Jó néhány éve annak, hogy Bóka István, Balatonfüred akkori és mai polgármestere egyik beszélgetésünkkor világossá tette: „Ha műemlék környezetében új épületet emelünk, nem szabad archaizáló módon építenünk.” A városon meglátszott, hogy komolyan gondolja. Pedig nem titok, sokan akkoriban úgy vélték, ha valahol akad egy üres, beépíthető telek, legjobb lenne ott Jókai vagy Blaha Lujza egykori nyaralójához hasonlót, rosszabb esetben múltba tekingető, soktornyos, giccses házat felhúzni, lehetőleg mai kivitelezésben. A polgármester és a városért felelős főépítész, András István, szorosan együttműködve a korabeli Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemléki felügyelőjével, Németh Katalinnal – még létezett ez a fontos és mostanában nagyon hiányzó intézmény és feladat – ezt meglehetősen komikusnak ítélte, és azt vallotta, inkább a régi meg az új találkozására van szükség, úgy, hogy egymás mellett, együtt tudjanak élni. És ez nemcsak a történeti magra vonatkozik, hanem éppúgy az arácsi negyedre, ahol népi épületek menekülhettek meg az enyészettől.
Kétségtelen, kényes, összetett szakmai, ízlésbeli kérdés, amelynek a megoldása azonban nem lehetetlen. Meg lehet őrizni és jó karban tartani az egykorit, s élő tartalmat adni az épületnek, hogy ne csak szép, de fenntartható is legyen. Az elszánt akarathoz persze szükség volt a helyiek meggyőzésére és támogatására. Anélkül aligha ment volna. Balatonfüred azok közé a városok közé tartozik, ahol a műemléki és a helyi védelemtől nem megfosztották a villákat vagy a városrészeket, hanem épp ellenkezőleg, újabb és újabb házak, nyaralók, területek kerültek helyi védelem alá, és a történeti városmag egészét nyilvánították műemléki jelentőségű területté. A védelemhez itt nemcsak betartandó szabályrendszer, hanem komoly ösztönzés, segítség is járult. Így újulhattak meg városi tulajdonban lévő épületek éppúgy, mint magántulajdonban állók. Így érték el, hogy kőburkolatot kaptak az utcák, hogy az építkezéseknél első helyen álltak a természetes anyagok.
A balatonfürediek között bizonyára voltak szép számmal, akik tudták, mások megértették és elfogadták, hogy a műemlékek, vagy a „csak” történeti értékű, a régi időket látott épületek, a kialakult városszövet megérdemli a tiszteletet, a gondoskodást, az igényes helyre-
állítást. Megbecsülésük, megőrzésük nem egyszerűen kulturális kérdés, közösségépítő szerepük is van – hogyne lenne egy galériának, előadó- vagy koncertteremnek. Balatonfüred reformkori városnegyede mutatja, példaértékű itt az örökség tisztelete, a műemlék-helyreállítás módja és gyakorlata, egykor volt és ma létrehozott értékek együttélése.
Ezt látjuk, ha csak végigsétálunk az egykori Fürdőtelep főutcáján. Mai funkciót nyert, szépen felújított épületek mesélnek lépten-nyomon. A XIX. század negyvenes éveiből származik a klasszicista Kerektemplom, melynek felépítését a helyi legendárium szerint a „savanyúvízhez” járók már a XVIII. században kérték a tihanyi apátságtól. Balról Blaha Lujza nyaralója áll. Timpanonja alatt a felirat büszkén hirdeti, ez volt a „nemzet csalogányának legkedvesebb fészke”. A sarkon túl, az egykori Nagyvendéglő helyén az 1800-as években épült az a házsor, amely később a Gyógy tér felé terjeszkedett, hogy utóbb fedett, árkádos sétányba fusson. Az épületegyüttes ma az elegáns Anna Grand Hotel. Jobb oldalon a lakásokká alakított Horváth-ház, amely annak idején vendégül látta a reformkori nagyokat: Berzsenyit, Vörösmarty Mihályt, Garay Jánost, Wesselényi Miklóst, megfordult benne Kossuth, Vécsey Károly és Deák Ferenc. A ház ura itt rendezte meg leánya, Szentgyörgyi Horváth Krisztina kedvéért az első Anna-bált 1825-ben.
A tihanyi apátság hét kis fürdőháza helyén épült fel először az Ó-, majd az Újfürdőház az 1700-as évek legvégén, az 1800-as elején, hogy azután a helyén emeljék az első szanatóriumot, majd az egyre terebélyesedő eklektikus épületegyüttes többi szárnyát. Előtte a tér tizenkét oszlopos, klasszicista ivócsarnoka a Ferenc József nevet utóbb Kossuth Lajosra cserélte.
De kiléphetünk a szűken vett történelmi magból is. Elég csak a szép kertjében helyreállított Jókai-házra gondolni, nem szólva Füred utóbbi évtizedének talán legnagyobb sikertörténetéről. Aki a hatvanas-hetvenes években járt Balatonfüreden, jól tudta, alig néhány lépésre Jókai Mór egykori villájától, a szigorú kerítések mögé zárt, a háború után felhúzott háromemeletes betontömegre nézni sem szabad. Mondták, szovjet tisztek laknak, talán üdülnek itt. Miután a szovjet csapatok elhagyták az országot, a terület majdnem teljesen magánkézbe került, amikor a város élve törvényes jogával, visszaigényelte. Végre lebontották a betonmonstrumot, és egyszerre kiszabadult méltatlan fogságából a Vaszary-villa, amelyet az 1890-es évek elején Vaszary Kolos esztergomi érsek, hercegprímás építtetett. A tervezéssel Czigler Győzőt, a bencés rend füredi építkezéseiről már ismert építészt bízta meg. A Balaton felé kétszintes, háromszakaszos loggiával nyitott, eklektikus épület délkeleti sarkán torony magasodik, keleti oldalához lábakon álló fa- és vasszerkezetű terasz csatlakozik. Parkját az angolkertek mintájára alakították ki. A főépülethez délnyugat felől 1920 körül háromszintes szárnyat emeltek. A restaurált épületben galéria, előadóterem, cukrászda talált otthonra.
A belvárost környező utcácskákban mindenütt helyreállított villákból kialakított, barátságos szállodák mutatják, hogyan építkeztek a századfordulón, a múlt század elején. A Felsőváros sem maradt mostohasorban, idézzük csak fel a Pálóczi Horváth Ádám-kastélyt, amely művészeti iskola lett, zeneterme koncertek színhelye. Az egykori kastély körül él a füredi polgárváros.
A múlt avatott, hiteles megőrzése mellett Balatonfürednek is szüksége van új fejlesztésekre. A városszövet azonban nem változik, a település kifelé terjeszkedik, kelet felé a Tagore sétányon túl és nyugatra a Zákonyi sétány mentén. Hogy ami a Tagorén túl épült és még épül, nem eltúlzott-e, vajon elbírja-e majd Füred, az egyelőre még titok. Miként – minden elismerés mellett – most már az is költői kérdés marad, a sebtében lebontott, építészetileg valóban nem értékes, jó ideje üresen tátongó Brázay-villának tényleg pusztulnia kellett-e, hogy helyét átadja egy épülő szállodának és villaparknak. Vajon némi építészeti érzékenységgel nem lehetett volna belekomponálni az együttesbe? Ez is Balatonfüred hagyományának része volt.
