A 2008-as pénzügyi megrázkódtatás az USA-ból eredt, hamar magával rántva a világ reálgazdaságát, ugyanakkor Európa sokkal lassabban kecmergett ki belőle, mint Amerika. A mostani baj Ázsiából jött, s úgy tűnik, Európában és az USA-ban sokkal nagyobb pusztítást végez, mint ahol kitört. 

Az EU előrejelzési képessége módfelett gyengének bizonyult; a kontinens nem készült fel rendesen a veszélyre, emiatt is ütött az rajta ilyen nagyot. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ vezetője még február elején is azt állította, csekély a valószínűsége annak, hogy a vírus elterjedjen Európa-szerte. Való igaz, a kialakuló gazdasági válságot nem lehetett elkerülni, de számos emberéletet meg lehetett volna menteni, ha pontosabbak az elemzések, a tagállamok pedig időben elkezdenek felkészülni a tömeges megbetegedésekre.

Az Európai Bizottság május 6-án jelentette meg a szokásos tavaszi előrejelzését, amely szerint az EU gazdasága 2020-ban 7,5 százalékkal zsugorodik, míg 2021-ben megközelítőleg 6 százalékkal bővül. Az Európai Központi Bank (EKB) prognózisa azt mutatja, az euróövezet GDP-je 5-12 százalék között eshet vissza, aztán a következő években újra növekedésnek indulhat. Az IMF által 2020. április 14-én közzétett előrejelzés szerint a világgazdaság 2020-ban 3 százalékkal csökken, ami sokkal rosszabb, mint 2009-ben (a globális pénzügyi válság idején), amikor a visszaesés 0,1 százalékos volt. 2021-ben viszont 5,8 százalékkal fog bővülni. Tehát mindhárom intézmény gyorsan visszapattanó gazdasággal, vagyis V alakú válsággal számol.

A tagállamok és az EU eddigi intézkedéseinek összesített értéke eléri a 3.400 milliárd eurót, ami az uniós tagállamok összesített GDP-je 20 százalékának felel meg, s ehhez jön még az EKB kötvényvásárlási programja és könnyítései. Ez roppant magas szám, de mivel nem látjuk tisztán sem a válság mélységét, sem azt, hogy meddig fog tartani, azt sem tudhatjuk, mindez mire lesz elég. Érdemes ugyanakkor az Unió által foganatosított lépéseket részletesebben számba venni. 

Mit tett eddig az EU a gazdasági válságkezelés terén? 

A Bizottság március 13-án beruházási kezdeményezést terjesztett elő, hogy azonnali likviditást biztosítson a tagállamoknak: összesen 37 milliárd eurót. Ehhez a kohéziós politika fel nem használt forrásait tette elérhetővé, ami azonban a tagállamok nagyjából felének, köztük Magyarországnak nem jelentett segítséget, mivel mi a számunkra rendelkezésre álló hétéves keretet már teljesen lekötöttük, s nem akarjuk azt visszakérni a nyertesektől. Április 2-án egy második csomagot fogadott el a brüsszeli testület, formailag azonban ebben sem volt friss pénz. Azt tartalmazta, hogy a 2020-as évben még meglévő forrásokat a tagállamok szabadon átcsoportosíthatják a felzárkóztatási alapok és a különböző fejlettségű régióik között. Mindez könnyítést jelentett, de pluszpénzt nem.

A Bizottság emellett ideiglenes állami támogatási szabályokat fogadott el, amelyek segítségével a kormányok likviditást biztosíthatnak a vállalkozások támogatása és a munkahelyek megőrzése érdekében. Itt tehát a tagállamok állják a cechet; a Bizottság csupán jelentősen megemelte a cégek megmentésére fordítható támogatás összegét, amelyre békeidőben  árgus szemekkel figyel, nehogy versenytorzító hatása legyen. Továbbá először a történetében javaslatot tett a Stabilitási és Növekedési Paktum mentesítési záradékának alkalmazására, hogy a tagállamok rendkívüli költségvetési támogatásokat nyújthassanak anélkül,  hogy tartaniuk kellene az elszálló költségvetési hiány miatti brüsszeli számonkéréstől.  

Az állam- és kormányfők április 23-án jóváhagyták a pénzügyminiszterek által óriási viták árán kitárgyalt, három nagyszabású biztonsági hálóra vonatkozó megállapodást. 


/"Ha esik, ha fúj, Európa együtt boldogul."  A Marshall-tervet megvalósító gazdasági együttműködési szervezetnek, az Európai Egységesülés egyik előfutárának plakátja (1948) Fotó: wikimedia commons/

Ebből az első, a SURE névre hallgató ideiglenes szolidaritási eszköz csak addig lenne életben, amíg a koronavírus okozta válság közvetlen hatásait kezelni szükséges. Támogatná a rövidített munkaidős rendszereket és a hasonló intézkedéseket, amelyek célja megvédeni a munkavállalókat az elbocsátás és a munkaadókat a jövedelemkiesés kockázatával szemben. Az eszköz mérete 100 milliárd eurót tenne ki. Saját forrása nem lenne, a Bizottság az EKB közbeiktatásával kötvényeket bocsátana ki, amelyek bevételét hitelezné tovább az igénylő tagállamok számára. 

