Kiss-Rigó László püspök

◼Ferenc pápa nyolc esztendeje a katolikus egyház feje. Püspök úr találkozott-e vele személyesen, és milyen benyomásokat szerzett egyéniségét illetően?

A legutóbbi ad limina látogatáskor (ad limina: az egyes országok püspöki karának ötévenként esedékes látogatása a Szentszéknél) a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival több mint egyórás beszélgetést folytattunk Ferenc pápával, mellőzve minden protokolláris kötöttséget. A személyes hangú beszélgetés során egészen más oldalát és véleményét ismertük meg Ferenc pápának, mint amelyet a sajtó – legtöbbször eltorzítva – közöl róla.

◼Pápasága kezdetén sürgette a világegyház központjában az intézményi rendszer átalakítását, egyfajta átvilágítását. Ebből a célból héttagú bíborosi testületet hozott létre. Milyen eredményt sikerült elérnie az eltelt időben?

Az Egyház mint közösség és mint intézmény egyaránt állandó és folyamatos megújulásra szorul. Az utóbbi pápák a második vatikáni zsinattól kezdve mindannyian törekedtek arra, hogy

az Egyház központi hivatalainak nagymértékben elbürokratizálódott, életidegenné vált, sokszor átláthatatlan rendszerét, hálózatát megújítsák,

korszerűvé tegyék, ezáltal azok jobban és hatékonyabban szolgálják a világegyházat. Ez részben sikerült, részben továbbra is elvégzendő feladat, mellyel Ferenc pápa is igyekszik megbirkózni.

◼A 2013-as pápai beiktatáson részt vett a konstantinápolyi pátriárka, első alkalommal az 1054-es keleti egyházszakadás óta. Áttörést jelentett-e ez az ökumenikus párbeszédben?

Bartolomeiosz pátriárka – aki egyébként a magyarok nagy barátja – már több hasonlóan „úttörő” gesztust tett. Ezek nyilván segítik a valóban testvéri légkör és a kapcsolatok kialakulását a nyugati és a keleti kereszténység között.

 ◼Ferenc pápa jelentős lépést tett a vallásközi párbeszéd terén, amikor Abu-Dzabiban egyezményt írt alá Ahmad et-Tajjeb főimámmal. Ez a Szent II. János Pál által megkezdett út folytatását jelenti, amikor is ő Assisibe hívta közös imádságra a különböző vallások képviselőit?

Igen, a megkezdett út folytatását, de ne feledkezzünk meg Benedek pápa személyéről sem, aki szintén jelentősen hozzájárult ehhez a párbeszédhez, melynek során mindig nehézséget okoz az a tény, hogy a pápa az egész katolikus egyházat képviseli, a muszlim vallásnak azonban nincs ilyen képviselője.

 ◼2014-ben az Európai Parlamentben elhangzott beszédében így fogalmazott Ferenc pápa: „Elérkezett az óra, hogy közösen építsünk egy olyan Európát, amelynek középpontjában nem a gazdasági élet, hanem a személy, az elidegeníthetetlen értékek szakralitása áll.” Változott-e az elmúlt hét évben a pápa Európa-víziója, illetve Európa ma meghallja-e a pápa szavait?

Európa nyugati része sajnos csak azokat a pápai szavakat hallja és hallgatja meg, amelyek neki tetszenek, vagy amelyeket a saját ízlése szerint sokszor szemérmetlenül eltorzít. A többiről tudomást sem hajlandó venni. Nekünk, magyar püspököknek Ferenc pápa például azt hangsúlyozta, hogy el kell utasítanunk a brüsszeli bürokrácia ideológiai és kulturális gyarmatosító törekvéseit.

◼Ferenc pápa újra és újra felemeli hangját a szegények, a kitaszítottak, a peremen élők segítése és befogadása érdekében. Egyesek „túl erősnek” tartják az efféle megnyilatkozásait, és előszeretettel magyarázzák a pápa dél-amerikai tapasztalataival. A közvélemény egy részében meglepetést, ellenérzést keltettek Ferenc pápának a migránsok befogadását sürgető szavai.

Jézus bizonyos megfogalmazásait, követelményeit is „túl erősnek” minősítették egyesek. Az evangélium valódi követelményeit köteles képviselni és megvalósítani minden keresztény, a pápa pedig mindannyiunk lelkiismereteként sürget minden jó szándékú embert. Látnunk kell azonban, hogy a különböző társadalmakban mást és mást jelent a szegénység vagy a kizsákmányolás, ezért más és más orvoslást igényel. A hatékony segítségnyújtás módszerének megtalálása bizony bölcsességet és értelmes gondolkodást igényel. A menekültkérdés, az embercsempészet, a mélyszegénység, az éhezés, az irányított migráció egyenként is súlyos probléma az egész emberiség számára, ezek fölött nem lehet szemet hunyni. Mi, keresztények az evangélium szellemében keressük ezekre az értelmes választ, mely legtöbbször áldozattal is jár.

