A kilencvenéves Joseph Zen bíborost, aki 2002 és 2009 között a hongkongi egyházmegye püspöke volt, szerdán tartóztatta le a rendőrség. A helyi újságírók közösségi médián terjesztett jelentései szerint a bíborost óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A bíboros hongkongi idő szerint este tizenegy óra körül hagyta el a rendőrőrsöt, azonnal autóba szállt, újságírói kérdésekre nem válaszolt.

„A Szentszék aggodalommal értesült Zen bíboros letartóztatásának híréről, és folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását” – nyilatkozta Matteo Bruni szentszéki szóvivő csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva.

Zen bíboros többször is felemelte szavát a politikai és vallási szabadságjogok kínai megsértései ellen, kiállt a 2014-ben indult hongkongi demokráciamozgalom és az amiatt letartóztatott személyek mellett. A 2019-ben alakult 612-es Humanitárius Segélyalapot, amely a tüntetők jogi és egészségügyi költségeinek megtérítésében segített, 2021 októberében feloszlatták. Zen bíborossal együtt további négy közismert személyt tartóztattak le a segélyalapban viselt kurátori tisztségükért, a popénekes és színésznő Denise Hót, Margaret Ng vezető ügyvédnőt, Cyd Ho korábbi képviselőt és dr. Hui Po Keung akadémikust. Óvadék ellenében, útlevelük leadása után őket is szabadlábra helyezték, és őket is „idegen erőkkel való összejátszással” vádolják.

A bíboros tüntet a letartóztatottakért 2018 júliusában, Hongkongban
 

A Fehér Ház is aggodalmát fejezte ki az események miatt, és felszólította a kínai és hongkongi hatóságokat, hogy hagyjanak fel a hongkongi jogvédők háborgatásával, és engedjék szabadon a jogtalanul fogvatartottakat.

Megfigyelők szerint ez a letartóztatás is részét képezi a hongkongi demokrácia évek óta tartó kínai felszámolásának. Kína ezzel a lépéssorozatával látványosan felrúgja az „egy ország, két rendszer” elvét, amelyet nemzetközi megállapodásban fogadott el (kínai–brit visszacsatolási megállapodás, 1984), és amelyet a hongkongi alaptörvény is tartalmaz.

Zen bíboros gyakran bírálta a Szentszéket is, amiért túlságosan engedékeny a kínai katolikusokat nyilvánvalóan korlátozó kommunista hatóságokkal szemben.

(Forrás: Vatican News, BBC, Reuters)