A hatszáz oldalas, súlyos albumot nehéz kézbe venni, de még nehezebb letenni: a Jézus Társasága fél évezredes hazai történetét bemutató kötet – bármily hihetetlen – olvastatja magát. Első ránézésre az értékes képanyag is megragadja a könyvet föllapozót. Nem azért tesszük a polcra, hogy ott porosodjék, hanem hogy kéznél legyen, és valahányszor szükséges, felüssük.
Az alapító Loyolai Szent Ignác életének jeles évfordulója van az idén. 1521-ben következett be megtérése, amikor Pamplona ostrománál súlyosan megsebesült. Szentté avatása pedig 1622-ben történt. Szent Ignác életének és a rendalapítás történetének összefoglalása nélkül nem volna igazán érthető a hazai rendtörténet. A rend intézményi felépítése, a lelkiség jellemzői, a képzés, a misszió, a lelkigyakorlat sajátos módszere éppoly fontos, mint a magyar történelem, a három részre szakadt ország viszonyai között induló és az oktatásban az evangelizáció lehetőségét felismerő rend nehéz, mégis gazdag vallási és kulturális értékeket termő élete.
A két szerkesztő, Szokol Réka és Szőnyi Szilárd Mihalik Béla Vilmos történészi koncepciója alapján huszonnyolc szerző munkáját használta fel. A szerzők közé sorolhatjuk a kötet nagyobb részeinek végén a felhasznált irodalom összeállítóit is, még ha csak a legfontosabb művek felsorolásáról van is szó. Nyilvánvaló, hogy azokról a jezsuita személyiségekről, például Pázmány Péterről, akikről szinte könyvtárnyi irodalom született, ez a kötet csak rövid összefoglaló cikket közöl. Jegyzetanyaga is értékes forrásokra hivatkozik, ezzel is növelve a kötet tudományos értékét.
A jezsuita oktatás, a kollégiumok, gimnáziumok, a nemesi akadémia és a többi intézmény a jezsuita lelkipásztorkodás fontos eszközei. A misszió XVII. századi példáiról, a hitviták, a vallásváltoztatások mellett a gyónás és áldozás gyakorlatáról, a tábori lelkészek és az ispotályok világáról is képet kaphatunk.
Az album harmadik része a virágkor, az 1685-től 1773-ig, a rend első feloszlatásáig tartó időszak történetét foglalja össze. A török elleni harcok idején is működött, terjedt a rend. A felszabadult országban nélkülözhetetlen volt a munkájuk. A reformáció korában, melyet a felekezetképződés korának is nevez a könyv, az „eretnekek” megtérítése fontos törekvés volt. Az ortodoxokkal való unió ügyében a jezsuiták is szerepet vállaltak.
Miért korlátozta a jezsuitákat II. Rákóczi Ferenc? – teszik fel a kérdést. Hiszen a fejedelem nem táplált személyes ellenszenvet velük szemben. A jezsuita birtokok elkobzásával Rákóczi a bécsi udvar azon törekvéseit igyekezett ellensúlyozni, amelyek a magyarországi birtokviszonyok átrendezésére irányultak.
A rend 1773-ban történt feloszlatása XIV. Kelemen pápa brevejével történt. A pápa ezt azzal indokolta, hogy a jezsuiták a keresztény egység és a béke megőrzésének útjában állnak.
A rend feloszlatásában szerepe volt az egyre terjedő janzenizmusnak, probabilizmsnak is. A kötet Mária Terézia könnyei címmel tárgyalja, hogy az uralkodónő végrehajtotta ugyan a jezsuiták feloszlatását, de megsiratta és segítette őket.
A lelkipásztorkodást nem a plébániák rendszerében végezték, hanem saját templomaikban. A paphiány miatt azonban – különösen a XVIII. századtól – hazánkban nem érvényesült ez az alapelv. Összefoglalót olvashatunk az 1773-as feloszlatást követően az exjezsuitáknak a különböző tudományágakban kifejtett munkásságáról.
Válogatás mutatja be a jezsuita templomok és rendházak barokk képzőművészeti alkotásainak legértékesebb darabjait. Szóba kerülnek az afrikai és az ázsiai missziók, s a magyar rendtagok ezekben játszott szerepe. A jezsuiták visszatérése, újramegtelepedése 1848 után ellenérzést is keltett a hazai közéletben, volt, aki „Loyola Ignác rókabőrű fiai”-nak nevezte őket. Szaporodtak a rendházak 1853 után, de az új feladatok vállalása sok nehézségbe ütközött.
A külföldről Magyarországra települt jezsuiták is segítették a rend XIX. századi magyarországi újrakezdését, így például a Kalocsán is működő Weninger Sándor, a „magyar szívű német”. A XIX. század végén terjed a jezsuitaellenes közhangulat, 1909-ben mégis létrejön az önálló magyar rendtartomány. A XX. századi lelkipásztorkodás központja a Józsefvárosban alakul ki. Idekötődnek a Mária-kongregációk, valamint a sajtóapostolkodás, és Bangha Béla életműve.
„Jezsuiták a cicoma ellen” mottóval Mezőkövesden a Jézus Szíve-tisztelet jegyében épült Bíró Ferenc irányításával a matyó falu. Bíró Ferenc lapot (A Szív) és a Jézus Szíve Népleányok Társaságát is megalapította.
Glattfelder Gyula, a budai Szent Imre Kollégium igazgatója már csanádi püspökként Szegedre hívta papnevelésre a jezsuitákat: 1930–1950 között így lett a szegedi egyházmegyeközi papnevelő intézet lelki igazgatója s az aszketika és liturgia tanára az innsbrucki egyetemen filozófiai és teológiai tanulmányait végző Hunya Dániel.
A XX. században újjászületik a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok mind szélesebb körben alkalmazott, terjesztett mozgalma a középiskolásoktól különböző más társadalmi rétegekig. A Jézus Szíve-tisztelet a lelkipásztorkodás középpontjába kerül. A KALOT modern parasztmozgalma nemcsak hitbuzgalmi, hanem egyedülálló társadalmi eredményeket is hozott.
Az ifjúsági legényegylet alapítója, Kerkai Jenő 1949-től a politikai rendőrség fogságában volt 1959-ig, majd betegen 1970-ig élt Pannonhalmán. A kötet egy oldalt szentel a szabadkőművessé, majd a kommunisták ügynökévé lett Nagy Töhötömnek is; reverendás képének tekintete sokatmondó.
Mócsy Imrét még Rákosi is nagyon okosnak tartotta. Rómában professzor lehetett volna, ha a magyar püspöki kar és a Vatikán közötti üzenetközvetítés miatt, az el nem küldött Beadványában leírt rendőrségi meghurcolás nem teszi tönkre. Tüll Alajos, Csávossy Elemér, Pálos Antal (ez utóbbi legterjedelmesebben) ebben a könyvben is a jezsuita börtönviseltek tanúságtevője.
A rendtartomány külföldre szakadt tagjai a szenvedő hazai rendtartományból kapták a kegyelmi erőt, a Vatikáni Rádió, a bécsi Egyházszociológiai Intézet (UKI) és a könyvkiadás pedig erősítette a hazaiakat.
A Jézus Társasága hazai történetét összefoglaló kötet ajánlását aligha fejezhetnénk be másképp, mint a Nemeshegyi Péter életútjára való utalással, aki – Istennek hála – 1993-tól haláláig idehaza lehetett „Isten jóságának teológusa”.
