Az EVT a világ legnagyobb ökumenikus, egyházközi szervezete. Több mint háromszázötven tagegyháza közt ott vannak a legnagyobb protestáns felekezetek, presbiteriánusok, reformátusok, lutheránusok, anglikánok, metodisták, baptisták, pünkösdiek és az ortodox egyházak több mint ötszázmillió hívő képviseletében – a római katolikus egyház megfigyelőként vesz részt a szervezet munkájában.

Látható egység

Az ökumenikus gondolat, hogy ugyanis a széttagolt egyházakat össze kellene fogni egy szervezetbe, hogy „látható egység legyen az egy hitben és egy eucharisztiában”, a XIX. században fogalmazódott meg Nyugat-Európában és Amerikában, egyebek közt a virágkorát élő missziói mozgalom összefüggésében. Ám nem csak a protestánsokat foglalkoztatta a kérdés. 1920-ban V. Germánosz konstantinápolyi ökumenikus-egyetemes pátriárka levélben fordult „a testvéregyházakhoz, bárhol vannak is”, hogy alakítsanak „szövetséget (koinónia) az egyházak között”. Az ökumenikus mozgalom tehát nem csupán nyugati protestáns kezdeményezésként bontakozott ki. 1937-ben már fel is állhatott volna a szervezet, ha az egyik legfontosabb csatlakozó egyházcsoportot, a német protestantizmust nem szállja meg a Deutsche Christen (’németkeresztények’) mozgalma, mely a hitleri nacionalista téboly, a német faji felsőbbrendűség gondolatához próbálta igazítani ezeket az egyházakat, és a kommunizmus mellett ez ideológia nyomán ki nem tör a második világháború.

Még javában folyt a romeltakarítás, amikor végül 1948-ban Amszterdamban megalakult a szervezet. A német egyházak okkal-joggal nem győztek szégyenüknek és bűnbánatuknak hangot adni – ahogyan egyébként 1945 után a magyar egyházfők között egyedül Ravasz László is az önvád hangján beszélt a kommunista hatalomátvételi törekvésekig. A német egyházak maguktól tartottak bűnbánatot, de a világégés és a vészkorszak tapasztalata, illetve az alakulóban levő EVT genfi irodája által szervezett náciellenes tevékenység ezt a szemléletet mintegy természetes feltételévé tette az EVT-hez való csatlakozásnak: mindenki így gondolta. Ráadásul Nyugat-Európában ekkor zajlott a kereszténydemokrata megújulás, amikor a világrend helyreállásában a keresztény hit és a liberális (értsd: parlamentáris) demokrácia kéz a kézben járt. Az EVT ebből a szemléletből nőtt ki, és abban a tekintetben máig jelentőset alkotott, hogy megpróbált a modern világ kihívásaira teológiailag árnyalt, az egyházak sokfélesége által képviselhető válaszokat adni. Legfontosabbnak a Hit és Egyházszervezet Bizottság munkáját tartják, amely a kereszténység alapvető hittételeiben és -gyakorlatában fogalmaz meg közös, ökumenikus ajánlásokat.

Az ortodoxia csatlakozása – az enyhülés csapdája

Gondok persze kezdettől fogva jelentkeztek. 1948-ban a vasfüggöny már kettévágta Európát, és nagyobbrészt emiatt a Kelet-Európában honos ortodoxia távol maradt, habár a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus alapító tagnak számít. Mit kezdjen ezzel a roppant megosztottsággal a testvéri koinónia? Mintegy értelemszerűnek látszott, hogy a párbeszédet, a kibontakozó enyhülési politikát, nem pedig a konfrontációt választja. Ennek jegyében 1961-ben sikerült meghívnia az orosz ortodox egyházat. Ez jelentős fegyverténynek számított. Az lett az egyik legnagyobb (százötvenmilliós) tagegyháza. Hivatalos-intézményes kapcsolat jött létre az orosz ortodox teológia nagyszerű és kevéssé ismert világával, illetve a szovjet rabságban szenvedő papsággal, amelynek ezzel akár mentőövet is adhatott. Ugyanakkor, sajnos, legitimálta is az orosz ortodox egyháznak a szovjet hatóságok által hatalomra juttatott vezetését, és így magát a szovjet berendezkedést is. A kelet-közép-európai egyházakkal kapcsolatban is ezt a helyzetet idézte elő. Ráadásul ezzel a KGB előtt is megnyitotta szervezetét, amit egyébként máig nem tett tisztába – nem mintha ilyesmire az egyházak szívesen vállalkoznának, Magyarországon is csak az evangélikus egyház mer hivatalos eljárást biztosítva szembenézni a kommunizmus alatt viselt dolgaival.