Második védőhálóként a kis- és középvállalkozások számára az Európai Beruházási Bank (EIB) biztosít elérhető hitelkeretet. Az elképzelés szerint a korábban bejelentett 40 milliárd eurós EIB-támogatást kiegészítené egy 25 milliárd euró értékű Páneurópai Garanciaalap, amely mintegy 200 milliárd eurót mozgósíthat a piacok segítésével.

A harmadik eszköz pedig az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM). 2012-ben kizárólag euróövezeti országok számára jött létre, és kedvező feltételek mellett jut finanszírozáshoz a pénzpiacokon, amit aztán tovább hitelez a programországoknak a GDP-jük 2 százaléka erejéig. A mostani döntés alapján az összesen 240 milliárd eurós keretből sokkal enyhébb feltételekkel vehető fel hitel, mint az előző válság során. Olaszország és Spanyolország azonban vonakodik élni a lehetőséggel, hiszen élénken él bennük az előző válság emléke, amikor a Bizottságból, az IMF-ből és az EKB-ből álló trojka súlyos megszorító intézkedéseket várt el Görögországtól. Attól félnek, hogy tőlük is ilyet követelnének, ezt pedig a saját polgáraik nem tudnák lenyelni. 

A munkavállalók, a vállalkozások és az államok megsegítésére létrehozott csomag összértéke 540 milliárd euró, és erre 2020. június 1-jétől lehet igényeket benyújtani. Fontos: mindhárom eszköz kizárólag hitelt nyújt, még ha kedvezményesen is, és ezt a tagállamoknak vagy vállalkozásoknak vissza kell fizetniük. Ehhez társul még az Európai Központi Bank csomagja 750 milliárd euró értékben, azaz a bank ekkora összegben kész kötvényeket vásárolni a tagállamoktól, segítve azok kedvező feltételekkel való pénzhez jutását. 

Mindeközben az egyes tagállamok is mindent elkövetnek a saját eszközeik, rendelkezésre álló forrásaik mozgósítása érdekében. Körülbelül 2,45 milliárd euróra teszik a nemzeti költségvetések által csatasorba állított források nagyságrendjét. 

Az összegekből és az intézkedések felépítéséből látható tehát, hogy a koronavírusra adott válaszintézkedések túlnyomó többsége mögött a tagállamok nemzeti költségvetése, nem pedig az uniós szervektől érkező támogatás áll. Mielőtt megnézzük, az Unió miként kíván felzárkózni, azaz további forrásokat mozgósítani a következő, 2021-ben induló többéves költségvetés (MFF) újratervezésével és egy helyreállítási alap létrehozásával, nézzük meg, az uniós veszélyhelyzeti pénzekből mennyi jutott eddig Magyarországnak. 

Mennyi az annyi Magyarország esetében? 

Mivel mi nem vagyunk eurózónatagok, az ESM-ből számunkra nem jut forrás. A zónán kívüli tagállamok az úgynevezett fizetésimérleg-támogatásból (BoP, Balance of Payment Facility) részesülhetnek. Ennek azonban nincs akkora tűzereje, mint az ESM-nek. Az ESM felhasználási feltételeit jelentősen enyhítette a Bizottság a mostani válságra való tekintettel, a BoP esetében erre még csak ígéret hangzott el, konkrét jogalkotási lépés nem történt, s ez máris egyenlőtlen helyzetet teremt. 

A SURE eszköze révén az ország olcsó külső forráshoz juthatna a munkaerő megtartása érdekében. Ugyanakkor az egyes tagállamok számára nincsenek előre elkülönített keretösszegek, így nem lehet megmondani, hogy ebből mekkora forráshoz tudna ténylegesen hozzájutni hazánk. 

Az EIB javasolta kkv-kat segítő Páneurópai Garanciaalapban a magyar garanciarész 215 millió euró lenne. Ezen alap mögött a részt vevő tagállamok költségvetése állna garanciaként, így mindenképp mérlegelendő, hogy Magyarországnak megéri-e kezességvállalást nyújtania, visszakapja-e arányosan az általa nyújtott garanciából adható hitelfinanszírozást.

A Bizottság által legelőször mozgósított kohéziós pénzekről a sajtóban heves vita folyik. Érdemes újra leszögezni: ezekből valóban semmilyen új forrás nem jutott nekünk. Az, hogy az előleget nem kell most visszafizetni, minimális átmeneti likviditást jelent, illetve a felhasználási szabályok rugalmasabbá tétele, például az operatív programok közötti átcsoportosítás lehetősége persze jól jön, de nem hoz többletbevételt.  