◼Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájában Ferenc pápa a fenntartható és átfogó fejlődés gondolatát állítja középpontba, mégpedig olyan módon, hogy „Mindnyájan együttműködhetünk Isten eszközeként a teremtés gondozásában…”.

Amikor mi, keresztények a természet védelméről és a társadalmi igazságosságról beszélünk, nincs szükségünk álságos politikai korrektségre, politikai tőkét sem kívánunk kovácsolni belőle. Igyekszünk tudatosan megfelelni annak a küldetésnek, hogy a Teremtő partnerei legyünk a teremtett világ kibontakoztatásában és a történelem szándéka szerinti alakításában. Ez mindig is kötelezettségünk volt. Az persze más kérdés, hogy minderről milyen stílusban, milyen szóhasználattal, mennyire érthetően tudunk beszélni a Teremtőt nem ismerő embertársainknak.

 

Bíró László püspök

◼Püspök úr, milyen emlékeket ébresztenek Önben a Ferenc pápával való személyes találkozások?

Amikor a pápa 2018-ban szentmisét mutatott be az első világháborúban elesett katonák emlékére Doberdónál, arról beszélt, ami azóta egyre nyilvánvalóbbá vált, és amit már mindannyian érzékelünk: a világ harcban áll, elérkezett a harmadik világháborúhoz. Akkor még nem gondoltuk, mennyire igaznak bizonyulnak a szavai. A legutóbbi ad limina látogatás alkalmával személyes hangú beszélgetést kezdeményezett velünk. A maga szerénységével lekuporodott egy karosszékbe, és a következőket mondta: „Testvéreim, tudom, hogy sokan nem szeretik igehirdetési stílusomat, idegen vagyok számukra, de amikor megválasztottak pápának, döntenem kellett: arcot változtatok-e, vagy maradok az, aki vagyok. Úgy határoztam, maradok az, aki vagyok, mert így használhatok legtöbbet Anyaszentegyházunknak.”

Jött egy ember Latin-Amerikából, annak a földrésznek a stílusával, gondolkodásmódjával. Mi megszoktuk Benedek pápa európai fogalmi gondolkodását, Ferenc pápa pedig gyakran képekben beszél.

Idővel az az érzésem támadt, hogy eljött a fiatalabb keresztény múltra tekintő világból azért, hogy megtérítse, újraevangelizálja az öreg Európát.

◼Ferenc pápa az általa kiadott első, Lumen fidei (A hit fénye) kezdetű enciklikát még Benedek pápával közösen írta. Abból indul ki, hogy napjainkban a hit csalóka fénynek tűnik. A ma élőknek valóban nincs szükségük a hitre, miközben álhitek és hitegetések sokaságával tartják életben magukat?

Amikor megjelent a hitről szóló enciklika, jól tudtuk, hogy azt Benedek pápa fogalmazta meg, és Ferenc pápa csupán az előszót írta hozzá. Sajnálatos módon nem fordítanak elég figyelmet erre a pápai dokumentumra, mintha átsiklott volna rajta a magyar egyház és a világegyház is. Barsi Balázs atyát idézem: „Az őskáosz mindig is fenyegeti az Istentől eltávolodó emberiséget. Pontosan azért, mert eltávolodik tőle, aki önmagát jelölte ki az emberi élet beteljesedésének. Nem Isten szabadítja ránk a mai, mindent elsodorni látszó özönvizet, hanem mi magunk, amikor elengedjük a végső létbéli kapaszkodót, a Teremtőt, és ezt a negatív tobzódást nevezzük szabadságnak. Jó tudatosítanunk, Isten azt jelenti, hogy van végső értelme a létezésnek. Az Európát hatalmukba kerítő ideológusok, technokraták, spekulánsok az egész kontinens nevében a semmit választották, vagyis Isten helyett a létbéli értelmetlenséget. Közben nagy erővel nekilátnak lerombolni az emberi élet hatalmas folyamának partjait. Ennek bizonyítéka a szavak, fogalmak cseppfolyósítása.”

◼A Fratelli tutti (Mindnyájan testvérek) kezdetű legutóbbi enciklikájában az Egyház társadalmi tanításáról beszél, amikor egy „zárt világ árnyairól”, a leselejtezés és a falak kultúrájáról, a mai valóság számos torzulásáról szól.