Mindezek révén az EVT – miközben fennen hirdette politikai-prófétai szerepét – meglehetősen unalmas, a kényes kérdéseket szőrmentén is ritkán emlegető, balliberális-enyhüléspárti, kenetes beszédmódot alakított ki, amellyel szemben egyebek közt a konzervatívabb protestáns irányzatok erős fenntartásokat fogalmaztak meg, már-már eretnekséggel vádolva az EVT egyes állásfoglalásait, de az ökumenikus eszme, az EVT főként szakteológiai teljesítménye iránti tisztelet és a világszervezetben való képviselet miatt nem lépnek ki. Hasonló viszonyról tesz tanúságot az ortodoxia is, egyfelől markánsan fellép az EVT „nyugati-liberális” állásfoglalásaival szemben, ugyanakkor az intézményes nyugati kapcsolatot szintén fontosnak tartja, aminek azonban különös bukét adott, hogy az orosz egyházat a KGB erősen, máig hatóan átszőtte. A mostani moszkvai pátriárka, Kirill, akiről a Forbes ezt írta 2009-ben: „szovjet levéltári források tanúsága szerint KGB-ügynök volt (ahogyan az elődje, II. Alekszij is)”, hamvas, huszonöt éves ifjúként kezdte pályafutását mint egyháza EVT-képviselője Genfben, majd 1975 és 1998 között az EVT központi bizottságában is szolgált. Az orosz ortodoxiának intézményes-politikai szempontból fontos tehát az EVT-ben való maradás. Ugyanakkor konzervatív ortodox körök egyre inkább elutasítják az EVT „liberalizmusát”, sőt magát az ökumenizmus gondolatát is egyre inkább eretnekségszámba veszik – a bolgár ortodox egyház éppen ezért 1998-ban ki is lépett. Az EVT mint szervezet és az ökumenikus eszme óriási kudarcként könyvelhetné el, ha az ortodoxia kiválna, márpedig számos ortodox egyházi személy ezt jelenleg is szorgalmazza.

Tévtanok bevétele

Ezen túlmenően azonban az orosz ortodoxia egyre inkább olyan nézeteket emel hivatalos-bevett egyházi álláspont rangjára, amelyek nemcsak sok ortodox és nyugati teológus szemében kimerítik a tévtan fogalmát (lásd cikkünket itt), hanem egyszerűen elfogadhatatlanok a környező világ számára. Bármily megkapó és mély elgondolások társulnak is hozzájuk, a russzkij mir (’orosz világ’) és a Szent Rusz gondolata a hivatalos egyházi megnyilatkozásokban az orosz felsőbbrendűség képzetét sulykolja. Szent Rusz elszakíthatatlan részét képezi Kijev, mert legendás időkben ott vették fel a keleti szlávok a kereszténységet, onnan kiindulva szerveződött a pravoszláv egyház, következésképpen Ukrajna a moszkvai pátriárka fennhatósága alá tartozik, vagyis nem alakíthat önálló ortodox egyházat, jóllehet a bevett szokásnak megfelelően a konstantinápolyi pátriárkától 2019-ben megkapta rá az engedélyt. Nem számít ebben az egyházfelfogásban, hogy az ukránok éppúgy leváltak az ószláv „népről”, ahogy a lengyelek, szlovákok, csehek, és évszázadok óta szabadulni akarnak az orosz „testvéri” iga alól. Az orosz ortodox egyház nem teszi szóvá, hogy a hazájukat védő ukránok ellen népirtást szorgalmaz Alekszandr Dugin, a felújított pánszlávizmus, az eurázsianizmus félhivatalos filozófusa. Miért is tette volna, ha Kirill pátriárka mindjárt az Ukrajna elleni támadást követően, február 27-én mondott szentbeszédében ezt fejtegette: „Isten óvjon attól, hogy ebben a mostani politikai helyzetben [így nevezve Ukrajna lerohanását] a hozzánk oly közel álló, testvéri Ukrajnában uralomra jussanak azok a gonosz erők, amelyek mindig harcoltak Rusz és az orosz egyház ellen… Az Úr őrizze meg az orosz hazát, azt az orosz hazát, amely ma magában foglalja Oroszországot, Ukrajnát és Belaruszt, valamint más népeket és törzseket.” Most pedig a részleges mozgósítás elrendelése után, szeptember 25-én mondott homíliájában bűnmegváltást tulajdonít a hősi halálnak, amivel ellentmond az alapvető keresztény tételnek: egyedül Krisztus áldozathozatala mossa le a bűnt. Ezzel valójában szent háborút, dzsihádot hirdet. Mindez, sajnos, akárhogy nézzük, az egyház krisztusi alapjait tagadja meg, és a Deutsche Christen gyűlöletet-erőszakot üdvözlő világát idézi, amely miatt az ökumenikus mozgalom az 1930-as években egyszer már megfeneklett.