A bűvös helyreállítási alap – lesz-e belőle uniós Marshall-terv? 

Az uniós gazdaságot ért sokk szimmetrikus, hiszen a járvány az összes tagállamot érinti. Ugyanakkor negatív egészségügyi és gazdasági hatásai aszimmetrikusak, jobban sújtanak egyes tagállamokat, mint másokat. Az állami támogatások terén sem rendelkeznek egyforma mozgástérrel az uniós országok, hiszen egyesek kedvezőbb költségvetési helyzetüknél fogva sokkal többet tudnak fordítani polgáraik és vállalkozásaik megmentésére, míg mások eleve nagyobb hiánnyal vagy munkanélküliséggel küszködtek. Jeles közgazdászok és szakértők teszik szóvá, hogy az uniós szintű válságkezelésben eddig a közös intézmények közül egyedül az Európai Központi Bank lépett fel számottevően, meghirdetve a 750 milliárd eurós kötvényvásárlási programját. 

Lassú volt az indulás, és közel sem hatékony – Ursula von der Leyen még bocsánatot is kért miatta az olaszoktól az Európai Parlament április 16-i plenáris ülésén. A tagállamok, különösen a déliek megfelelő tűzerejű további intézkedéseket követeltek uniós szinten. A pénzügyminiszterek, majd az április 23-i videókonferenciájukon az állam- és kormányfők ennek legmegfelelőbb eszközét a többéves uniós költségvetés (MFF) jelentős növelésében látták. Megbízták az Európai Bizottságot, hogy dolgozza át az MFF-et oly módon, hogy képes legyen a koronavírus okozta válság negatív hatásainak kezelésére és a gazdaság újraindítására. Megállapodtak az uniós vezetők arról is, hogy létre kell hozni egy megfelelő nagyságrendű helyreállítási alapot, amely a leginkább érintett európai ágazatok és térségek válságkezelésére irányul. A Bizottságnak meg kell határoznia továbbá a helyreállítási alap kapcsolatát az EU többéves költségvetésével. A Bizottság a feladat elvégzésére május 6-ig kapott időt, de a javaslatát várhatóan csak május végén teszi közzé, miután az érzékeny kérdésről lefolytatta az előzetes konzultációkat a tagállamokkal.

Nagyságrend és működési elvek

Egyelőre nem tudjuk, pontosan mekkora összegről lehet szó. A nyilatkozatokban a legtöbbször az 1.500 milliárd eurós összeg hangzik el.  Hogy ebből mekkora az MFF (a 2019-es 148 milliárd, az EU összes bruttó nemzeti jövedelmének kevesebb mint 1 százaléka), azt nem ismerjük; az egyetlen fogódzó Merkel kancellár április 20-i kijelentése, hogy Németország az eddiginél jóval több pénzt hajlandó befizetni az EU-s költségvetésbe, „hiszen Németország sikere Európa sikerén múlik”. Németország feladni látszik az eddigi szigorú álláspontját, miszerint nem kíván a szükséges minimumnál többet befizetni a közös kasszába. Ez a fordulat a többi nettó befizető tagállam merev álláspontjára is jótékony hatással lehet, de aligha lesz könnyű csata. 

Bizottsági tornamutatvány  

A helyreállítási alap kialakítása kapcsán a Bizottság nincs könnyű helyzetben. A nagyságrenden túl meg kell terveznie a jellegét, működését és a tagállami források biztosításának időkeretét és összegét. Meg kell találnia az egyensúlyt a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások között, amely tekintetében a legádázabb csata folyik a hitelpárti északiak és a támogatáshívő déliek között. Németország és Hollandia nem támogatja egy kizárólag vissza nem térítendő támogatásokon alapuló mechanizmus létrehozását. Ellenben Franciaország, Spanyolország és Olaszország kifejezetten olyan megoldást szeretne, amely nem csak hiteleken alapul. Az utóbbiak sokáig küzdöttek az úgynevezett koronakötvények bevezetéséért is, amely az adósságok közösségiesítését vonta volna maga után, vagyis az eladósodottak adósságáért a többiek is jótállnak. Erről azonban a „takarékos négyek”: Svédország, Hollandia, Ausztria és Dánia hallani sem akarnak, ezért közös kötvénykibocsátásra nemigen kerül sor.

