Volt idő, amikor egy-egy szent életrajzát azzal vélték példamutatóvá tenni, hogy kijelentették, már csecsemő korában koplalt nagyböjt idején. Mert volt idő, mikor az emberek nem hittek a változás, a fejlődés lehetőségében. Ha szent, akkor mindig az volt… Ma azonban már tudjuk, hogy a szentek nem szentnek születnek, hanem azzá válnak, ha – akár hétköznapi emberként – rátalálnak Jézus útjára.
Akit május 15-én avat szentté Ferenc pápa, annak az élete úgy indult, hogy bárki megirigyelhette. Charles de Foucauld vagyonos nemesi család első gyermekeként 1858-ban született Strasbourgban. Tehetséges kisfiúvá cseperedett. Három évvel később született kishúgával együtt édesanyjuk szerető gondoskodását élvezték.
Hamarosan azonban édesapjuk tüdőbajban, nem sokkal utóbb édesanyjuk, harmadik gyermeke koraszülésekor meghalt.
Charles anyai nagyapja gyámságába került, akitől nagy vagyont örökölt. A két jezsuita iskolában már bajok is akadtak vele, végül állami érettségit tett, s utána katonai akadémián tanult. Fiatal tisztként Franciaországban, majd Algériában szolgált, de egy nővel folytatott botrányos viszonya miatt elbocsátották. A cinikus, Istennel meghasonlott fiatalember csak a tehetségét nem veszítette el.
Életveszélyt is vállalva Marokkóban végzett kutatásokat. Rabbinak öltözve keresztények számára tiltott vidékekre is eljutott. Feltérképezte az Atlasz-hegységet, amelynek jelentős része addig ismeretlen volt az európaiak számára. Feljegyzései, mérései, a muzulmán vallásosság tapasztalatainak eredményével tért haza majdnem egy év múltán, amikor
átvehette a Francia Földrajzi Társaság kitüntetését. Mégis céltalannak látta az életét.
Ekkor, 1886-ban történt Charles életének fordulata, a megtérés. Unokanővérének volt később hálás, amiért elvitte Párizs egyik plébániájára, a Henri Huvelin nevű lelkipásztorhoz. A tapasztalt pap meglátta benne a hitre szomjazó embert. Charles gyónt és áldozott. „Mihelyt hittem, hogy van Isten, azonnal megértettem, hogy nem tehetek mást, mint hogy egészen érte éljek.
A szerzetesi hivatásom a hitemmel egyazon órában született meg.”
1890-ben belépett a trappista rendbe. Először egy franciaországi kolostorba került, később Szíriába küldték, 1896-tól pedig Rómában tanult teológiát. 1897-ben engedéllyel elhagyta a rendet, és Názáretbe ment, ahol a klarissza nővéreknél vállalt szolgaságot. Három évig élt ott.
A klarissza főnöknő 1901-ben rábeszélte, hogy szenteltesse magát pappá. Ezt követően Algériában remeteként élt. Kidolgozta elképzelését egy új szerzetesrendről, a Jézus Kistestvéreiről. 1914 után már nem látogathatott haza Franciaországba. Tamanrasset-ben élt, és segített, ahol tudott. Nem téríteni szándékozott, hanem szeretni.
Tanulmányozta a tuareg népet, francia–tuareg szótárt szerkesztett, amely mindmáig a tuareg szótárak alapját képezi. Több könyvet is írt a tuareg népről és kultúráról. 1916. december 1-jén elfogták, s francia ügynöknek gondolva agyonlőtték. Az általa megálmodott szerzetesrendből így életében nem lett semmi. Követői tizenhét évvel a halála után alapították a Jézus Kistestvéreinek rendjét.
Foucauld lelki rokonságban áll Lisieux-i Szent Terézzel. Mindketten a „kis úton” jártak.
A hétköznapi kis tettek felértékelődnek. Nagy baj és félreértés az, ha az első helyet keressük. Foucauld már megtérésekor ezt írta naplójába: „Mennyire szomjazom végre azt az életet élni, amelyet megsejtettem, amikor Názáret utcáit róttam, melyeket a mi Urunknak, a megvetettségbe és a névtelenség homályába rejtőzött szegény mesterembernek a lábai tapostak.”
