„Borzalmas volt a tavalyi húsvét – emlékezik vissza Chad. – A vírus miatt leállt a vállalat, ahol apám dolgozott. Megszűnt a jövedelme, így abba kellett hagynom a tanulást, mert nem voltunk képesek kifizetni a tandíj következő részletét. Munkát kellett vállalnom. Gépkocsivezető lettem egy ételt házhoz szállító kisvállalkozásnál. Szinte csak rendőröket és katonákat lehetett látni a városban, néhány más, kiemelt szolgálatot teljesítő autó mellett. Egy idő múlva ez az állásom is megszűnt” – mondja a húszéves építészhallgató. Chad ma már ismét tanul, a család összeszedte magát. Ez a húsvét talán szebb lesz…   
„A hívek megértését kérjük a nagyheti és húsvéti szokások gyakorlásának korlátozása miatt, tekintve, hogy a koronavírusos megbetegedések száma még mindig emelkedik” – kommentálta Jose Palma cebui érsek a főegyházmegye március elején nyilvánosságra hozott irányelveit az előttünk álló nagyheti és húsvéti szertartásokra vonatkozóan. „Mellőzendők a nagycsütörtöki és nagypénteki virrasztások; a templomi és otthoni pasyon vagy pabasa imaórák, a körmenetek: a keresztút nagypénteken, illetve a nagyhét egyéb napjain; a pasos nagykedden és nagyszerdán; a visita Iiglesia nagycsütörtökön, a santo entierro és a la soledad nagypénteken, valamint a húsvétvasárnap hajnali sugat-ünneplés is.” 
Eddig ezek a népi ájtatossági formák jelentették a nagyheti felkészülést, illetve a húsvétot. E kettő élesen elválik Cebuban. A húsvétvasárnapot a nemzetközi gasztronómia uralja: tojás, húsvéti sonka, illetve bárányhús. Húsvéthétfőn pedig már mindenki megy dolgozni. Ezzel szemben a nagyhét ételei helyi eredetűek, például a híres binigbit, a zöldségekből és kókuszolajból készített édesség, amit nagypénteken, a hústilalom idején eszünk.  A járvány előtt a cebuiak szívesen vettek részt a nagyhét mozgalmas eseményein. Mintha az előkészület átvette volna az ünnep jelentőségét. 
A nagyhét első napjain a pasos, a szentképes körmenet vonzott tömegeket, nagycsütörtökön pedig a visita iglesa keretében keltünk útra, hogy legalább hét templomot meglátogassunk, ahol elmondtuk a megfelelő imákat. 

Nagypénteken általában három (!) körmeneten vehettünk részt. Reggel a Magyarországon is szokásos keresztutat jártuk, majd a délutáni nagypénteki szertartás után a santo entierro, következett, azaz Jézus temetési menete. Ez ahhoz hasonlít, ahogyan a mindennapi életben kísérik a halottat a temetőbe, de a menet viszi magával az egyháztörténet szentjeinek szobrait is, hiszen ők is siratják Jézust. A nap estéjén, már sötétben indult a harmadik körmenet a Fájdalmas Anya meglátogatására, az úgynevezett la soledad.  

Húsvétvasárnap pedig a Magyarországon is ismert szertartások és szentmisék mellett fontos a helyi hagyomány: a kora hajnali sugat (magyarul: találkozás), ahol átélhetjük, ahogyan a feltámadt Krisztus találkozik szüleivel.  
Az idei húsvétkor mindez megint elmaradt, kárpótlásul azonban egészen különleges élményben részesülhettünk, mert idén ötszáz éves a Fülöp-szigeteki kereszténység. A szigetvilág legelső szentmiséjét 1521 húsvétján mutatta be Magellán flottalelkésze. Húsvétvasárnap az érsekség minden templomában egyszerre nyitották meg a Kegyelem Évét a jubileumi keresztek leleplezésével és megáldásával, valamint az ünnepi bulla felolvasásával. Körmenetek helyett autós és motoros felvonulásokkal ünnepeltünk. Az az érzésem, hogy az idei húsvét mindennek ellenére személyesebb kapcsolatra adott lehetőséget az értünk magát feláldozó és harmadnapon feltámadt Krisztussal.