A déli tagállamok azt szeretnék, ha az alap a már említett, legalább 1.500 milliárd euró nagyságrendű lenne, és főleg vissza nem térítendő támogatásokat osztana, különben félő, hogy a tagállamok államadóssága drámai szintre emelkedik. Az elmúlt hetekben a Bizottság olyan jelzéseket tett, hogy az alap akár a mondott 1.500 milliárd eurós összegben mobilizálhatna forrásokat, tehát a déliek kérése megvalósulni látszik. Dombrovskis bizottsági alelnök szerint az EU költségvetése által garantált kötvényekkel is lehetne finanszírozni azt. Így az Európai Bizottság kölcsönöket vehetne fel a piacon, amelyet aztán a rászoruló tagállamok rendelkezésére bocsátana. Ez talán elfogadhatóbb az adósság közösségiesítését mereven elutasító északi tagállamok számára is, mert itt nem a saját maguk nemzeti, hanem az EU költségvetése biztosítaná a garanciát. Ez tehát egy fokkal megvalósíthatóbb megoldásnak tűnik, mint a koronakötvények. 

A 2004-ben csatlakozó tagállamok, így Magyarország számára is a legnagyobb félelemforrás az, hogy a felzárkózásukat segítő kohéziós és agrártámogatásokat ne veszélyeztesse az új alap, különös tekintettel arra, hogy már az eredeti, 2018-as bizottsági többéves költségvetési javaslat is drasztikusan csökkenteni akarta ezeket. Attól tartanak tehát a 2004-es csatlakozók, hogy az új eszköz jelentős kockázattal járhat a kohéziós allokációjuk számára. Valdis Dombrovskis és Paolo Gentiloni biztosok az elmúlt hetekben több ízben megerősítették, hogy a kohéziós forrásokat nem kívánja a Bizottság megvágni, sőt, a válságkezelés kiemelt eszközeként tekintenek rá; az ördög ugyanakkor nem alszik. 

Mi forog kockán?

Egyelőre nem tudni, hogy melyik tagállam milyen alapon részesedik majd az új alapból. Igen eltérő számok jönnek ki, ha abszolút értékben nézzük például a gazdasági hanyatlás mértékét, a betegek számát, illetve ha ezeket a gazdaság erejéhez mérjük. Komoly erkölcsi kockázat is felmerül: hogy lehet azt pénzben kifejezni, ha egy tagállam sikeresen kezelte a helyzetet, s így kisebb a vesztesége (például a halottak száma), de ez nagyobb anyagi áldozatot követelt. Hogyan lehet elkerülni, hogy az eddig felelőtlenül gazdálkodók (a nagyobb adósságállományt vagy hiányt felhalmozó tagállamok) ne részesüljenek jutalomban azért, mert felkészületlenebbül érte őket a válság, esetleg rosszul kezelték azt, illetve másoknál a korábbi jó gazdasági vagy válságkezelési teljesítmény ne járjon anyagi hátránnyal? Szintén megoldandó feladat, hogy a válságkezelés földrajzilag kiegyensúlyozott legyen.

A fair forráshoz jutás, azaz a korrektség biztosítása így nem lesz egyszerű feladat a Bizottság számára. 
Magyarország érdeke, hogy a helyreállítási alapról és a közös költségvetésről egy égisz alatt fusson a tárgyalás, s így egyhangúság, tehát a mi igenünk is kelljen a döntéshez. Fontos továbbá, hogy a közös költségvetés főösszege nőjön, és hogy a kohéziós, illetve agrárpolitika a jövőben is elegendő forráshoz jusson. Pontot kell tenni annak a vitának a végére, miszerint a keleti tagállamok elmúlt évekbeli dinamikus fejlődése miatt a kohéziós forrásokat jelentősen csökkenteni kell, hisz nincs is már rájuk szükség.

A kelet-közép-európaiak abszolút fejlettsége még korántsem érte el a nyugat-európaiakét: Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Horvátország, Szlovénia, Bulgária és Románia bruttó nemzeti jövedelme az EU-átlag 70 százalékát teszi még csak ki, tehát végtelenül igazságtalan lenne a jelenlegi kohéziós politika kelet-közép-európaiak rovására történő módosítása. A konvergencia folytatásához elengedhetetlen a megfelelően finanszírozott kohéziós politika. Az pedig csak maradjon rossz álom, hogy a jogállamiság miatti politikai vádaskodásokat anyagi hátránnyá fordítják át 2021-től. Az uniós pénzek felelős elköltése mindenki számára kötelező; az ehhez szükséges intézmények és szabályok megvannak, azokat a tagállamoknak alkalmazniuk kell, sőt, a szerződéseknek megfelelően együtt is kell működniük. Viszont pártpolitikai játszmáktól nem függhet a finanszírozás; ezt a szerződések nem is teszik lehetővé. Egy ilyen intézkedés a jogbiztonságot veszélyeztetné, egymáshoz nem illő dolgokat kötne össze, ellehetetlenítené az objektív mutatók alapján működő támogatáspolitikát. És megrengetné a polgárok Unióba vetett bizalmát.

/Indulókép: A Marshall-terv Görögországban 1947. Fotó: alamy.com/