A felfüggesztés felvetése

A februári totális támadás után Rowan Williams korábbi canterburyi érsek felvetette, hogy az EVT-nek el kellene gondolkodnia az orosz ortodox egyház kizárásán, mert az nem egyszerűen támogatja az Ukrajna elleni háborút, hanem eretnek módon, teológiailag üdvösnek tartja. Az érseket többen megátalkodott liberálisnak tartják szexuáletikai állásfoglalásaiért (homoszexuális papok elfogadása stb.). Ugyanakkor tudnivaló, Williams kiváló ruszista, jól ismeri az orosz teológiát, az orosz misztikusokat, Dosztojevszkij tanulmányozása végett tanult meg oroszul. A róla szóló könyvében vitába száll azokkal a nyugati, hazánkban is gyakran ismételt, korántsem légből kapott kifogásokkal szemben, amelyek szerint Dosztojevszkij egész felfogása, írói gyakorlata az orosz felsőbbrendűségi misztikát szolgálja. Igaz, mondja az érsek, Dosztojevszkij felült a pánszláv mítosznak – hogy ugyanis az oroszoknak maguk alatt kell egyesíteniük minden szláv népet –, de jellemábrázolásában a dialogizmust, a keresztény perszonalizmust (ne feledjük, a kereszténydemokrácia egyik alapeszméjét), a másik ember istenképűségének felismerését bontja ki páratlan árnyaltsággal. Williams Dosztojevszkij-értelmezése azt példázza, hogy lehet az orosz vallásos mélységhez, misztikához folyamodni, lehet az esetleg kifulladt-kiüresedett Nyugatot abból merítve megújítani, de ehhez nem kell az orosz politikai önkényt-kegyetlenséget is elfogadni, netán átvenni, illetve büntetlenül hagyni. Ahogyan büntetlen maradt a kommunizmus.

Oroszországot egy volt KGB-tiszt vezeti, az orosz egyházat egy volt KGB-ügynök. A több mint négymillió oroszt lemészároló titkosszolgálatot szerte Oroszországban államilag ünneplik. Képzeljük el Németországot az SS-t ünnepelni! A német protestánsokat a Deutsche Christent dicsérni! Ezt azért teheti Oroszország, mert a kommunizmusért nem bűnhődött. Joggal veti fel Williams az ukrán honvédőket „a gonosz erőinek” nevező orosz egyház kizárását, de legalábbis a felfüggesztését, hiszen az EVT-nek nincs kizárási mechanizmusa. És joggal tartotta úgy az amerikai, svájci és walesi református egyház, hogy status confessionis, azaz a hitvallás helyzete áll fenn: az egyháznak ki kell nyilvánítania a hit álláspontját, amely nem igazolhat hódító háborút és háborús bűncselekményeket. Annak idején hasonló oknál fogva a német egyház csak komoly bűnbánatot tartva csatlakozhatott az ökumenikus mozgalomhoz. A hatvanas években hasonló felsőbbrendűségi felfogás, az apartheidrendszer támogatása miatt az EVT élesen bírálta a dél-afrikai holland református egyházat, amely a pretoriai kormány nyomására kilépett a szervezetből. Erkölcsileg embertelen, teológiailag eretnek tanokkal nem lehet párbeszédet folytatni, a kizárás-felfüggesztés mindenképpen indokolt. Hogy eretnekségről van szó, azt igazolta a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsa nagy tekintélyű elnöke, a nagygyűlésen felszólaló és Ferenc pápa üdvözletét felolvasó Kurt Koch bíboros, amikor ezt nyilatkozta: „Eretnekség van abban, ahogyan a pátriárka a kegyetlen és értelmetlen ukrajnai háborút álvallásos érvekkel igazolja.”

