Érdekes módon nem az anyaországban, hanem a határon túli Bácskában, azon belül Ürményházán szökkent szárba a magyar lakodalmas rock virága a 80-as évek második felében, ami visszavezethető az akkori Jugoszláviának a keleti blokk országainál liberálisabb légkörére éppúgy, mint az egyéni vállalkozások nagyobb szabadságára. Nem utolsósorban ez magyarázza a 3+2 zenekar rendkívüli sikereit. Jugoszláviában másfél millió darabot adtak el az első lemezükből a zágrábi székhelyű Jugoton kiadó gondozásában. (Jugoszlávia mind-egyik tagállamának külön lemezkiadója volt, ezen a téren többé-kevésbé működött a pluralizmus.) Egy idő után Magyarországon sem tudtak neki ellenállni, sőt, a helyi szinten kiskirályoknak számító megyei párttitkárok követelték, hogy adjanak ki tőlük nagylemezeket, mert nincs mire ropni a nagyobb mulatozások alkalmával.

 

Az Országos Rendező Iroda megpróbálta elgáncsolni az akkor már igen népszerű zenekart, aztán 1987. február 27-én beadta a derekát, és a 3+2 egyenesen a Budapest Sportcsarnokban kapott fellépési engedélyt. Igaz, volt ebben némi furfang: az állatvédők javára ajánlották fel a koncertet, amelyre többen mentek el, mint abban az időben Tina Turnerre vagy Elton Johnra. Úgy látszik, a csipkés kombiné ekkor jobban érdekelte a közönséget, mint a brit vagy az amerikai rock and roll.

A lakodalmas rock, a „népiesch újhullám” avagy muskátlizene bombasikere nem is annyira meglepő. 

A magyarázat egyszerű: a csökkenő életszínvonal egyre kevesebb esélyt adott, hogy az emberek éttermekben, vendéglőkben élő zenére vigadjanak, és a 80-as évek végén a nagyvállalati partik is ritkultak. Viszont az igény megmaradt a mulatós zenére, csak a műfaj visszavonult a magánszférába, ahol jóval olcsóbban lehetett házibulikat tartani. De az idő kerekét nem lehetett visszaforgatni: a jó öreg operett, magyar nóta és kuplé avíttá vált, a 80-as évek végén már nem feltétlenül Honthy Hanna, Kalmár Pál vagy Dankó Pista stílusában kívánták meghallgatni a híres opusokat, ezért a hangszerelést is korszerűsíteni kellett. Ezt az egyszerű közönségigényt fedezte fel a 3+2 zenekar, majd követőik (Sógor, Zsíroskenyér, Szivárvány), és lettek egy csapásra sztárokká. Igaz, a műfaj nem vált olyan divattrenddé, mint a diszkó, a kemény rock vagy később a szintipop, de családapák, családanyák, netán nagyszülők szívesen hallgatták ezeket a zenéket, és táncoltak is rá. Ők jelentették a fizetőképes keresletet, és ez a háttér biztosította a lakodalmas rock sikerét. Később előszeretettel hívták őket nyugati fesztiválokra is, ahol előadhatták – ottani mércével mérve – kuriózumszámba menő műsoraikat.

A divathullám elején, amikor még újdonságként hatott a lakodalmas rock, a kritika nem kímélte a műfajt és előadóit. Értékválságról, giccsparádéról és hasonlókról cikkeztek a lapok. De hiába: szinte mindenki a 3+2-t alapító, eredetileg beatet és rockot játszó Bugyi testvérekről beszélt, a becsempészett kazettákról és a kalózmásolatokról a vásárokban, presszókban, fodrászüzletekben és cukrászdákban a könnyűzenének ez a különös válfaja szólt. 

A kezdeti fanyalgás után a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat beadta a derekát, de későn, ugyanis több kiskereskedő, vállalat és áruház legálisan importálta ezeket a lemezeket és kazettákat. Amikor végre rászánták magukat a lakodalmas rock behozatalára, már a Rózsavölgyi Zeneműbolt kirakatában is virítottak ezek a hanghordozók.

