Jézus viselkedése, az emberekkel való bánásmódja nem illik bele a kortársai számára természetesnek tekintett szokásrendbe. Lépten-nyomon összeütközésbe kerül az előírásokkal, szabályokkal, a törvénnyel. Nem tesz semmi különöset, maga nem vétkezik. De
az, hogy a vétkesekkel közösséget vállal, nehezen elfogadható. A farizeusok és írástudók zúgolódnak, amiért szóba áll a bűnösökkel.
Együtt étkezik velük… (Lk 15,1–2)
Jézus maga mondja, hogy nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. (Lk 5,32) Az Isten irgalmát jeleníti meg az emberek között, amiről Ezekiel próféta így ír: „Nem akarom a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.” (Ez 18,23)
Jézus kortársaitól idegen ez a gondolkodásmód. Jézussal új világrend kezdődik, ami csak lassan-lassan körvonalazódik az emberek előtt. Vannak, akik lelkesednek érte. Márk evangélistánál ezt olvassuk: „Mindent jól tesz. A süketeknek visszaadja hallásukat, a némáknak beszédjüket.” (Mk 7,37)
Ami Jézus körül történik, elgondolkodtatja az embereket. Első pillantásra nem tűnik föl, hogy
Jézus, aki gyógyít, tulajdonképpen visszahozza az embereket a közösségbe.
Azokat, akik nem tudnak járni, járóvá teszi: a béna örvendezve megy az emberek közé. Ezt mondja neki Jézus: „Kelj föl, fogd ágyadat és menj haza!” (Mt 9,6) Akik vakságukban magukba zárva élnek, azoknak megnyitja a szemét. Jerikóban az út szélén kolduló Bartimeus kéri Jézust: Mester, hogy lássak! (Mk 10,46–52)
Akik találkoznak a gyógyító Jézussal, akinek a híre egyre jobban terjed az emberek között, bátran megszólítják és kérik a segítségét. Leányom halálán van! – mondja a zsinagógai elöljáró. (Mt 9,18) Jézus elmegy hozzájuk, kézen fogja a kislányt, akit örömmel ölelnek magukhoz a szülei.
Jézus viselkedése azonban sokak számára megbotránkoztató. Nem a gyógyítót, nem a peremre került emberek segítőjét látják benne, hanem azt, aki nem törődik az ősök hagyományával, aki semmibe veszi a törvényt. Mert
fontosabb számára az ember, aki segítségre szorul, mint az írott betű.
Nem tartja meg a szombatot – szombaton gyógyít. Nem törődik azzal, hogy idegennel szóba állni nem szabad: beszédbe elegyedik a szamáriai asszonnyal. Nem érdekli, hogy a közvélemény előtt a vámos nem lehet más, csak bűnös, az őt látni akaró Zakeus házába betér és vele együtt étkezik. (Lk 19,1–10) S amikor ezért szemrehányást tesznek neki, világosan kimondja: Az emberfia azért jött, hogy keresse, ami elveszett.
Jézus számára fontos az ember. S hogy mennyire fontos, azt példázatokban próbálja elmagyarázni azoknak, akik nem akarják elfogadni őt, s hogy mi is az ő küldetésének a lényege. Beszél az elkóborolt bárányról, aki miatt a pásztor otthagyja a kilencvenkilencet, és vállára veszi és visszahozza a többi közé. És beszél az asszonyról, aki elveszíti az egy drachmát, s tűvé tesz érte mindent. Amikor pedig megtalálta, összehívja a többi asszonyt, hogy vele együtt örüljenek.
Jézus nem taszít el magától senkit. Ő azt akarja, hogy mindenki szabadon éljen, minden kötöttségtől mentesen. De ez
a szabadság nem jelent függetlenséget attól a rendtől, amelynek helyreállítása az ő küldetésének a lényege.
Jézusban az Isten újjá akarja teremteni a világot. Azt a világot, amelyben az emberek jobban értékelik a saját függetlenségüket, mint az igazi testvériséget. Azt a világot, amelyben az önzés uralkodik, önzetlen, szolgáló, egymást elfogadó nagy családdá akarja formálni, amelyben mindenki ugyanannak a mennyei atyának a gyermeke.
Kiszakadni a rendből, függetlenné válni a teremtés rendjétől,
otthagyni az otthont, az atyai házat, beképzelten, gőgösen: ez annak a fiúnak az esete, aki mindenáron a maga útját akarta járni – az atyja pénzét magáénak tudva.
Vajon magunkra ismerünk-e? Vajon nem ezt akarja-e tenni a mi mai világunk: otthagyni az atyai házat, kiszakadni ennek a világnak Isten teremtette rendjéből? S azt tenni, amit csak akar.
Madách drámai költeményét, Az ember tragédiáját jól ismerjük. Az író megpróbálja megláttatni, hogy ha az ember hátat fordít az Istennek, és önerejére támaszkodva próbálja berendezni a világot, mindig elbukik. De ha elfogadja az Isten kegyelmét, újra harmóniában képes élni.
Vajon ennek a világnak felelősei tudatában vannak-e annak, hogy
büntetlenül nem lehet hátat fordítani a teremtés rendjének?
Jézus küldetése mindenkihez szól. A mi világunk hatalmasaihoz is. Előbb-utóbb, lehet, hogy keserves katasztrófák után, rá kell döbbennie mindenkinek arra, hogy nem mi teremtettük ezt a világot. S rá kellene döbbennünk arra, is, hogy Jézus üzenete mindenkihez szól. Nem politikai hatalmat akar, hanem egységet, egyetértést, igaz testvériséget. Jézus mindenkivel meg akarja osztani az életét.
Az a Jézus, aki együtt étkezett a vámosokkal és a bűnösökkel, azért jött, hogy keresse, ami elveszett. Azért jött, hogy emberségében igaz testvériséget vállalva velünk,
visszavezessen az életre vezető útra.
Nem erőlteti rá magát senkire. Aki hittel fordul hozzá, annak felszabadító, életet ajándékozó szót mond. Közöttünk él. Hagyja, hogy felismerjük: ő a Messiás, ő az Úr, akiben az Isten megújítani akar mindent.
