Az alapítványt Tálas Mária 1991. november 7-én jegyeztette be: elsődleges céljuk az volt, hogy a határon túli civil szervezetekkel együttműködve támogassák a ferences misszióban szolgáló testvérek munkáját, segítsék a rászorulókat. Az alapítvány elsősorban pénzügyi támogatást gyűjt Kárpátalján élő magyar testvéreink testi, szellemi és lelki támogatására. Bármilyen kis összegű, akár néhány száz forintos egyszeri vagy rendszeres támogatás nagy segítséget jelent számukra. A támogatások elosztásában a helyi katolikus egyházhoz kötődő karitatív szervezetek vannak segítségükre.

Árvíz Kárpátalján (képek a ferences misszió Facebook-oldaláról)

 

Az alapítvány a 1998-as és a 2001-es kárpátaljai árvizek időszakát követően vált ismertebbé, és tevékenységi köre is ezután kezdett bővülni. Eleinte főként a ferencesek által működtetett intézményeket segítették, 2004 óta pedig rendszeresen támogatják a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye egész területén megvalósuló szociális és oktatási, valamint a helyi magyar kulturális értékek megőrzéséért és továbbfejlesztéséért végzett munkát.

Az adományok folyamatos növekedésének köszönhetően egyre nagyobb összeggel sikerül hozzájárulni az egész régió katolikus életének támogatásához. A KFMA harmincéves fennállása alatt

az adakozók jóvoltából már majdnem 1,3 milliárd forintot továbbított Kárpátaljára, enyhítendő a rászorulók szenvedéseit,

nehézségeit. Nagy szükség van és lesz arra is, hogy az adományokat olyan dolgokra fordítsuk, melyekre az egyéb csatornákon folyó gyűjtések során nem gondolnak, de az élethez nélkülözhetetlenek.

Támogatják a magyar oktatást

 

Az alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke, Kacsó András – tízgyermekes édesapa, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium egykori diákja – Papp Tihamér ferences szerzetessel járt először Kárpátalján, és több mint két évtizede látja el az elnökséggel járó feladatokat.

Nagyon fontos, hogy az adományozók tudják, mire használjuk fel azt az összeget, amelyet ők ránk bíznak, ezért folyamatosan informáljuk őket erről – mondta el lapunknak Kacsó András. Az alapítvány elnökét a háború kitörését követően kerestük meg, és arról kérdeztük, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan tudnak a leghatékonyabban segíteni. – Természetesen amilyen hamar csak lehetett, felvettük a kapcsolatot a munkácsi egyházmegyei Karitász vezetőjével, Fehér Ferenccel, akitől azt az információt kaptuk, hogy elsősorban anyagi segítségre van szükségük.

Háborúban

 

A háborúban a szegény még szegényebbé válik, s többségük még elmenekülni sem tud. Az életkörülmények hirtelen megromlottak, és minden bizonytalanná vált. A KFMA kuratóriuma már a háború első napján ülésezett, és célzott segélyalapot hozott létre, amelyben egy hónap alatt már több mint 25 millió forint gyűlt össze.

Az alapítvány kifejezetten a Kárpátalján élők támogatását szolgálja,

a Magyarországra menekültek támogatását más karitatív szervezetek segítik.

Folyamatos készenléti állapotban vagyunk, hogy amint beérkeznek Kárpátaljáról a segítségkérő pályázatok, azonnal lépni tudjunk. Az emberek rengeteg módon adakoznak. Van, aki pár száz forintot küld, és akadnak olyanok is, akik milliós nagyságrendben adományoznak. Nagy öröm számunkra, hogy úgy tűnik, az emberek valóban bíznak az alapítványunkban, mi pedig igyekszünk méltók lenni erre a bizalomra.

Az aknaszlatinai Szent Család Karitász ingyenkonyháján

 

Az alapítvány elnöke arról is beszélt, hogy az anyagi nehézségek mellett jelenleg nagy problémát jelent, hogy Kárpátalján egyre kevesebb a munkaerő. Míg

Magyarországon rengeteg önkéntes segédkezik az adományok körül, Ukrajnában nincs meg a kellő számú aktivista,

így a Karitász munkatársai nagyon leterheltek. A menekültek pedig eközben folyamatosan érkeznek Kárpátaljára.

Most még akadnak kint is tartalékok. Egyelőre van élelmiszer – bár nagyon drága –, de hamarosan egyre nehezebb lesz minden, és ekkor kell majd minél hamarabb segíteni. Szerencsére sikerült elérni, hogy az élelmiszeradományokat ne vigyék be Ukrajna belső területére; ez hatalmas lépés – mondta az elnök.

A KFMA honlapján folyamatosan van lehetőség az adományozásra, a felajánlott összegek a célzott segélyalapot gyarapítják.