Mindenekelőtt a szín, amely a kastélyok helyreállításának nem elsődleges, de mert első pillantásra feltűnő, tehát sarkalatos kérdése. Építészek, művészettörténészek, restaurátorok sokat és sokszor vitatkoztak már azon, hogy a barokk kastélyok sárgája valóban a hiteles árnyalatuk-e ezeknek az épületeknek. Vagy egyszerűen csak mi ezt szoktuk meg. Így vetődött fel a kérdés másfél évtizede Eszterházán is. A vita nem dőlt el, talán nem is dől el soha, az azonban bizonyos, a fehér a barokk színe, eleganciáját aligha múlja felül bármi.
A két és fél évszázados tatai kastély iránt műemlékvédelmi tiszteletet érző, felújításának mértéktartó tervezője – Szentkuti Viktor, M Építész Iroda – úgy nyúlt az épülethez, olyan érzékelhető szeretettel őrizte meg mindazt, ami megmaradt, és állított vissza mindent, amit csak lehetett, hogy az újjászületett kastély ismét elfoglalhatta méltó helyét az Esterházyak által egykor kialakított parkban, Tata városképében, s reméljük, életében is. Hiszen a kastélyból nem a világ szeme elől elzárt magán-elefántcsonttorony lett, hanem olyan épület, amely a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Nonprofit Kft. vagyonkezelésében nyitott kapukkal, a ház történetét, múltbéli életét, a grófi család mindennapjait bemutató kiállítással várja a látogatókat.
A főúri rezidencia históriája a XVIII. század elején kezdődött, amikor a Tata–Gesztes-uradalom gróf Esterházy József országbíró tulajdonába került. Az első lépés az elmocsarasodott vidék lecsapolása volt, kastélyban csak az utód, gróf Esterházy Miklós gondolkodhatott, aki még a Rákóczi-szabadságharc idején romossá lett, egykori királyi vár helyén képzelte el az épületet, és tervezésével Fellner Jakabot bízta meg. Ám a gróf korai halála miatt a terv megvalósítatlan maradt. 1760 táján fia, a diplomata Esterházy Ferenc vágott bele az építkezésbe, s persze ő is az addigra már ismertté lett építésznek, Fellnernek adta a feladatot.
Akkor már azonban az egykori tiszttartói kúriát bővítették kastéllyá, amit jól mutat, hogy szokatlan módon nincs elegáns főbejárat, a hátsó udvarra néz a kapu, amelyre viszont most visszakerült a rekonstruált Esterházy grófi címer. A kétszintes, két saroktornyos rezidenciához a főúri vendégek fogadására kis kastélyt emeltek, és a díszudvar körüli lakószárnyakon kívül kocsiszín és istállók tartoztak az épületegyütteshez. A kiskastély kertjének egyedülálló dísze lett Schweiger Antal 1785-ben készült, Amphitritét, a szépséges nimfát és a vízköpő delfint ábrázoló szökőkútszobra. A második világháború után a szobornak nyoma veszett, ám a kastélypark felújítása során mégis előkerült, és Csák Attila szobrászművész az 1930-as évekből fennmaradt fotó alapján faragta újra.
Egyelőre csak a főépület és a kiskastély egy része újult meg, de reménykedhetünk, hogy a kastélyprogram továbbviszi a helyreállítást.
Addig is a kastély nemcsak külső nagyvonalúságában, de belső tereiben szépen és okosan restaurálva, berendezve önmagáról mesél. Ha maradt még valami a kifosztott épületben a második világháború pusztítása után, az elveszett az államosításkor. Utolsó tulajdonosa, Esterházy Miklós akkor kényszerült átadni, elhagyni. Kórházként használták, azután üresen állt, pusztult a ház kívül-belül, már a 2000-es évek jöttek el, mire a Műemlékek Állami Gondnoksága, később a Forster Központ kastélyprogramjai próbálkoztak a helyreállítás megkezdésével. Majd újabb esztendőknek kellett eltelniük, hogy az újraszabott Kastélyprogram ismét munkába kezdhessen.
Különös módon a korábbi méltatlan használat, a kórházi átalakítások ellenére megmaradtak részletei; darabokra bontott, tört kerámia kályhacserepek, az emeleten eredeti barokk ajtószárnyak, lemázolt stukkók, a könyvtár polcrendszere, több mint félezer négyzetméternyi nagytáblás parketta megbújva a ráragasztott linóleum alatt, a földszinten néhány barokk falfestéstöredék. Gondos restaurálással, amit lehetett megmentettek, pótoltak.
A restaurátorok, tervezők, berendezők segítségére szolgált az a fotósorozat, amelyet 1930-ban Kallós Oszkár, bizonyára a család kérésére készített: lefotózta a szobákat, sok részlet így vált ismertté. Abban a szalonban, ahol reménytelennek tűnt az eredeti berendezés és a képek pótlása, a falon hatalmas Kallós-felvétel mutatja, milyen volt az valaha.
Viszont az ősök galériájában az elveszett családi portrékat újonnan beszerzetekkel pótolták, azok kerültek a csodával határos módon megmaradt, bár erős restaurálásra szorult, aranydíszes, zöld faburkolat kereteikbe. Az ősök sorában az első portré fraknói gróf Esterházy Miklós nádoré (1582–1645), az utolsó Esterházy Miklós kamarásé (1775–1856).
Különlegesség a XX. századi szemmel is modern két fürdőszoba, egyikének csodás delfti csempézése, eredeti kádja, a másiknak rózsaszín ruszkicai márványburkolata ismét csak csodával határos módon élte túl a pusztító több mint fél évszázadot.
Egykor itt saját színházuk is volt az Esterházyaknak. Az 1800-as évek végén a lovassportkedvelő és művészetpártoló Esterházy Miklós József idején a régi sörházból a Fellner és Helmer színházépítész-páros varázsolt mennyezeti freskókkal díszített, kis barokk operaházat. A színház szomorú véget ért, 1913-ban Esterházy Ferencné, Lobkowitz Anna Berta grófnő „áldozata” lett, ugyanis a gyermekét féltő anya úgy gondolta, zenerajongó fia, Ferenc elherdálná a családi vagyont a muzsikára. De a tatai legendárium része, hogy a színházépíttető Esterházy Miklós József gróf megbízásából megszületett az ifjú, akkor még ismeretlen Klimt festménye, amely a színházban mutatja a grófi családot is. A kép azonban elveszett, csak a megmaradt reprodukciója mutatja, milyen volt a színházbelső, hogyan látta a kastély lakóit és vendégeit a festőművész.
Történelmi históriák kötődnek a kastélyhoz. Toronyszobájában írta alá 1809. október 14-én a franciák elől idemenekült I. Ferenc osztrák császár és magyar király a békét, amelyet Napóleon Schönbrunnban látott el kézjegyével. A király a vesztes csatákat követően három hónapig volt az Esterházy-kastély vendége feleségével, Mária Ludovika királynéval együtt.
Járt itt, sőt a kastélyban szállt meg I. Ferenc József császár és király meg II. Vilmos német császár is: a két uralkodó a közös, „császármanővernek” titulált hadgyakorlat helyszínéül választotta a rokon Esterházy Miklós József gróf tatai birtokát 1897. szeptember 12. és 15. között.
A XX. század sem telt el nagypolitikai esemény nélkül Tatán: szerencsétlen, második visszatérési kísérlete után itt vették őrizetbe az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt Zita királynéval és a kíséretében lévő Andrássy Gyula gróffal 1921 októberében.
Borítókép: Kovács Zoltán/NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