A status confessionisnak, vagyis a hitvallási helyzet fennállásának tisztázásáig mindenképpen helyénvaló lett volna az orosz ortodox egyház tagságának felfüggesztése. Ez egyúttal alkalom is lehetett volna a szervezet KGB általi átitatottságának tisztázására, amit nem pusztán az erkölcsi szembenézés parancsa, hanem a titkosszolgálati kitettség felszámolása is szükségessé tesz.

Az EVT központi bizottsága június 15–18-i ülésén úgy határozott, hogy nem függeszti fel az orosz ortodox egyház tagságát, mondván, az EVT a párbeszéd fóruma, nem pedig bíróság (jóllehet korábban felfüggesztette az afrikai kimbanguista baptista egyházat), de határozottan elítélte Ukrajna törvénytelen lerohanását. Az EVT tehát a szervezeti egységet választotta az igei álláspont, a hitvallás érvényesítése helyett. Valójában megtagadta azt. A központi bizottság nem kérte ki tagszervezetei véleményét az ügyben, így a Magyarországi Református Egyház nem nyilatkozott róla. A magyar kormány eközben megvétózta a Kirill pátriárkára vonatkozó uniós szankciót, mondván, „Magyarország számára… a vallásszabadság szent és sérthetetlen, ezért nem támogatja egyházi vezetők szankcionálását”. A kormány nyilván nem veheti figyelembe az olyan híreszteléseket, hogy a volt KGB-ügynök egyházvezető állami adómentességet élvezve dollármilliárdos magánvagyonra tett szert a dohánykereskedelem révén.

Amikor a párbeszéd pártolja a bűnt

Az EVT-határozat ellenére sokan reménykedtek abban, hogy a nagygyűlés, amikor összeül, mégis a felfüggesztés mellett dönt. A szokásoknak megfelelően a megnyitó ülésre meghívták Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnököt, aki kemény szavakkal szólította fel az egyházi szervezetet, hogy a jogsértést támogató egyházat szembesítse az igazsággal. Nem hozta szóba a felfüggesztését, csak annyit említett, hogy „nem magától értetődő a jelenléte”. A párbeszéd fenntartását illetően erős aggályait fogalmazta meg. „A párbeszéd nem önmagáért való cél. A párbeszédnek fel kell hívnia a figyelmet az igazságtalanságra is, meg kell neveznie az áldozatokat és az elkövetőket, azok pribékjeit. Ha a párbeszéd nem haladja meg a jámbor óhajokat és a homályos általánosításokat, rossz esetben még igazolhatja és propagálhatja is a bűnt. Milyen párbeszédet folytatunk majd itt? Ezt kell eldöntenie a nagygyűlésnek, és Németország álláspontja – a szövetségi kormány nevében is beszélek –: világos. Sokan, köztük, úgy hallom, magyarok, méltatlankodtak, hogyan jön ahhoz egy politikus, hogy egy egyházi szervezet dolgába beleszóljon. Pedig ez aligha lehet kérdéses, ha nyilvánosan teszi. Főleg, ha az a szervezet ugyanakkor prófétai küldetésének tartja az államok bírálatát." Steinmeier joggal emlékeztette az egybegyűlteket arra, hogy a német egyházak milyen bűnbánatot gyakorolva léphettek be az EVT-be, s hogy az EVT nem kertelt a bűneik felemlegetésében.

Az orosz egyháznak nyilvánvalóan bűnbánatot kell gyakorolnia.  Ezzel szemben az EVT nagygyűlése ugyan határozottan elítélte Ukrajna lerohanását, azonban az orosz egyházat nem függesztette fel. Nem kérte rajta számon az Ukrajna elleni háború nyilvánvalóan eretnek igazolását. A bűnöst büntetlenül hagyta. Nem tett eleget a status confessionis, a hitvallás követelményének. És lám, a pátriárka szeptemberben ismét szemrebbenés nélkül kiforgatta a keresztény tanítást!  Az EVT mulasztott. Ki mindenki még?

Goszpodi, pomiluj!

  

Nyitókép: Az Orosz Fegyveres Erők fő templomának felszentelése 2020. június 14-én. A templom képi, ikonográfiai programja (a Krím bekebelezésének ábrázolásával együtt) is példázza azt az eretnek elképzelést, hogy a hősi halál, a katonai áldozathozatal üdvözít. Nem üdvözít. Jézus Krisztus halála üdvözít. Lásd a templom honlapját itt, néhány képét itt, illetve az Aljazeera filmjét itt.