Óvakodjatok – mondja Jézus. Legyetek óvatosak! Tartózkodók. Vigyázzatok, nehogy megtévedjetek!
Óvakodjatok az írástudóktól. Nem általában az Írások tudóiról, hanem egy egészen sajátos viselkedésű embercsoportról van szó. Akik szívesen járnak hosszú köntösben. Akik szeretik, ha a nyilvánosság előtt feltűnhetnek. Szeretik, ha az első sorokban ülhetnek, ha külön is köszöntik őket…
A képmutatóktól óv bennünket Jézus. És a képmutatástól. A hazugságtól.
Hajlamosak vagyunk mindannyian arra, hogy másokat megítéljünk. Véletlenül sem rólunk van szó, hanem arról a másikról…
Amikor a közös imádságról beszél Szent Benedek Atyánk, figyelmezteti a szerzeteseit: „Mens nostra concordet voci nostrae” – vagyis
legyen összhangban a gondolkodásunk és a kimondott szavaink.
Ismerős a mondás: Vizet prédikál, bort iszik…
Tudálékosan vagy divatosan az identitásválságról beszélhetnénk. Vajon az vagyok-e, akinek mondanak? Vagy csak színlelem? Valójában más vagyok?
A leghétköznapibb életben is megkívánjuk, hogy ne legyen különbség a látszat és a lényeg között. Az „olyan, mint…” és mégsem az; csak úgy látszik, olyannak tűnik – tönkre tudja tenni az életet.
Látszatvilágban élünk sokszor. Olyan, mintha… és mégsem az. Két ember kapcsolata lehet őszinte és lehet látszatkapcsolat. Amikor kimondja valaki a házassági esküt, utána vagy hűséges az esküjéhez, vagy csak látszatházasságban él. A nyilvánosság előtt tesszük a szépet, úgy viselkedünk, mintha minden rendben volna, s közben talán még magunknak sem merjük bevallani, hogy valami nagy baj van a mélyben.
Reklámozzuk a szaktudásunkat, s közben messze vagyunk attól, hogy valóban urai lennénk a mesterségünknek. Ígéreteket teszünk, tetszetős csomagolásban, hogy mi sokkal emberibbé tennénk a közösségünk életét –s közben a háttérben mindez üres szólam csupán, hozzáértés, tapasztalat, szakértelem, rátermettség nélkül. Hosszan sorolhatnánk, hogy az élet hány területén érhető tetten a színlelés. Se vége, se hossza…
Amit iskolának nevezünk, az legyen valóban az, aminek mondják. Ott legyen meg a pedagógusoknak az emberi tisztességük és a szakmai hitelességük. Amit kórháznak nevezünk, az legyen valóban az ember egészével való törődésnek a helye. Amit egyházközségnek nevezünk, az ne pusztán szervezet legyen, hanem a hívők élő közössége. Amit demokráciának nevezünk, az legyen valóban az emberek közösségének akaratnyilvánítása és megvalósítása.
Hitelességről van szó. Az vagyok, aminek mondanak. Az vagyok, aminek magamat bemutatom.
Az emberi érintkezéshez hozzátartozik, hogy bemutatkozunk. S a legkeservesebb élmények közé tartozik, amikor valakiben csalódnunk kell, mert nem az, akinek mondta magát.
Jézus figyelmeztetése nagyon komoly: óvakodjatok a képmutatóktól. Akik színleg nagyokat imádkoznak, s közben fölélik a szegények házát. Nem kerüli el őket az ítélet. (Mk 12,38–40)
Társadalmunkat már évtizedek óta identitásválság sújtja. Az úgynevezett népi demokráciában hirdették a vallás szabadságát, közben aki vallásos volt, hátrányos helyzetbe került. Amikor megváltozott a politikai környezet, és valóban szabaddá váltunk, nem lehetett tudni, ki hord álarcot, és ki adja valóban önmagát. Elbizonytalanodott a világ.
Egy ilyen bizonytalan világban nőnek föl a fiatalok, akik számára hiányzik a biztonságot adó környezet. Amikor a család sokszor tulajdonképpen nem is család, legföljebb színleg az… Amikor nem a rátermettség, nem az igazi tudás, hanem az összeköttetései juttatnak valakit előre a társadalmi ranglétrán, akkor könnyű elbizonytalanodni. Amikor nem a megszerzett tudás, képzettség alapján ér el valaki anyagi megbecsülést, hanem furcsa kapcsolatokon keresztül, akkor összekuszálódik a világ.
Ha egy több évtizede a gyerekekért dolgozó, szívvel-lélekkel hivatásának élő
pedagógus csak a töredékét keresi annak, amihez az iskolából kikerült volt diákja néhány év múlva már hozzájut,
akkor alighanem társadalmi méretű igazságtalansággal kell szembenéznünk. Becsapva érezzük magunkat. Csalódtunk. Hazudtak nekünk.
Jézus tiszta értékrendet kíván a követőitől. Beszédetek legyen igen, igen, nem, nem (Mt 5,37). A hazugság távol áll tőle.
Hazugságra építeni életet, családot, társadalmat nem lehet. Nem egyszerűen felelőtlenség a csalás, a hazugság, hanem bűn, súlyosan elítélendő. Sátáni. A hazugság atyjától származik (vö. Jn 8,44).
Feladatunk, hogy egy igazságos, hazugságtól mentes világot építsünk föl. Az igazság szolgálata egyáltalán nem könnyű. Számolni kell azzal, hogy nem értenek meg. Akár bolondnak is tartanak. A kompromisszum hozzátartozik az élethez. De sosem jelentheti önmagunk feladását. Sosem jelenthet szabad utat a hazugságnak.
Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e? – figyelmeztet bennünket Szent János apostol (1Jn 4,1). Sok a hamis próféta ebben a világban, fűzi hozzá.
Hamis prófétákkal tele volt és tele van a világ. Józanok legyetek és vigyázzatok! (1Pét 5,8) – Péter apostol figyelmeztet bennünket ezekkel a szavakkal.
Ezek a kijelentések napjainkban is időszerűek. Meg kell vizsgálni, mérlegre kell tenni mindent: vajon az-e, aminek vagy akinek mondja magát?
A dán filozófus, Søren Kierkegaard mondja:
„Két módon tehetnek bolonddá.
Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot.
A másik, hogy visszautasítod az igazságot.”
Jézus pedig így bátorít: „Az igazság szabaddá tesz titeket.” (Jn 8,32)