Egymás után tűntek fel a 3+2 vetélytársai. A Holdex Kadlott Karcsi, a Hangszöv a Feri meg az anyósa nevű formáció kazettáit adta ki. Az MHV lomha dinoszauruszként vágott neki a lakodalmasrock-dzsungelnek. Az ő favoritjuk a Betli Duó volt, de rajtuk már erősen érződött, hogy nem jószántukból vágták bele a fejszéjüket ebbe az esztétikailag kétes, de anyagilag holtbiztos vállalkozásba, jelentős profitot termelve az MHV-nak és maguknak. A Betli impozáns lemezeladást produkált: ötször-hatszor annyi kelt el 1987-ben és 1988-ban lemezeikből, mint Szörényi Levente vagy Presser Gábor aktuális albumából. A Prognózist elhagyó basszusgitáros, Kormos Gábor 1987-ben váltott irányt: Cirmos Kormos Gábor néven a mai napig ezt a stílust játssza, és már tíz nagylemez van a háta mögött.

A műfaj megerősödve élte túl a rendszerváltást, mert folyamatosan alkalmazkodott a fontosabb szórakoztatóipari trendekhez.

Amikor a lakodalmas rock már nem hatott az újdonság varázsával, a médiától kapott új lendületet. Fásy Ádám mulatós tévéműsorainak és Lagzi Lajcsi Dáridóinak köszönhetően szinte minden befogadói réteghez eljutott, és más műfajok képviselői is kipróbálhatták magukat benne – például az ős-rocker Pataky Attila.


 

A 2009-ben induló Nóta TV már nevében is felkarolta a mulatós rockot, és napjainkig is nagy népszerűségnek örvend, igaz, megváltozott profillal, mert 2014-ben Sláger TV-re nevezték át. Az említett két sztár, Fásy Ádám és Lagzi Lajcsi jelentették a húzóneveket, mellettük pedig szép karriert futott be a csatornán Bunyós Pityu. Az idevágó műsorcímeik is beszédesek: Húzd meg jobban, menjen a nóta!, Jó ebédhez szép a nóta, Nótakosár, Pertu Parti. 2014-től a Muzsika TV vette át tőlük a stafétabotot, miközben az anyatelevízió a pop-rock műfajra erősített.

A műfaj legújabb, a 2010-es években kezdődő történetének legfontosabb eseménye a roma előadók megjelenése és rendkívüli sikere. Kis Grófo, Nótár Mary vagy a Bódi fiúk (Csaby & Guszti) a maguk képére formálták a műfajt, és új szubkultúrát teremtettek. A legnagyobb videómegosztón a „bulibárók és -bárónők” klipjeinél nem ritka a harmincmilliós (!) megtekintés. A jelenség nemcsak zeneszociológiai szempontból érdekes, hanem esztétikai értelemben is. Míg a 80-as évek lakodalmas rockja az élő zenén alapult, és hangszerelésben a rockzene valamelyik ágához nyúlt vissza, addig a jelenlegi dínomdánom sztárokat kevés szál fűzi a hangszeres zenéhez. A számítógéppel összefércelt tam-tam számokból a 90-es évek technoműfajának eredetisége is hiányzik. A mai, rocknak már nem nevezhető mulatós zene a romakultúrához sem köthető, a többnyire rendkívül igénytelen harmóniavezetésű, nagyvárosi szlenget daráló, néha rapbe forduló muzsika számos művelője nem roma. Közülük a legnépszerűbbeket említve: Kaczor Feri, Matyi és a Hegedűs, Márió, Pacsirták, Balázs Pali, Tilinger Attila, Postás Józsi és a Kredenc együttes.

Ha valaki arra kíváncsi, hogy három évtized alatt mekkora utat járt be a műfaj, vesse egybe a 3+2 Sárgul már a kukoricaszár nótaklipjét Kis Grófo #LÁVKÓMA című multikulturális görgetegével.

 

 

/Indulókép: A 3+2 együttes 1987-ben, a Budapest Sportcsarnokban Fotó: Ótos András/