Rákosi annyira gyűlölte Mindszenty József bíborost, az utolsó magyar hercegprímást, hogy életfogytig tartó bebörtönzése sem volt elég bosszú a számára. Székvárosát, Esztergomot is büntetni kívánta. Az volt a terve, hogy faluvá alacsonyítja a történelmi jelentőségű várost,
még nevét is Dózsafalvára változtatja.
Esztergomot évekig háborús romok csúfították, s 1956-ig egyetlen köztisztasági alkalmazottja sem volt.
A később sokat ócsárolt XII. Piusz pápa 1951-ben eltörölte a világi hatalommal összefüggő rangokat és címeket. Mivel egyháziaknak elsősorban a hercegprímás, hercegérsek címet adományozták, többen igyekeztek ezt úgy értelmezni, mintha Mindszenty József megalázásának szánta volna a pápa, holott az intézkedésnek semmi köze sem volt a bíboros személyéhez.
Esztergom falusiasításával is baj volt. Mert hát hogyan lehet Dózsafalvának olyan ékes épülete a várhegyen, mint a bazilika. Úgy is mondhatnánk, hogy a monumentális bazilika mentette meg Esztergom méltó városi rangját.
A várhegyen a középkorban hét templom állt, köztük a török hódoltság idején rommá vált Szent Adalbert-székesegyház, a királyi vár kápolnái és a csodás módon fennmaradt reneszánsz Bakócz-kápolna. Miután a töröktől megszabadult Esztergom ismét prímási székhellyé vált, 1819-ben megkezdődhetett az új székesegyház tervezése, építése Kühnel Pál, Packh János, majd Hild József tervei szerint. Kétszáz évvel ezelőtt, 1822. április 23-án volt a bazilika alapkőletétele.
1819-től kezdve négy hercegprímás idejében épült a bazilika. Latin szavakkal így sorolták fel az építtetőket: Rudnay Sándor coepit – kezdte, Kopácsy József continuavit – folytatta, Scitovszky János consecravit – felszentelte, Simor János consummavit – befejezte.
Jellemző, hogy az ország első főpapjaivá emelkedhettek egyszerű származású papi személyek:
Rudnay édesapja szolgabíró volt, Kopácsy Józsefé elszegényedett birtoktalan kisnemes, Scitovszky falusi tanítócsalád gyermeke, Simor János édesapja pedig cipészmester volt.
A reneszánsz építészet remekét, a középkori székesegyházból épen maradt Bakócz-kápolnát bravúrosan áthelyező Packh János tette igazán monumentális épületté az épülő bazilikát. Az építkezés folyamatának egyik szomorú, késleltető akadályává vált az ő meggyilkolása, melynek indítékát nem ismerjük.
A többszöri kényszerű szünet ellenére, még ha nem is készült el teljesen,
Scitovszky János hercegprímás 1856. augusztus 31-én Ferenc József jelenlétében felszentelte a bazilikát.
Az építkezésnek akkor már nagy híre volt. Liszt Ferenc a felszentelésére írta Esztergomi miséjét, s művét ő maga vezényelte magyar ruhában. Ezt követően Simor János hercegprímás fejezte be az építkezést: megépült a főhomlokzat oszlopos előcsarnoka és a félig kész déli oldaltorony.
Kétségtelen, hogy a bazilika épülete nem egy plébániai közösség meghitt, otthonos istenháza, hanem mint a magyar katolikus egyház főtemploma, országos és egyházmegyei ünnepségek befogadására való. A kisebb plébániai közösség számára annál alkalmasabb a székesegyház oldalkápolnájává tett Bakócz-kápolna.
A bazilikát Schwarz-Eggenhofer Artúr apostoli kormányzó idejében, a hatvanas években kétszer töltötte meg szinte zsúfolásig a hívősereg, a Duna túloldaláról a felvidéki magyarok tömegei is, holott akkor még nem volt helyreállítva a világháborúban felrobbantott Mária Valéria híd. Az első nem látványos, hanem
bensőséges, sok-sok gyónó és áldozó miséje volt 1968. augusztus 20-án, egy nappal a Varsói Szerződés csehszlovákiai beavatkozása előtt.
Az áldozók nagy száma miatt a város más templomaiból is kellett Eucharisztiát hozni. A versei publikálásától már eltiltott Városi István kanonok volt a szentmise szónoka, a klasszikus szónoklattan szabályai és a költői beszéd stílusában, hallgatóit lebilincselve. A kommunista megfigyelők megtették jelentéseiket. Városi Istvánt ettől kezdve már a prédikálástól is eltiltották.
Egy másik alkalommal Schwarz-Eggenhofer Artúr szólt a hívők hatalmas tömegéhez, hangsúlyozva, hogy ne féljenek gyermekeiket hittanra beíratni. A kormányzó úr nem volt nagy szónok, de amit mondott, az megérintette és bátorította hallgatóit. A bazilika ezen alkalmakkor a legnemesebb értelemben töltötte be hivatását. A főegyházmegye „anyaszentegyháza" volt, a diktatúra nehéz körülményei ellenére.
Esztergom azóta sokat fejlődött, szépült. Többé már nem fenyegeti, hogy Dózsafalva lesz. Anyaként várja ma is az igére és Eucharisztiára éhes gyermekeit.