Akik valóban olvassák a Szentatya írásait, lelkesen fogadták ezt az enciklikáját is. Kezdeti, szinte naiv nyilatkozatai után az elesett emberekkel kapcsolatban – amelyeket akár szándékosan, akár jóhiszeműen sokan félreértettek – ebben az enciklikában már mély összefüggéseiben beszél a testvéri összetartozásról. Ezt az összetartozást előbbre helyezi az aktuálpolitikai kérdéseknél.

 ◼Az Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás a családszinódus után jelent meg. Ennek első részében Ferenc pápa a családokat veszélyeztető, bomlasztó folyamatokról beszél. Mintha elsősorban a fehér civilizációban kulminálódó negatív tünetekre vonatkoznának a megállapításai.

Diagnózisa nagyon pontos. Prófétai világossággal beszél a családok életét veszélyeztető ideológiákról és eszmékről, többek között a genderelméletről. Erről így ír: „Egy másik kihívás az általában gendernek nevezett ideológia különböző formáiból adódik… Nyugtalanító, hogy néhány ilyen típusú ideológia, amely olykor érthető törekvéseknek szándékozik megfelelni, egyetlen megoldásként erőlteti magát másokra, és meg akarja határozni a gyermeknevelést is.” Sajnálatos módon erről és az apostoli buzdítás 56. pontjában megtalálható további megállapításokról alig beszélnek. Családreferens püspökként nagyon sokszor hallottam a genderideológiáról, amely messze esik a valóságtól. Az egyik világkonferencián a szaktudósok a férfi és a női agy közötti különbségeket mutatták be; az agynak mely területe inkább kifejlett a férfiban, és melyik inkább a nőben. Hiába változtatja meg valaki a külső nemi jegyeit, agyának sajátossága nem változik meg ezzel. És ebből olyan disszonancia következik, amelynek tragikus következményeiről már kezdenek beszélni. A nemváltó műtéten átesettek közül egyre többen öngyilkosságot követnek el.

 ◼A pápa a 297. pontban reális programot nyújt: „Senkit nem szabad örökre elítélni, mert ez nem az evangélium logikája! Nemcsak az elváltakra és újraházasodottakra gondolok, hanem mindenkire, legyen bármilyen helyzetben.” Itt nyilván a szexuális identitással kapcsolatos különféle magatartásformákra utal.

Mikor Ferenc pápa azt mondja, hogy minden megkeresztelt embernek a pápája, akkor nem csak a jól fésült báránykákra gondol. Kényesen ügyel arra, hogy kövesse, de ne lépje túl elődeinek irgalmas odafordulását a házassági vagy másféle válságba került emberhez. Nem követhetünk csőlátást a Szentatya megnyilatkozásainak szemlélésekor, szerves egymásra épülésükben szükséges látnunk azokat, ha tanítását valóban meg akarjuk érteni.

 ◼Sokan azt várták, hogy Ferenc pápa erkölcsi kérdésekben – akár a válás vagy a nemi beállítottság megítélésében – újdonságokat, engedményeket fog hozni.

A Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) bullában – amelyben meghirdette az Irgalmasság Szentévét – a Szentatya Szent Ágostont idézve kimondja a gondolatot: Isten képes megfékezni a haragját, de nem képes megfékezni az irgalmát. A 136. zsoltárban visszatérően elhangzik: mert irgalma örökkévaló. Ez a refrénszerű mondat a pápa alapmondata. Benső életének és igehirdetésének alapgondolata. Felszólítja a hívőket: mindenki írja meg a maga örvendező zsoltárát. Ha ezt megtennénk, világosabban látnánk a pápa gondolkodását és irgalmasságot hirdető evangéliumát.

◼A pápa mostani látogatása milyen benyomásokat kelt Önben?

Örülök, hogy megvalósul ez a látogatás, még ha igen rövid időre jön is el hozzánk Ferenc pápa. A sajtó egy része negatív módon tálalta, amikor azt írta: hogyan lehet, hogy egy államfő felkeres egy másik államot, és nem találkozik az ottani államfővel. Aki ilyesmit mond, nincs tisztában azzal, hogy a pápa a katolikus egyház, a Szentszék feje, nem pedig politikai szereplő, és negatív hangulatot kelt az egyébként jóakaratú emberekben. Arra hívok mindenkit, hogy az evangélium örömét hirdető, egyetemes érvénnyel szóló embert lássa Ferenc pápában.

Borítókép: Giuseppe Lami/MTI/EPA/ANSA