Szüntelenül kell imádkozni, s abba nem szabad soha belefáradni. (Lk 18,1–8)
Mi az imádság? Nem az Isten mozgósítása általunk. Sokkal mélyebb valóság. Az imádság: a kapcsolat kifejezése. Amikor kimondom, hogy köszönöm, hogy kérlek, amikor azt mondom, hogy jó, hogy vagy számomra. Az imádság valamiképpen olyan, mint a szerelem. Személyes. Soha nem lehet abbahagyni.
Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia! (a szerző felvételei)
Az orosz spirituális irodalomnak van egy nagyon szép írása. Címe: A zarándok elbeszélései. Arról az egyszerű emberről szól, aki találkozik a szentírási felszólítással: Szüntelenül imádkozzatok! Pál apostolnak a Tesszalonikaiakhoz írott első levelében olvassa: „Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” (1Tessz 5,17–18)
Nyugtalanul jár-kel, kérdez, beszélget: hogyan is lehet szüntelenül imádkozni. Végül rátalál a Jézus-imára, amelynek a szövege nagyon egyszerű:
„Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön.”
A keleti egyház szerzetesei számtalanszor ismétlik ezt a fohászt. Szinte második természetükké válik. Egybefonódik a lélegzetvétellel, egybekapcsolódik a szívdobbanással. Minden imádság hitvallás. A Jézus-ima különösképpen is az. Elfogadom, hogy nem én vagyok az ura az életemnek. Elfogadom, hogy van fölöttem Úr, aki a názáreti Jézus, akiben az Isten szólított meg bennünket. Kimondom, hogy ő az Isten Fia. Kinek tartják az emberek az Emberfiát? – emlékezünk Jézus kérdésére. (Mt 16,13–16) Nekünk is felteszi a kérdést: Hát ti kinek tartotok engem?
Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia! – mondja Péter. Vajon az én számomra kicsoda Ő? Egy ember, akiről számtalan könyv, művészeti alkotás beszél már kétezer éve? Vagy ennél több?
Életet alakító, az én életemet is formáló valóság?
Merek-e kérni tőle? Merem-e kérni tőle azt, hogy alakítsa át az életemet? Könyörülj rajtam! – mondja az ima szövege. A görög és a szláv szövegben a „könyörülj” kérésnek megfelelő szavak sokkal gazdagabbak. Pomiluj! Eleiszon! Mindkét szó, a szláv és a görög is tartalmazza a következőt: légy hozzám jó. Hadd érezzem a szeretetedet! Az „olaj” gyógyító, jótékony hatását idézi: elei… Olajjal megkenni a vándor sebzett lábát. Légy hozzám jóságos, hadd érezzem a szeretetedet, én, ennek a földi létnek vándora.
Szüntelenül kell imádkozni. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan a templomban kellene időznünk. Azt sem, hogy megállás nélkül kellene akár a Miatyánkot, akár a rózsafüzért mondanunk.
A felszólítás lényege, hogy állandóan kapcsolatban kell lennünk az Istennel, aki teremtőnk, aki megváltónk, aki életet ajándékoz nekünk.
Hányszor találkozhatunk olyan emberrel, aki megállás nélkül panaszkodik: Nem tudok imádkozni! Nem tudok elmondani egy Miatyánkot úgy, hogy másra ne gondoljak!
Meg szoktam kérdezni: Vajon nincsenek gondjai az életben? Próbálja elmondani azokat az Istennek. Egyszerűen, a saját szavaival. Vajon nincs, amit megköszönhetne? De van… Hát akkor egyszerűen mondja el az Úrnak: Köszönöm, hogy ma szép napra ébredtem. Köszönöm, hogy most éppen nem fáj a lábam. Köszönöm, hogy felhívott a gyermekem. Köszönöm, hogy jó volt az ebéd…
De hát ez nem imádság! – hallom az ellenvetést. De az.
Az imádság lényege nem egy kötött szöveg ismételgetése, hanem az, hogy személyes kapcsolatban vagyok az Istennel.
Természetesen kell a kötött imádság is. Sokszor nehéz magunknak szavakba foglalni az érzéseinket. S olyankor nagyon jó, ha vannak számunkra ismerős imádságok, megszentelt, ősi szövegek, amelyeket századokon keresztül ismételtek, mondtak Isten-kereső emberek. Vagy egy vers részlete, mint például Adytól a következő:
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm – részlet
Köszönöm!
Jézus a tanítványok kérésére, hogy tanítsa meg őket imádkozni, példázatot mond arról a bíróról, aki az őt szüntelenül kérlelő asszony kérésének végül enged. A példázat végén olvashatunk egy elgondolkoztató megjegyzést: Vajon az Emberfia, amikor majd eljön, talál-e még hitet a földön?
Igen,
vajon nem burkolózik-e önmagába az ember, azt képzelve, hogy ő elégséges önmagának?
Vajon megmarad-e bennünk az érzékenység, a nyitottság, hogy elismerjük teremtett voltunkat? Azt, hogy a teremtmény mindig és minden körülmények között rá van utalva teremtőjére.
Merjünk engedni a felszólításnak: Szüntelenül imádkozzatok!
