberekre, akik a Lélek erejével tanúságot tudnak tenni Jézusról, a Messiásról. Mert maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. (Róm 8,19) A labirintussá váló, a gyűlölettől szinte izzó társadalomban békére van szükség. Arra a békére, amit a világ nem képes megadni. Mert minden emberi gyöngeség ellenére voltak, vannak és lesznek hiteles tanúk, akik életükkel tudták és tudják hirdetni, hogy nincs üdvösség senki másban, egyedül a Názáreti Jézusban. (Vö. ApCsel 4,12)
